spiritual balm at all times

Érintő  – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

„A karácsonykor megtestesült Isten, aki emberi közelségbe jött közel hozzám, aki értem keresztelkedett meg, hogy engem is meg tudjon szentelni, most az én lépéseimet is várja." – elmélkedés Szabó Csaba Péter atyával vízkereszt utáni vasárnapon.

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P.Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2025. január 12. 07:01

Szent István Társulati Biblia - Lukács evangéliuma - Mt 4,12-17 (szentiras.hu)

Krisztusban Kedves Testvérek!

A karácsonyi ünnepkörben Isten gyermekeiként tudtuk örvendve, családjainkkal, egyházi közösségeinkkel együtt hittel énekelni, hogy „Velünk az Isten”.

A puszta ürességében, lelkünk pusztájában is ez lett legfontosabb kapaszkodónk, ami átsegít bennünket a nehézségeken, betegségeken, örömeinken, bánatainkon. Ez a jászolban fekvő Jézus legszebb ajándéka számunkra, „Velünk az Isten”.

Isten velünk való létéről pedig Jézus úgy is biztosít bennünket, hogy felveszi a keresztséget Jánostól a Jordánban, ezzel megszentelve a vizeket, és mindannyiunkat. Krisztus keresztelkedése egyben egy kezdet is. Kezdete Jézus nyilvános működésének, kezdete egy jézusi pusztába vonulásnak, kezdete a mi megszentelődésünknek és kezdete a mennyek országa meghirdetésének is.

Erről hallunk a mai evangéliumi szakaszban: „Térjetek meg, mert közel van a mennyek országa!”

A mennyek országának közelsége, és a megtérés együtt említése Keresztelő János küldetésének is fontos mondata, de Jézus szavát hallva még komolyabbnak hangzik a felszólítás. Jézus nagyon komolyan beszél hozzád!

Térjetek meg! 

Ha a megtérés fogalmát szeretnénk elemezni, akkor egy szentté válás juthat eszünkbe. Aki megtért, az már szent, ugye? Annak már nincs dolga többé, mert életét már Istennek tetszően éli. Bárcsak ilyen egyszerűen tudna fejlődni a lelki életünk! De Jézus nemcsak egy pillanatnyi változást akar belőlünk kiszeretni, hanem egy gyökeres fordulást. Elfordulást a bűn uralmától, és Isten országára fordítani a szívünket. 

A megtérés szó felszólít bennünket egy olyan fordulásra, mely új módon való gondolkodást, a jó útra való térést, és az eddig elkövetett rosszak belátását, azoktól való eltávolodását is jelenti.

Isten velünk való léte kell, hogy formálja a szívemet, életemet! Nem lehet csak egy elfogadott állapot, hogy Ő velünk van. Nem lehetek kettős állampolgár a hitben. Nem lehetek a bűn, és Isten uralma alatt hódolva örökké. Ha az egyiknek hódolok, akkor a másikról elveszem a figyelmem. Ha viszont csak Istennek akarok hódolni, csak Őt akarom imádni, életemet csak Neki akarom szentelni, akkor be kell fejeznem az Istennel való élet után való pillanatnyi fellángolást, és egyszerűen élnem kell a hitemet. Figyelnem kell az Istenre, fejlődnöm kell az imádságban, jobban kell szeretnem embertársaimat és önmagamat, gyakorolnom kell a megbocsátást és a bűnbánatot, hogy minél tisztultabb szívet tudjak Istennek adni. 

Egy életen át kell a lelki életben fejlődnöm, egy életen keresztül kell az Istennel élnem, sőt, minden nap kell döntenem az Isten mellett, hogy az Ő velem való létében ne hagyjam cserben újra és újra.

A karácsonykor megtestesült Isten, aki emberi közelségbe jött közel hozzám, aki értem keresztelkedett meg, hogy engem is meg tudjon szentelni, most az én lépéseimet is várja. Nem fenyeget, felszólít, hív magához, és magával akar vonzani, hogy életem ne az unalmas akadályokról, az értelmetlen küzdelmekről, a stresszről, a magányról, a lelki-testi betegségekről szóljon, hanem arról, hogy életemben Isten uralkodik. 

Ha Ő életem Ura, akkor jó kezekben vagyok.
Ha életem uralkodója, akkor figyel rám.
Ha Ő figyel rám, akkor szeretve vagyok.
Ha Ő szeret engem, akkor másra nincs szükségem, csak Őrá egész életemben.

Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja Csaba atyától podcast csatornánkon és a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye/Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye – YouTube

Szöveg: Szabó Csaba Péter, fotó: P.Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

érintő, elmélkedés, gondolatok, lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert