A Miskolci Egyházmegyében idén negyedik alkalommal rendezték meg a Szépséges Pászka című egyházművészeti napot Miskolcon, 2017. április 21-én
„Isten ajándéka ez az együttlét a szépségben, a szépséges pászkával.” – mondta ünnepi köszöntőjében Orosz Atanáz megyéspüspök. A lassan már hagyománnyá váló fényesheti egyházművészeti összejövetel a feltámadás örömhírének megélése és hirdetése a templom falain kívül is, ahol „mint egy nagy család, a feltámadott Jézussal együtt vagyunk” – fogalmazott a főpásztor.
A műsor első részében fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola egyesített, 3-8. osztályosokból álló kórusától halhattunk liturgikus énekeket Feltámadástól Tamás vasárnapig címmel, Ambrus Annamária vezényletével.
A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola mostanra Akkreditált Kiváló Tehetségpont. A tehetséggondozás egyik lényeges színterét jelentik az énekkarok az iskolában, melyek összetétele évről-évre változik, hiszen az alsós énekkart a mindenkori 2., 3. és 4. évfolyamon tanuló legjobb hangú kisgyermekek alkotják, őket Ambrus Annamária tanítónő vezeti be a kóruséneklés rejtelmeibe, készíti fel a közös iskolai liturgiákon és ünnepségeken végzendő szolgálatra. A mindenkori 5-8. évfolyamos énekkarosok pedig Telenkóné Tóth Cecília tanárnő vezetésével készülnek mindezekre.
A liturgikus énekek mellett Mohai Gábor, Kazinczy díjas rádiós és televíziós bemondó, előadóművész tolmácsolásában hangzottak el versek, novellák.
Az est második felében az Eperjesi Papnevelő Intézet énekkara, a kispapokból álló Romanos Melodos Kórus szláv nyelven szólaltatott meg liturgikus énekeket. Az összejövetel közös énekléssel és pászkaszenteléssel ért véget.
Miskolci Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |