The Hungarian Greek Catholic clergy in Vienna welcomes Eastern Orthodox Christians living in Austria

A bécsi magyar görögkatolikus lelkészség várja az Ausztriában élő keleti rítusúakat

Az egy éve alakult bécsi magyar görögkatolikus lelkészség szeretettel várja azon Ausztriában élő/dolgozó magyar görögkatolikusok jelentkezését, akiknek fontos hitük megélése, a görögkatolikus közösséghez tartozásuk.

Szerző: Király András / Görögkatolikus Metropólia, fotó: Milkovits Mariann2024. október 22. 10:22

Mária Terézia 1775-ben ajándékozta a császárvárosban élő bizánci rítusú katolikusok számára a korábbi jezsuita kollégium épületét és a Szent Barbara-templomot. 1884-ben II. József parókia rangra emelte a közösséget, az alapító okmány rendelkezése szerint a parókus ukrán legyen, a két káplán közül az egyiknek magyarul, a másiknak románul kellett tudnia. Ez a templom lett az Ausztriában élő görögkatolikusok központi parókiája az első világháború végéig (a Monarchia szétesésével megszűnt a magyar nyelvű görögkatolikus lelkipásztorkodás.)

A parókiát 1820-ban I. Ferenc a lembergi metropolita hatáskörébe sorolta, a Keleti Egyházak Kongregációja 1935-ben a bécsi érsek alá rendelte, hatáskörét 1945-ben az egész országra kiterjesztették. 1956-ban közvetlen a Szentszéknek alárendelt ordinariátus (egyházkormányzati egység) jött létre az egész ország területén élő keleti rítusú katolikusok lelkipásztori ellátására. A Szentszék képviselője a mindenkori bécsi érsek, jelenleg Christoph Schönborn bíboros, aki az ordinariátus vezetését általános helynökére, Jurij Kolasára bízta.

Az ordinariátus központja a bécsi Szent Barbara parókia, ezen kívül 34 lelkészségen 78 pap szolgálja a nagyjából 20 000 keleti rítusú ukrán, ruszin, román, szerb, szlovák, magyar, illetve melkita hívőt.

Közel száz évvel később (2023. június elsejével) Christoph Schönborn bíboros határozata értelmében újra megnyílt a magyar lelkészség, melynek vezetésével Papp György atyát bízta meg, munkáját Peczár Péter káplán segíti.

Papp György atya 42 éve tartozik a Szent Barbara-templomhoz, 2000 óta papként szolgálja a német nyelvű közösséget.

Magyar nyelvű Szent Liturgiát minden hónap első és harmadik vasárnapján 15 órakor végeznek.

A magyar lelkészség megalakulásával kezdetét vette a közösségépítő munka. Jelenleg kb. 10 család alkotja a magyar közösséget, a Szent Liturgián hol többen, hol kevesebben vesznek részt. 

Jurij Kolasa főhelynök azt mondta: „Nagyon örülök, hogy ismét van magyar görögkatolikus lelkészség Bécsben, melyet György és Péter atyák személyében tapasztalt papok vezetnek. A közösség jelenleg kicsi, de nem a létszám a fontos, hanem az elkötelezettség. Remélem, minden Ausztriában élő görögkatolikus tudomást szerez a lelkészségről és kapcsolatba lépnek az atyákkal.” 

A közösség egyik tagja Milkovits Mariann belgyógyász, aki a budapesti Rózsák tere egyházközségből származik. Osztrák férjével görögkatolikus esküvőjük volt Budapesten. 25 éve élnek Bécs közelében, Mariann jelenleg az osztrák hadsereg sorozóorvosaként dolgozik a fővárosban. 

Egy itthon élő ismerőse gyűjti neki a görögkatolikus sajtótermékeket, s mikor időnként találkoznak, átadja neki az összegyűjtött kiadványokat, melyeket ő sorra elolvas. Így talált rá a Görögkatolikus Szemlében a magyar lelkészség megalakulásáról szóló cikkre, s rögtön föl is hívta György atyát, így jutott el az első magyar nyelvű Szent Liturgiára.

„Nagyon jól esett az ikonosztáz előtt magyarul imádkozni, énekelni. Azelőtt nagyon ritkán volt alkalmam magyar Szent Liturgián részt venni, csak ha hazalátogattam Budapestre. Hála Istennek ezt már havi kétszer megtehetem Bécsben is. Otthonos, családias a közösségünk. Vagy Péter atya végzi a Szent Liturgiát és György atya a kántor, vagy fordítva. Már volt két elsőáldozás, és hamarosan egy harmadikat is ünnepelhetünk.”

György atya arra kér minden Ausztriában élő magyar görögkatolikust, vagy a keleti rítus iránt érdeklődőt (éljen bárhol Ausztria területén), hogy vegye föl vele a kapcsolatot a georg.papp@gmx.at címen, vagy a +43 676-744-1832 telefonszámon.

Ha van ismerősünk, rokonunk, aki Ausztriában él, adjuk át neki ezt a hírt!

A Szent Barbara-templom címe: 1010 Wien, Postgasse 8.

Szerző: Király András / Görögkatolikus Metropólia, fotó: Milkovits Mariann

Nyíregyházi Egyházmegye

külföld, Ausztria, Metropólia
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert