COFFEE PANNONIA
Máriapócs számomra: közösségben élni
100 000 fekvőtámaszra hívta ki Roma Ádám pedagógus a vállalkozó kedvű embereket. Közel 200 résztvevő vállalta, hogy hozzáteszi a maga fekvőtámaszát ehhez. A munka teljesítve, s ez nemcsak az izmokat, hanem egyúttal egyfajta közösséget is épített. Az ötletgazda, Roma Ádám ma arra tekint vissza, honnan is indult benne a motiváció.
Ezekben a hetekben hihetetlen jó dolgokon megyek keresztül. A fekvőtámaszos projektről van „természetesen” szó. A legnagyobb öröm, hogy az emberek szeretik, aktívak, kreatívak és tovább merik gondolni a projektet.
De hol is kezdődött ez a „közösségben élni érzés” bennem?
Főiskolás voltam és 2007. augusztusát írtuk. Kruppa Levente akkori nyírpazonyi görögkatolikus parókus atya és Koroknai Gabriella akkori nyírpazonyi hitoktató invitálására mentem el az Ifjúsági Görögkatolikus Zarándoklatra. Azon a nyáron (is) kb. 500 fiatal Csengerből Máriapócsra zarándokolt. Ha jól tudom, 2003-ban indult el ez a kezdeményezése dr. Seszták István görögkatolikus főhelynök atya ötlete alapján.
Minden évben ezt az eseményt vártam a legjobban az életemben, mely hétfőtől vasárnapig tartott. Kb. 150 km-t gyalogoltunk minden évben, átlagosan naponta 30 km-t. Nagyon értékes emberi kapcsolatokkal gazdagodtam az évek során amellett, hogy jól éreztem magam mindig.
7 éven át, 2013-ig rendszeres résztvevője is voltam ennek a zarándoklatnak, ahol megannyi dolgot sikerült megérteném, megtanulnom – szerintem és remélem. Nagyszerű volt a 21. században kiszakadni kb. egy hétre a virtuális világból, ami oly sokszor körülvesz minket. Írom ezt informatika tanárként is.
A napok úgy teltek, hogy gyalogoltunk sok–sok órát, nagyon sokat beszélgettünk, a telefonjainkat be sem kapcsoltuk a hét során. Emlékszem minden hét után hazaérve, a Facebookomat órákig rendezgettem, mert annyi elmaradásom, válaszolatlan üzenetek voltak, de nem számított.
Koncertek voltak, ebédkor a földön ültünk, ami annyira jó volt. Hol homokos úton, hol aszfalton, hol néha esőben, hol nagy melegben róttuk a kilométereket. Nagyon sok embert ismertem meg úgy, ha nem lett volna ez az esemény, tudom, hogy nem is találkoztam volna velük. Az ország minden pontjából voltak ott fiatalok.
Nem lehet leírni, milyen hála van bennem, hiszen itt értettem meg azt, hogy közösségben élni nagyon jó és különleges érzés. Vannak olykor gondok, konfliktusok. Alkalmazkodni kell, lemondani, olykor másokat magam elé helyezni, de megannyi szépséggel is jár: bármikor meghallgat egy másik ember. Ha elakadsz, tovább lendít egy társ a gondokon. Együtt sokkal erősebbek vagytok. Az örömödet is jó megosztani, ami így sokszorozódik.
Manapság sokszor hallom, látom én is, hogy mindegy milyen közösségről van szó, nehézségek vannak. Megmérgeződnek közösségek, ezáltal emberi kapcsolatok. A harag mindig rossz tanácsadó, mert az emberek között falak lesznek. És még nem találkoztam olyan emberrel, akit ez ne zavart volna. Mindenkit zavar. Attól, hogy a szőnyeg alá seperjük, ott marad.
Ezért is szeretek közösségeket alakítani az iskolában is: amikor van osztályom, akkor osztályközösséget, most a fekvőtámaszos projektben, korábban bringatúrákon.
Az ember társas lény. Nem jó egyedül lenni. Igen, sokszor megsértjük egymást házastársak, barátok, csapatok, közösségek, de akkor is jó érzés megélni a közösséget. Nem hiába van a „szlogen”. A család a társadalom legkisebb egysége.
Kérdeztem a diákokat szeptemberben mi hiányzott nekik a legjobban az iskolából a járvány első hulláma idején? A barátok, a közösség, válaszolták minden osztályban. Naná, hogy az.
Most, a 2. hullámban is felnőttekkel beszélgetve, amikor nincs foci, bulik mi hiányzik az embereknek a legjobban? A barátok, a közösség?
Nem a pénzt mondják, nem a nyaralást, hanem a közösségeket.
Amikor találkozom az „önzőséggel” mindig az jut eszembe, hogy, ha én rendszeresen „azt” gyakorlom, és ha pl. otthon rosszul vagyok, kit tudok felhívni? Ha én rendszeresen önző vagyok, és ha reggel elromlik az autóm, akkor meg tudok szólítani valakit? Jó barátot, szomszédot, ismerőst?
Zárásképp: nem vagyok üzleti szakember, de ha egy tanácsom lenne, lehetne, mibe „érdemes” a világon a legjobban befektetni egyértelműen azt mondanám: az őszinte emberi kapcsolatokba!
Sosem múló hálával fogok mindig visszagondolni Máriapócsra, a helyre, ami megmutatta mi a közösség!
Roma Ádám
