Kiállítás nyílt a testvérkegyhelyekről, Máriapócsról és Csíksomlyóról

Kiállítás nyílt a testvérkegyhelyekről, Máriapócsról és Csíksomlyóról

A Hierotheosz Egyesület, a Görögkatolikus Metropólia és a Nyírségi Életút Egyesület szervezésében nyitották meg ünnepélyes keretek között október 18-án, pénteken azt a kiállítást Máriapócson a Családvárban, mely a testvérkegyhelyek, Máriapócs és Csíksomlyó Nemzeti Kegyhelyek múltját, jelenét és együttműködését mutatja be.

Forrás: MTI, szon.hu, Máriapócs Nemzeti Kegyhely, fotó: Csutkai Csaba2024. október 21. 11:10

A máriapócsi és a csíksomlyói nemzeti kegyhelyek történetét, lelkiségét, az ottani zarándokéletet és annak mindennapjait mutatja be egy most megnyílt kültéri kiállítás a szabolcsi Máriapócson – közölte pénteken Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata politikus.

A Miniszterelnökség nemzeti vallásturizmus intézkedési terv megvalósításához szükséges intézkedések koordinációjáért felelős miniszteri biztosa kifejtette, Máriapócs és Csíksomlyó testvértelepülések, testvérkegyhelyek is egyben, ugyanakkor valamennyi nemzeti kegyhely a magyarság „lelki erőműveiként” működik.

Nehéz és veszélyes időszakban innen merítünk erőt és biztonságot, emellett az örökkévalóságra tudunk nézni ezekről a helyekről, hiszen a kegyhelyek mindig is a magyarság megmaradását és hitben maradását szolgálták

– emelte ki Nacsa Lőrinc.

Hozzátette, a Miniszterelnökség támogatásával létrehozott tárlatot elsőként a máriapócsi székesegyház előtti téren, később pedig Csíksomlyón tekinthetik meg az érdeklődők, majd vándorkiállításként a Kárpát-medence több pontján is látható lesz.

Nacsa Lőrinc hangsúlyozta, a cél, hogy bemutassák a helyi értékeket; a zarándok- és a vallásturizmus részeként mindkét helyszínre egyaránt várják a hazai és erdélyi érdeklődőket.

Magyarország kormánya támogatja a vallásturizmust, a kegyhelyek üzenete és ereje ezzel remélhetőleg minél több hívő és nem hívő emberhez eljut, így biztosítva a mindennapokhoz szükséges lelki erőt és energiát

– hangoztatta a miniszteri biztos.

A Családvár nagytermében megrendezett eseményen megjelentek és köszöntőt, illetve beszédet mondtak: Kiss András, vármegyei képviselő, Papp Bertalan, polgármester, Simon Miklós országgyűlési képviselő, Albert Leánder, ferences házfőnök és Tánczos Barna, szenátor. A megnyitó ünnepség Szocska A. Ábel püspök atya gondolataival és áldásával zárult.

A kültéri kiállítás a tervek szerint karácsonyig látható Máriapócson.

Forrás: MTI, szon.hu, Máriapócs Nemzeti Kegyhely, fotó: Csutkai Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

Csíksomlyó, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert