44-year-old Greek Catholic bishop becomes youngest cardinal

44 éves görögkatolikus püspök lesz a legfiatalabb bíboros

Ferenc pápa a vasárnapi Angelus után bejelentette, hogy 2024. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén konzisztóriumot tart a Vatikánban, melyen 21 új bíborost kreál.

Szöveg: Király András / Görögkatolikus Metropólia, fotó: Melbourne-i Szent Péter és Pál Egyházmegye 2024. október 8. 14:10

A konzisztórium a szinódusi zsinat második ülésének befejezése után, a 2025-ös jubileumi szentév megnyitója előtt lesz a Vatikánban. Ferenc pápa legutóbb a szinódus első ülésszakát megelőzően, 2023. szeptember 30-án kreált bíborosokat.

A Szentatya rámutatott, hogy a megválasztott bíborosok a világ minden tájáról érkeznek.

„Az ő származásuk kifejezi az Egyház egyetemességét, amely továbbra is hirdeti Isten irgalmas szeretetét a föld minden emberének. A római egyházmegyébe való felvételük egyben azt is kinyilvánítja, hogy elválaszthatatlan kötelék van Péter széke és a világban szétszórt részegyházak között” – mondta Ferenc pápa.

Továbbá arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a leendő bíborosokért.

„Imádkozzunk az új bíborosokért, hogy Krisztushoz, az irgalmas és hűséges Főpaphoz való ragaszkodásuk megerősítésével segítsenek nekem római püspöki szolgálatomban Isten egész szent népének javára.”

A közelgő konzisztóriummal a mai adatok szerint a bíborosi kollégium 256 főre bővül, akik közül 141 választó bíboros lesz, vagyis a konklávén pápaválasztó joggal rendelkezik. Közülük 111-et Ferenc pápa kreált. 

A 21 leendő bíboros között van a mindössze 44 éves Mikola Bicsok, a melbourne-i (Ausztrália) Szent Péter és Pál ukrán görögkatolikus egyházmegye püspöke. 

Mikola Bicsok 1980. február 13-án született Ternopil városában. 2005. május 3-án szentelték pappá Lviv-ben. 1997-ben belépett a redemptorista rendbe. A szemináriumot a lengyelországi Tuchów-ban végezte, 2004-ben szerzett diplomát. 2003-ban tette le örökfogadalmát, 2004-ben szentelték diakónussá, 2005-ben pappá. 2007-ig Szibériában végzett missziós munkát, 2007-2015-ig Lvivben és Ivano-Frankivszkban volt monostori elöljáró, parókus, a redemptorisák ökonómusa. 2015-2020-ig az egyesült államokbeli Newark görögkatolikus parókiáján szolgált. Ferenc pápa 2020. januárjában nevezte ki az Ausztráliát, Új-Zélandot és Óceániát magában foglaló melbourne-i egyházmegye élére. 2020. június 7-én Szvjatoszlav Sevcsuk ukrán nagyérsek szentelte püspökké Lvivben. 

Mikola püspök lesz a második görögkatolikus bíboros, de az egyetlen pápaválasztó. A másik görögkatolikus bíboros, a 93 éves román nagyérsek, Lucian Mureşan már nem rendelkezik pápaválasztó joggal, VI. Pál ugyanis 1970-ben rendeletben 80 éves korban határozta meg a pápaválasztó korhatárt. 

44 évével Mikola püspök a legfiatalabb bíboros lesz (nem számítva azokat az időket, amikor királyi sarjakat gyermekként kreáltak bíborossá, mint a 8 éves Luis Antonio de Borbónt Spanyolországban).

Mureşan nagyérsek 93 évével csak a 15. legidősebb az élő bíborosok között, akik közül egyébként harmincan vannak 90 év fölött. A legidősebb bíboros a decemberi konzisztórium után a korábbi magyarországi apostoli nuncius, a 99 éves Angelo Acerbi lesz. (A valaha volt legidősebb bíboros a 2005-ben, 102 évesen elhunyt olasz Corrado Bafile volt.)

Az új és a jelenlegi görögkatolikus bíboroson kívül öt keleti rítusú főpap tagja a bíborosi kollégiumnak: George Alencherry szír-malabár emeritus nagyérsek, Béchara Boutris al-Raï maronita pátriárka, Baselios Cleemis Thottunkal szír-malankár nagyérsek, Berhaneyesus Demerew Souraphiel etióp érsek, és Louis Raphael Sako káld pátriárka.

Szöveg: Király András / Görögkatolikus Metropólia, fotó: Melbourne-i Szent Péter és Pál Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

nemzetközi, Vatikán,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert