PANNÓNIA KÁVÉHÁZ
Betegség-pandémia-karácsony
„Lehet, hogy a betegség egy csillag, ami rámutat egy útra, mert amin vagyok, az nem jó irányba visz. Szerencsés esetben rájövök, – és ahhoz nem is kell betegnek lenni, de vannak más megpróbáltatások – , hogy életem alakulása, előrehaladása, megújulása, gyógyulása bizony akkor történik, ha úgy mint a három király én is otthagyom a biztonságot adó otthonomat, s elindulok Betlehem felé, sőt le is térdepelek és kérem a magasságból a segítséget.” – Monostory Marcell atya írása.
Sokszor nyugtatom a szemem a karácsonyi ikonon, s a kép hangulata valami mély nyugalommal tölt el, hat rám, – békét, örömet érzek a szívemben. De ugyanezt éljük meg, amikor a betlehemet, a Szent Családot látjuk meg akár bevásárlóközpontokban, akár utcákon, tereken, de legyen az egy kórházban. Ott is ez a nyugalom fogad minket, s a látvány a hétköznapok forgatagából a betlehemi csodába invitál bennünket.
Egy alkalommal ugyanígy nézegettem az ikont, – a Szent Családot látom, az angyalokat, a pásztorokat, a csillagot, az állatokat, a barlangistállót, a három királyt , – s a három királyon gondolkodtam el, alakjuk szinte megelevenedett előttem. Azon gondolkodtam, hogy ők miért indultak el Betlehemben. Biztos hallottak valamit a próféciákból, vagy valamilyen sugallatot értettek meg, de ennek ellenére tovább foglalkoztatott, s vajon milyen érzésekkel indultak el, milyen kérdések mozgatták őket, csupán a kíváncsiság, vagy a hódolat? Mi mozgathatta őket, hogy otthagyják a biztonságot adó palotájukat, a szolgasereget, a kényelmet, s vállalják a veszélyt, a hideg éjszakai utazást. Ismerhették egymást, barátok voltak vagy vetélytársak? Hol ismerkedtek meg? Nem tudjuk, de összekötötte őket az Ég és Föld Királyával való találkozás reménye.
Ezen tűnődve, azon gondolkodtam, hogy a mai embert, legyen az „király” vagy „pásztor”, szegény vagy gazdag, legyen bármilyen ember, MI VISZI EL a Megváltóhoz, Jézus Krisztushoz? Mi viszi el Betlehembe? Ma amikor viszonylagos jólét van, amikor van terített asztalom, amikor van több ruhám, amikor sok mindent meg tudok vásárolni, – elvisz a hála érzése Betlehembe, a templomba, a kápolnába, s hétről hétre köszönetet mondok vasárnaponként az Istennek.
S mi viszi, mi viheti még a mai embert az Istenhez??? A mai embert, aki oly sok mindent el tud intézni, meg tud oldani, aki kényelmesen él. Akinek annyi minden fontos és csak a maga erejében bízik, mi viheti még? Erre lehet egy válasz, amit kórházlelkészként sokszor megtapasztalok a betegágyaknál, hogy a betegség egy nagyon különös állapot, – amellett hogy rossz- gondolkodásra kényszeríti az embert. Különösen most, apandémiában, amikor nem tudjuk, hogy a vírust elkapom, vagy sem, s ha igen, milyen hatással lesz rám, a szervezetem hogyan fog reagálni? Könnyedén átvészelem vagy kegyetlenül megvisel?
A betegség ugyan velem történik, de tőlem független, nem tudok neki parancsolni, velem történik, s mégis idegen tőlem. Nem akarok beteg lenni, de mégis foglyul tud ejteni. Miért nincs hatalmam a betegség fölött? S az ember elindul egy szellemi- lelki úton, mert élni szeretnék, gyógyulást keresek. Lehet, hogy a betegség egy csillag, ami rámutat egy útra, mert amin vagyok, az nem jó irányba visz. Szerencsés esetben rájövök, – és ahhoz nem is kell betegnek lenni, de vannak más megpróbáltatások– , hogy életem alakulása, előrehaladása, megújulása, gyógyulása bizony akkor történik, ha úgy mint a három király én is otthagyom a biztonságot adó otthonomat, s elindulok Betlehem felé, sőt le is térdepelek és kérem a magasságból a segítséget.
A három király örömmel tért haza, mert találkoztak az Istennel, – bízom benne, mi is tudunk találkozni 2020 karácsonyában az Istennel, – tudjon megszületni a szívünkben, – a mi családunk is betlehem legyen, ahová beköltözhet az Isten.
Monostory Marcell
Forrás: www.pasztoral.hu
