Ordination of a priest

Papszentelés Nyíregyházán

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a Nyíregyházi Egyházmegye görögkatolikus áldozópapjává szenteli Tóth Attila Ákos diakónust 2024. november 30-án, szombaton a 10 órától kezdődő Szent Liturgia keretében a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2024. október 18. 20:10

Tóth Attila Ákos

1993. október 19-én született Nyíregyházán. A Szent Imre Katolikus Gimnáziumban tett érettségit követően 2012-ben felvételt nyert a Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei közé. Az előkészítő év, és a tanulmányok első két évét Nyíregyházán töltötte. A szociális év keretében fél évet a feketeerdei Sankt Blasienben önkénteskedett, az ottani jezsuita gimnázium kollégiumi nevelőjeként. Az év második felében pedig a budapesti Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Intézetében segédápolóként dolgozott. Ezt követően 2016-tól a Pápai Német-Magyar Kollégium növendékeként Rómában folytatta tanulmányait. A Pápai Gergely Egyetemen szerzett teológiai diplomát 2019-ben, majd 2022-ben filozófiai licenciátust. Hazatérve egy évig püspöki titkár volt Nyíregyházán. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatója, emellett az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájának hallgatója.

2024. január 21-én diakónussá szentelte Szocska A. Ábel megyéspüspök Nyíregyházán. Ezt követően ideiglenesen a Hajdúdorogi Főegyházmegyében szolgált Budapesten, a Rózsák terei görögkatolikus közösségben, majd a Szinaxis Görögkatolikus Kollégiumban.

Tóth Attila Ákost pappá szenteli Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök 2024. november 30-án, szombaton a 10 órakor kezdődő Szent Liturgián Nyíregyházán, a Szent Miklós görögkatolikus templomban.

Ha valaki tud a fent nevezett diakónusjelöltre vonatkozó bármilyen szentelési akadályról, kérjük, jelezze az egyházmegyei hivatalban: Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala

Kapcsolódó:

A bölcsesség kezdete az ÚR félelme – diakónussá szentelték Tóth Attila Ákost

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

papszentelés, Nyíregyháza, Szent Miklós-székesegyház, Tóth Attila




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert