A Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda dolgozóinak zarándoklata Sajópálfalára

Kiss Attila atya által megismerhettük a sajópálfalai kegykép történetét, amely kegykép hasonlít a máriapócsi csodatevő kegyképhez.

Ezt követően Attila atya két elmélkedésben próbálta lelkünket formálni, ráhangolni a böjti időre:

Mária tudta, hogy milyen nyomorúságos Isten nélkül élni. Mi nem tudjuk. Többre vágyunk életünk során a gazdagodás, gyűjtögetés terén, de fontosabb, hogy a lelkünk mennyire szomjazza Istent. Fontos megtalálni a belső egyensúlyt, azt a harmóniát, amely segít abban, hogy önmagammal, embertársaimmal és az Istennel is belső békében éljek. S ugyanezen értékek adják meg életünk értelmét is. 

Szívünk csak akkor képes megnyílni Isten felé, ha személyes, élő kapcsolatban vagyok vele. Ha süt a nap, minden szépen halad az életemben. De ha a felhők eltakarják a napot, ha jönnek a gondok, a próbatételek, azt hisszük, hogy minden árnyékos, sötét. Pedig a hit képes a felhők fölé emelni lelkünket. Természetesen csak akkor, ha hitem is fejlődik, felnőtté leszek a hitben, s rájövök, hogy van Isten, szeret az Isten, hogy Isten keres engem, szól hozzám, s igazán azt érezzem, hogy átölel szeretetével, ha ráhagyatkozom. Ez a felnőtté válás útja a keresztény életben. A szív a központja életemnek.

A szeretet növekedésében fedezzük fel, hogy milyen nagy az Isten szeretete: Jézus önmagát ajándékozza nekünk, Jézus életét adja értünk! Ez az önajándékozó isteni szeretet, ebben részesedünk mindannyian, ha ráhagyatkozunk az Istenre. 

Milyen az isteni szeretet? Önajándékozó, feltétel nélküli, örök. Ezért mi is ezzel a szeretettel nézzünk felebarátainkra. Amíg önző, egocentrikus vagyok, addig gyermeki a hitem. Isten többel akar megajándékozni, ezért tovább kell lépni mindaddig, amíg fel nem ismerem, hogy értem is megtörte a kenyeret az utolsó vacsorán, s ebben a megtöretésben benne vannak az életem nehézségei, kudarcai, csalódásai, de benne vannak az örömteli pillanatai, a szeretet különböző fokai is.

Isten nem megtörni akar, hanem töredelmes szívet vár tőlem. Ehhez segít bennünket Szalézi Szent Ferencnek a szeretet négy fokozata:
 

1. Légy harmóniában önmagaddal
2. Szeresd az Istent
3. Istent nem ajándékaiért, hanem önmagáért szeressem
4. Önmagunkat kell szeretni Istenben.

Végül megszívlelhettük, hogy a szívünk az a forrás, mely szomjazza Istent, s nagyon fontos ezt a forrást felismerni. Ahogy a szomjazó kertet öntözzük, tápláljuk mi is azzal a Forrással, mely maga az Isten, akivel csakis együtt lehetünk boldogok.

A lelki töltekezések közben bepillanthattunk a monostorba is, ahol a szerzetesnővérek örömmel fogadtak bennünket. Sugárzó arcuk azt a boldogságot tükrözte, hogy erős a hivatásuk, az elhivatottságuk a Jóisten felé. Kápolnájukban imádkoztuk el a parakliszt. 

Hálásan köszönjük Attila atya kedves feleségének a szíves fogadtatást, a lelki táplálékot, az együtt töltött időt.

Mindezek után elfogyasztottuk testi táplálékunkat is, hogy legyen erőnk a miskolci székesegyházat megtekinteni, benne imádkozni. Köszönjük Szemerszki Mihály atyának, hogy jó szívvel fogadott bennünket, megismertetve a székesegyház történetével, múltjával és jelenével.

Köszönjük az együtt-imádkozást, a lelki töltődést, a közösség építését; legyen mindannyiunknak olyan a Születés ünnepe karácsonykor, amilyenre felkészülünk az elkövetkező hetekben!

„Krisztus születik, dicsőítsétek, Krisztus a mennyből jő, ünnepeljétek,
Krisztus a földön, büszkélkedjetek…”

Szöveg és fotó: Kovácsné Kovács Ildikó, Szabó Gábor/Balkányi Görögkatolikus Parókia

Nyíregyházi Egyházmegye