Az 1956-os forradalom emlékére

Elég volt a német megszállás és a háború borzalmai után egy újabb megszállás, egy életidegen, életellenes eszme, politikai berendezkedés, elég volt a diktatúra, a kényszerű tervgazdálkodás, elég volt az irányított sajtó, az egyház sarokba kényszerítése, az iskolák, intézmények államosítása, a másként gondolkodók ellehetetlenítése, megvetése, megkínzása, bebörtönzése, internálása, kivégzése, elég volt az életek verejtékes munkája által összekuporgatott gazdaságok, földek erőszakos kollektivizálása, a padlások lesöprése, elég volt a félelem, a rettegés a függünyös fekete autó felbukkanásától, elég volt a csengőfrász, az egymás följelentése, a szabadon utazás korlátozása, elég volt a totális állami terror.

„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” Nem kellettek Nyugatról becsempészett fegyverek, elég volt néhány száz, majd többezer egyetemista, főiskolás, tanár, dolgozó, hogy országos méretűre duzzadjon az elnyomás elleni, a szabadságot követelő békés tüntetés. A tüntetők közé lőtt karhatalmi sortüzek aztán más mederbe sodorták az eseményeket, a békés tüntetésből fegyveres fölkelés lett. Fölnőttek, középkorúak, fiatalok, férfiak, nők, gyerekek kövekkel, lángoló rongyos benzines üvegekkel, majd zsákmányolt pisztolyokkal és gépfegyverekkel vették föl a harcot a szovjet bábhatalom hadseregével és tankjaival.

És győzött az igazság. Győzött a szabadság, győztek az emberek. Az emberek, akik szabadon kívántak élni. Október 30-ára az utolsó kommunista fellegvárat is elfoglalták a szabadságharcosok. Úgy, mint azelőtt. Megcsillant a remény, elkezdődtek a tárgyalások a többpártrendszerről, a szovjet csapatok kivonulásáról, a demokráciáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről. Az addig a nép nyomorán jómódban pöffeszkedő kommunista vezetés hanyatt-homlok menekült az országból, egészen Moszkváig. Kezdett kiderülni az ég.

A szabadság azonban csak négy napig tartott. Mert a szovjet hatalom nem engedhette meg magának, hogy az utcákról verjék meg őket, foglalják el egyik csatlós államukat. November 4-én többszáz tankkal és harckocsival elkezdte az ország megszállását. Valódi háborús helyzet alakult ki. A forradalom harcosai, a végsőkig küzdöttek, ám Molotov-koktélokkal és gépfegyverekkel nem lehetett fölvenni a harcot a hatalmas túlerőben lévő tankokkal szemben. Hiába a sok nemzetközi segítségkérés, a kétségbeesett rádióüzenetek, a Nyugat nem kívánt konfliktusba bonyolódni a Szovjetunióval. „Most áll és bámul a sok ember, de szólni Hozzá senki nem mer.”

November 11-ére vége volt mindennek. Az ország újra a kommunizmus uralma alá került. A pártvezetés ekkor merészkedett vissza, hogy megkezdjék a kommunista világrend visszaállítását. És a megtorlást. A következő években tömegesen börtönözték be, végezték ki a forradalom valós, vagy vélt résztvevőit, és kezdődött minden elölről. De a magyarok példát adtak bátorságról, kitartásról, szabadság iránti vágyukról, összetartásukról. „Mondd el, mert ez világ csodája…”

 

Márai Sándor: Mennyből az angyal

 

Mennyből az angyal menj sietve

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony,

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal vigyél hírt a csodáról.

 

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény lángol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

 

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett –

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

 

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, aki eladta,

Aki háromszor megtagadta,

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta,

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta –

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

 

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta vagy Angyal hozta –

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekszenek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

 

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mi végre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Mért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”

 

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik, mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták -:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?…

 

Angyal vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

– a gyermek, a szamár, a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik – mennyből az angyal.

 

1956, New York

(Márai Sándor: 1900 – 1986)

---

A forradalom napján Kocsis Fülöp érsek-metropolita is emlékezik közösségi oldalán.

Forrás: Király András/Görögkatolikus Metropólia

Nyíregyházi Egyházmegye