Cigánypasztorációs referensek találkozója volt Miskolcon

Cigánypasztorációs referensek találkozója volt Miskolcon

Cigánypasztorációért felelős referensek találkozója volt Miskolcon 2024. szeptember 30. és október 1. között, ahol 9 egyházmegye hivatalos képviselete volt jelen. Székely János szombathelyi megyéspüspök és Orosz Atanáz miskolci püspök is ott volt a találkozón, jelenlétükkel, szavaikkal lendületet adva a további munkálkodáshoz. A találkozó résztvevőit Idén a Miskolci Egyházmegye látta vendégül.

Szerző: Boldog Ceferino Intézet2024. október 4. 12:10

Szeptember végén ismét megrendezésre került a cigánypasztorációért felelős referensek találkozója. Idén Miskolci Egyházmegye látta vendégül a testület tagjait, ahol Atanáz atya bemutatta a Búza téri Nagyboldogasszony Székesegyházat, majd a püspökségen több előadás volt hallható a miskolci egyházmegyében zajló cigánypasztorációs tevékenységekről.

Dr. Makkai László, a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakközépiskola igazgatója kezdte meg az előadássorozatot, ahol bemutatta a kollégiumban zajló programot, hogyan sikerül célt adni a hallgatóknak a kreditrendszerrel és ezáltal hogyan lehet motiválni őket arra, hogy tanulmányi céljaikat elérjék. Heti rendszerességgel lelkiségi programokon is részt vesznek a szakkollégisták, ezzel is megalapozva a későbbi egyházi kapcsolódásaikat. Csiszárik Jánosné tanodareferens beszámolt az egyházmegyei tanodák (Rakaca, Múcsony és Edelény településeken) működéséről, örömeiről és kihívásairól. dr. Balogh Győző atya egyházmegyei cigánypasztorációs referens pedig a paptestvérek közösségépítő tevékenységeit mutatta be.

A találkozó ezután Sajópálfalán folytatódott, ahol csatlakoztunk a Kenethozókról elnevezett monostorban élő szerzetesnővérek vecsernyéjéhez, majd a zarándokszálláson a vacsorát elfogyasztva minden egyházmegye beszámolt az elmúlt év történéseiről. A baráti beszélgetés során Székely János püspök atya kiemelte az evangélium fontosságát, hogy a szociális-és oktatási segítségnyújtás alapvető, de a fókuszt az örömhír továbbadására kell helyeznünk, valamint szorgalmazta az egyházmegyék cigánypasztorációs tervezetének elkészítését. János atya szavain túl a referensek összegezték, hogy szükség van a keresztény közösségek nagyobb nyitottságára, befogadó közösségekre mind a falvakban, mind a városokban. Másrészt sokféle hátrányos helyzetűekkel foglalkozó szervezet működik, amelyek között fontos lenne a kapcsolódási pontokat megtalálni, hogy együttes erővel és ezáltal eredményesebben tudjanak működni. Kiemelték az imádságos lelkület erőt adó mivoltát és a háttérima elhagyhatatlanságát.

Másnap, október 1-jén, Istenszülő oltalma ünnepén Sajópetriben vettünk részt a Szent Liturgián, utána Thorory Ferenc atya mutatta be a településen működő támogató szervezeteket. Lehetőségünk volt betekinteni a Haza-Várlak tanodának életébe, továbbá Albert atya, verbita szerzetes, számolt be körömi missziójukról, annak felépítéséről, működéséről, sikereiről, kihívásairól.

Sok találkozás, személyes beszélgetés, megosztás, ima kísérte a találkozót, ahol a résztvevők is örömmel mesélték, hogy lendületet ad a találkozó, a megosztás lehetősége és egymás jelenléte.

Hogyan tovább? –„De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” (Iz 40,31)

Szerző: Boldog Ceferino Intézet

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, találkozó, referens, kerekasztal
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert