Földöntúli ragyogás – hivatalosan is megnyílt az első tárlat a budapesti görögkatolikus központban

Fülöp atya a pár héttel ezelőtt, Claudio Gugoretti, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa által megáldott Aranyszájú Szent János Görögkatolikus Kulturális Központ első kiállítását a szinódus üzenetének ikonokon keresztül történő megvalósulásában bízva adta át a látogatóknak. Erről itt olvashatnak: Istent keressük egymás tekintetében – átadták az Aranyszájú Szent János Kulturális Központot.

„Kultúrát szeretnénk közvetíteni, teremteni és a kultúrát közel vinni az emberekhez, majd az embereket a kultúrán keresztül közel vinni Istenhez – mondta. „A kultúra művelését az Úristen az emberre már mindjárt a teremtéskor rábízta. A föld művelése tulajdonképpen nem más, mint a föld kultúrája. Van, aki úgy magyarázza ezt, hogy nem annyira kultúráról, mintsem kultuszról van itt szó, de az biztos, hogy az azonos gyökerű, kétértelmű szó ebben a házban gyönyörűszépen összetalálkozik: kultúrát szeretnénk közvetíteni és művelni, miközben számunkra a kultúra egyben az Istentiszteletet is jelenti.”

Ezen a kiállításon ugyan kortárs ikonfestő művészek alkotásait láthatjuk, de a görögkatolikus, kortárs alkotók a messzi múltba visszanyúlva alkotják meg mai alkotásaikat – hangsúlyozta az érsek-metropolita atya. Az ikonokon keresztül az ember azt tudja megvalósítani, amire a kultúra való. Ezek a képek olyan emberi kezek művei, amelyek az Istenről szólnak. Voltaképpen a kultúra minden megnyilvánulásának kell, hogy legyen ilyen transzcendens üzenete. Ezekben a képekben ez teljesen tetten érhető és nyilvánvaló. Ezek után Fülöp atya az ikonok üzenetének egy sajátos lehetőségére világított rá: „Nagy szükségét látom annak, hogy meghalljuk a szinódus üzenetét, amely azt a célt tűzte ki, hogy az egyházat a mai világban megújítsa. Azt jól tudjuk, mennyire nagy szükség van erre, hiszen most nem az erős oldalát mutatja az egyház sem Magyarországon, sem Európában és a világ nagyon sok pontján sem.”

„De hogyan történjen ez a megújulás, mit lehet érte tenni?" – intézte a kérdést a nagyszámú hallgatósághoz Fülöp atya. A választ ő maga adta meg, és ahogy el is mondta, ennek hírét is szeretné vinni bármerre látogat is el az országban. „A világ minden pontjáról Rómába érkezett püspökök és résztvevők beszélgetései, imádságai során az kristályosodott ki, hogy azáltal válhat az egyház szinodálissá, hogyha jobban odafigyelünk a Szentlélekre. Az, hogy a Szentlélek vezeti az egyházat szinte magától értetődik. De bennünket is a Szentlélek vezet! Egy imádkozó ember számára ez is magától értetődik. De valóban odafigyelünk-e a Szentlélek szavára? Valóban van-e szerepe a Szentléleknek, akár az imaéletünkben, akár a hétköznapi életünkben? Ezen szükséges most komolyan elgondolkoznunk.”

Fülöp atya elmondta, hogy Ferenc pápának teljesen igaza van abban, hogy ebben az irányban bizony még nagyon sokat tehetünk, fejlődhetünk. Ebben lehet az ikonoknak is nagy szerepe. Ahhoz ugyanis, hogy a Szentlélek szavát meg tudjuk hallani, csöndre van szükségünk, arra a csöndre, amelyről megfeledkezett a mai világ. „Gondoljunk bele, hogy száz évvel ezelőtt az ember milyen nagy csöndben élt a mai emberhez képest. A természet csendje vette körül az embert, erről a csendről ma egészen könnyen megfeledkezünk. Holott ebben a csendben tudunk igazán befelé figyelni, és akkor tudjuk belső antennáinkat a Szentlélekre irányítani.”

Az ikonok csöndet teremtenek. Ha megtekintünk néhány ikont, ugyan lehet róluk beszélgetni, de az ikon maga is beszél, csak csöndben kell előtte lennünk. „Az ikon tere akkor nyílik meg, ha én is belépek ebbe a csöndbe. Az ikonok árasztják ezt a csöndet és késztetnek bennünket, hogy csendben tudjunk lenni. És az imádságainkban is nagyon nagy szükség van erre a csendre, mert különben elmondjuk, elénekeljük őket anélkül, hogy valóban odafigyeltünk volna a Szentlélekre.”

Fülöp atya szívből örül, hogy ezzel a kiállítással indít a görögkatolikus egyház a fővárosban, és, hogy mostantól kezdve „sok más kulturális eseménynek lesz még színhelye, az Aranyház, – ahogy én hívom –, mert arany értékeket tartalmaz ez az épület és kincseket fog majd továbbítani az ide betérőknek is. Ezennel átadjuk a fővárosnak az Aranyszájú Szent Jánosról elnevezett Görögkatolikus Kulturális Központot, és hiszem azt, hogy ezen az épületen, az itteni tevékenységeken keresztül görögkatolikus egyházunk kincseit meg tudjuk majd osztani, és hozzá tudjuk segíteni az embereket, hogy ezeken a csodálatos értékeken keresztül az Úristen megszólítsa őket.”

Ezt követően dr. Szabó Irén a Görögkatolikus Múzeum igazgatója mondta el kiállítás megnyitó beszédét, melyben ismertette a kiállító művészek hátterét és néhány kép különleges történetét is. Magyarországon most először mutatják be az elmúlt 50 év ikonművészeti termését, amire talán nem is találhattak volna jobb alkalmat, mint egy kulturális központ indulását. A kiállítás azonban nem előzmény nélküli, ugyanis 2012-ben, a centenáriumi évben, Rómában nyílt egy kortárs iparművészeti kiállítás, és az ott szereplő művészek majdnem mindannyian szerepelnek a mostani kiállításon is, de Szabó Irén elmondta, hogy igazán izgalmassá az teszi ezt a tárlatot, hogy közel tíz olyan alkotó műve is kiállításra került itt, aki Rómában még nem szerepelt. „Tehát az Aranyházban az ikonművészet elmúlt évtizedének olyan fantasztikus virágzását és bőséges termését láthatjuk, amire valóban jó rátekinteni, és egy picit elgondolkodni rajta, hogy mi hozta mindezt létre?”

A kiállítás nemcsak görögkatolikusok ikonfestők alkotásaiból áll és vannak köztük olyanok, akik eleve művészi pályára készültek, de olyanok is, akik a hit erejéből indíttatva kezdtek el ikont festeni, vagy akik számára az ikonfestés vált az Istenhez kapcsolódás nyelvévé. „Mi a közös mégis ezekben a nagyon sokszínű és sokféle indíttatású ikonokban? A hit megtermékenyítő ereje… Számomra nagyon inspiráló II. János Pál pápának az a gondolata, amit a Kultúra Pápai Tanácsának útra indításakor mondott: egy hit, mely nem válik kultúrává, nem teljesen elfogadott hit. Ha az elmúlt 50 év a magyar görögkatolikus egyházban ilyen gazdag termést hozott, akkor a Szentatya szavainak fényében itt igaz módon megélt hittel van dolgunk.” – mondta a művészettörténész.

Az elmúlt 50 évben egy korszakváltásnak lehettünk tanúi a görögkatolikus ikonfestészetben. Az 1965-ben, a második vatikáni zsinattal elkezdődő változás eredményeként fokozatosan megerősödő érdeklődés és érzékenység alakult ki a bizánci művészet iránt. A vatikáni zsinattal induló szemléletváltás egyértelműen megmutatkozott Timkó Imre és Dudás Miklós püspöksége idején. Ez a korszakhatár a kiállításon Nagymegyeri Pál egyik festményével meg is jelenik, Szabó Irén szerint ez a kép szimbolikus értelemben egy határkő, mert már az új ikonstílust képviseli, messze nem annak a tradicionális festészetnek a remeke, amit az elődök képviseltek, ráadásul a képet Timkó püspök úrnak ajánlotta az alkotó.

A keleti egyházművészet új, más forrásvidékről induló képviselőinek munkái az 1980-as években kezdenek aztán erőteljesebben megmutatkozni. „Két alkotót szeretnék kiemelni közülük: Kárpáti László művészettörténész, muzeológust, aki fest, ikonosztázt tervez, könyvgrafikákat készít, és Puskás László festőt, művészettörténészt, tanárt és görögkatolikus papot. Őket követték később olyan kimagasló művészek, mint Makláry Zsolt, Janka Gábor, Kislégi-Nagy Ádám, aki világi festőként megélte: az ikon kinyilatkoztat, a nyugati festészet magyaráz.

Makláry Zsolt egész pályáját végig kíséri a magyar tradíció, a népművészet és ősi tudás és a keleti egyházművészet szintézisére való törekvés. Monostori Viktória, Makláry Teréz női művészekként hangolódtak rá az Istenkapcsolatnak arra a nyelvére, amit ikonfestészetnek nevezünk.

Szabó Irén reméli, hogy ez a kiállítás csak a kezdet, amely elindítja az elmúlt ötven év görögkatolikus egyházművészetének feltáró leírását, és az egyes életművek minél teljesebb bemutatását a jövőben.

Szerző és fotó: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye