Nevetek föl van írva a mennyben – búcsú és templom megáldás Petneházán

Még az Istenszülő templomba vezetésének ünnepkörében, Szent Mihály arkangyalról, a templom védőszentjéről megemlékezve tartottak főpapi liturgiát Petneházán a görögkatolikus templomban november 23-án. Hálát adtak a 152. éves szentelési jubileumért, s azért, hogy az elmúlt két évben a tető és a külső homlokzat is teljes felújításra került. A pályázati források mellett az egyházmegye és a közösség tagjai is nagylelkű felajánlásokkal segítették a templom megújulását.

Az asszisztencia és a papság – Szabados János petneházi, Mosolygó Tamás napkori, Orosz Zoltán baktalórántházi parókus atyák, Kanyó Árpád leveleki esperes-parókus atya, valamint Buda Attila atya – Ábel püspökkel együtt a templomhoz vonult, ahol a főpásztor megáldotta a templomkülsőt. A templomban a szertartás előtt Szabados János atya házigazdaként köszöntötte a megjelenteket.

Az Evangéliumban a tanítványok „akarjuk” felkiáltással álltak Krisztus elé – a petneházai hívek nem így fordultak sem emberhez, sem Istenhez, amikor tervük mentén elindultak, hogy a kerek jubileumra megújuljon templomuk. „Szépen becsomagoltuk kéréseinket az imádság erejének csomagolópapírjába, ezt díszitettük a hintek, a reménynek, az állhatatosságnak, az áldozatosságnak a díszeivel” – mondta János atya, aki a templom bemutatta a felújításának áhított tervét és a megvalósulásának a kegyelemmel kísért útját. Mert válaszra lelt a kérés az isteni tervben: a lelkes képviselőtestület és parókus segítőket talált a munkához, a megvalósításhoz. János atya szavai után a gyermekek énekeltek a főpásztornak megköszönve jelenlétét.

A történelmi egyházak képviselői, a római katolikus és a református lelkipásztor, a település világi vezetői és a hívek együtt imádkoztak és énekeltek Zoltán György fődiakónus és Mosztockij Sándor lelkipásztori kisegítő vezetésével.

„Annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben” – szólt a felolvasott evangéliumon keresztül Jézus Krisztus a jelenlévőkhöz.

Ábel püspök atya pedig abban erősítette a híveket, hogy Krisztus követését ne kössük feltételekhez. Különösen a nemrég elkezdődött, karácsonyt megelőző böjti időszakban kerüljük azt, hogy feltételeket szabunk ehhez. „A templom felújítása emlékeztet minket arra – mondta a főpásztor, hogy az idő, az évek hatással vannak az életünkre is: ahogyan kopik, használódik az épület, úgy érezzük ugyanezt életünkben is, ezért azt is meg kell újítani idővel.”

Használat közben elhomályosodnak a dolgok – ahogyan egy objektív lencséjét néha meg kell tisztítanunk, hogy újra éles legyen a kirajzolódó kép, úgy kell megvizsgálnunk saját életünk tükrében: mi teszi homályossá életünket?

A Szűzanya példaként áll előttünk ebben is: nem szabott feltételeket az Úrnak. Az ő IGENében nem volt „ha”. Krisztus bizonyosságként mondta: nevetek föl van írva az mennyben, így mi se kössük a hozzá fűzött hitünket, hűségünket feltételekhez.

Örömmel nyugtázta Ábel püspök, hogy – miként a választott népnek a jeruzsálemi templom – a petneházi híveknek is fontos a templomuk állapota: hozzájárulásukkal, támogatásukkal nem vártak arra, „ha majd a pap pályáz…”. Feltételek nélkül álltak az ügy mellé, amit a hierarcha megköszönt: „fogadja az Úr kedvesen nagylelkű felajánlásaikat.”

A Szent Liturgia végén azt a hagyományt folytatták, hogy a leghűségesebb hittanosok a búcsúi ünnepet végző atyától vehetik át jutalmukat – jelen esetben Ábel atya adta át az apró ajándékot a gyermekeknek.

A búcsúi liturgiát és miroválást követő ebéd előtt pedig azok is „hűség-jutalmat” vehettek át, akik a felújításban és búcsú megszervezésében segítettek.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Vinczéné Benkő Vivien, P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye