Legyen bennünk újra részvét – meleg ételt vittek hajléktalan embertársainknak a görögkatolikus karitászosok

2024. december 25-én olyan sötét van, hogy a fogyó hold sarlója nem tudja bevilágítani az éjszakát, s a csillagok jól látszanak a felhőtlen égen, főként a város kevésbé lakta területein, bozótosaiban, erdőrészeiben, ligeteiben. Olyan hideg van, hogy a száraz szél a meleg szobába kerget. S ha egyszer kint voltál, legjobb utána egy igazán forró fürdő, hogy a csontjaid is átmelegedjenek.

Ők ebben a hidegben és sötétben is kint alszanak. Van, aki ezt választotta, van, aki nem tud máshogyan már élni, mert nem képes a mindennapi szabályozott életvitelt lekövetni, amit a társadalom kíván meg, ha azt az utat választaná. Van, aki tudna integrálódni, de nincs lakcímkártyája, pedig mindennek az az alapja.

Fedél nélkül, egy sátorban, egy trafó tövében, egy romos és veszélyes, elhagyott épületben telnek éjjelek és nappalok hajléktalan embertársaink számára. Ők azok, akik a jézusi születés puritánságához hasonló körülményeket valóban megtapasztalják, minden áldott nap – önmaguk vagy a társadalom által – kitaszítottként.

És van olyan ember is, aki gondot visel rájuk: a hideg időszakban krízisautóval járják be a fellelhetési helyeket a Periféria Egyesület tagjai. December 25-én (éppen nem szolgálatban,) önként tartott a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásszal Diószegi Gábor, az egyesület kollégája. Mint a többi munkatársa, ő is tudja a kliensek tartózkodási helyét, hogy hányan szoktak adott helyen lenni, nevén szólít minden meglátogatottat, sőt egészségügyi állapotukkal kapcsolatban is képben van. Mintegy pozitívumként jegyzi meg, hogy idén nagyjából 20%-kal kevesebben tartózkodnak életvitelszerűen odakint. Most 30-40 emberről tudnak biztosat, a többiek rejtőzködnek, esetleg befogadták őket, vagy szabálysértések miatt a büntetővégrehajtás „gondoskodik” róluk.

Ezen a decemberi estén a karitász – dr. Oláh Tamás egyházmegyei karitász vezető és Pásztor Gergely karitászmunkatárs – vállalta fel a gondoskodás szerepét: a Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon Hodász jóvoltából meleg egytálételt (babgulyást) és édességeket, valamint tisztasági csomagot vittek a legkiszolgáltatottabb nyíregyháziaknak.

Az egyik hölgy kliensről kiderül, hogy unokája is van, aki látogatja; másik helyen a nylont elfújta a szél a szerény lakhely felül – helyette ma este már (egy felajánlásból származó) sátor tart meg némi meleget.

Lábát vesztve ül kerekes székében egy férfi, mint aki soha nem száll ki hordozó eszközéből, s amikor átnyújtjuk a szerény adományt, hogylétünk felől érdeklődik. Egy majdnem teli doboz cigaretta is jut neki a látogató csapattól. Öniróniával és humorral társalog, majd kedvesen utánunk int, amikor már a kocsiban ülünk és a következő helyszínre tartunk.

A jó szó és kedvesség könnyen érkezik a fiatalembertől is, aki még csupán egy éve van kint, így nem látszanak rajta még a kemény utcai évek nyomai, de érezni rajta, hogy nehezen viseli a körülményeket.

Ez olyan, mint a szélmalomharc – mondja a szociális munkás Gábor, s e kijelentése éppúgy vonatkozhat az emberek helyzetére, melyben utcára kerülésük óta vannak, s arra is, ahogyan küzdenek az őket segítők a mindennapok jobbá tételéért.

Ezen az estén személyesen 16 embernek tették könnyebbé a küzdelmet a karitász és az egyesület munkatársai, további 14 adag étel és csomag pedig szintén szétosztásra került az egyesület jóvoltából az éjszaka folyamán. Továbbá tűzifát ajánlott fel a görögkatolikus karitász oda, ahol erre a legnagyobb szükség lehet.

A Periféria Egyesület munkatársa, Diószegi Gábor gyorsan tájékoztatja a diszpécser szolgálat és az egyesület éppen műszakban lévő kollégáját a kétórás körútról: kinek kell gyógyszer, ki hol és milyen állapotban található. Munkájukkal azt a szakadékot igyekeznek áthidalni, ami a karácsonyi izzókkal díszített fenyők és az utca vagy a sínek túloldalán található, szeméthalomra „épített” kalyibák között feszül.

Ahogyan Szabó T. Anna fogalmaz:

Felelj, uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,
 
tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,
 
éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye