spiritual balm at all times

Szent István Társulati Biblia - Lukács evangéliuma - Lk 14,16-24 (szentiras.hu)

Krisztusban Kedves Testvérek!

„Kérlek, ments ki!” – Visszhangzik fülemben a Jézus példabeszédében mindössze kétszer elhangzó mondat, mely mégis oly ismerős. Hiszen hányszor találok, s talán mindannyian hányszor találunk okot, hogy ne az Úr kérését teljesítsük az életünkben? Hányszor maradunk el a templomból különböző okok miatt? Hányszor beszélünk csúnyán mások előtt, mert teljesen jogosan fel vagyunk háborodva? Hányszor hagyjuk el imáinkat, mert elfáradtunk, vagy mert mulatni megyünk? Hányszor éljük ki vágyainkat, melyek bűnként nehezednek lelkünkön csak azért, mert azt gondoljuk, hogy azt megérdemeljük, megdolgoztunk érte, vagy mert pillanatnyi igényeinket kielégíti? Hányszor menekülünk el Isten elől, mert nem tudunk, vagy nem akarunk szembenézni önmagunkkal, vagy mert nem bírjuk elviselni az Ő jóságának jelenlétét életünkben?

„Kérlek, ments ki!” – ismételjük a kérést, nem pont ezekkel a szavakkal, de okokat keresve és találva, hogy önmagunknak éljünk. Nehéz annak jelenlétében lenni, Aki objektív igazságként szembesít hibáimmal. Aki végtelen Szeretet és akkor is szeret engem, ha én gyűlölőm magam. Aki maga a mélységes Csönd és én hiába haragszom rá, mert valami fáj, vagy mert nem értem életem útját, Ő mégsem válaszol nyíltan. Aki a tökéletes Béke és nem áll bosszút ellenségeimen, és nem teremt békét úgy, ahogy én szeretném.

„Kérlek, ments ki!” – Miközben vélt vagy valós okok miatt elmaradok Tőle, valójában a Vele való közösségtől maradok el. Attól, hogy Vele és másokkal együtt örvendezzem.

A lakomát rendező Úr azonban megtölti házát, s mindenki, aki elfogadja a meghívást, elhagy valamit. Hiszen a szegények ott hagyhatták munkájukat, megélhetésüket. A betegek az önsajnálatot. Elhagyhatták a bánatot vagy a haragot. Csak áramlottak a házba, hogy a fáradtak megpihenhessenek, a betegek örvendezhessenek, a haragosok megbékélhessenek, az önmagukat vagy Istent ostorozók szeretve érezhessék magukat.

Minden bizonnyal nem véletlen, hogy ezt a példabeszédet pont a Szent Ősatyák vasárnapján olvassuk fel, egyfajta kontrasztot kapva azok között, akik kimentik magukat és azok között, akik – mint a Szent Ősatyák – mindenüket elhagyva követik Őt. Ábrahám, aki elhagyja biztos megélhetését, otthonát. Jákob, akinek csípője ficamodik az Istennel való tusakodásban. József, akit családja bélyegez meg. Dávid, aki bűne miatt vezekel. Illés ki idegen földön bujdos, és kérésével népét bünteti. Dániel és a három szent ifjú, kik lemondásaikkal hitet és reményt adnak.

Mind elhagytak valamit, talán több dolgot is. Önhittséget, gőgöt, sértettséget, családot vagy magányt, anyagiakat, vagy egészséget. Olykor próbát kell kiállnia szeretetüknek, hogy aztán még nagyobb szeretetet nyerjenek. 

„Kérlek, ments ki!” – Milyen nevetségesek kifogásaink. Az Ősatyák életén elmélkedve oly kicsinyesnek tűnik visszautasítani a hívást. Hiszen Jézus az Úr semmi mást nem akar, csak, hogy a feleslegest elhagyva a legfontosabbat – Őt Magát – elnyerve végre boldogok legyünk. Talán erről szól a Megtestesülés. Vele lenni egy barlangban, ahol „már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, rabszolga és szabad, hanem minden és mindenkiben Krisztus”.

Kérlek, Jézusom, ments ki engem! De ne a lakomádból, hanem életem mocsaras iszapjából. Ments ki engem és emelj fel! Engedd, hogy csatlakozzam lakomádhoz! Kérlek, ments ki és szüless meg bennem!

Ámen

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye/Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye - YouTube

Szöveg: Kicsák János, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye