Isten országa köztünk és általunk valósul meg – Megszentelték a Túr folyót Nagyhódosnál

Méhtelek a Rozsályi Görögkatolikus Parókia filiája. A görögkatolikus hívek egy műemléktemplomban gyakorolhatják itt a vallásukat. Kicsiny, de annál összetartóbb a közösség. A másik hat filiában (Gacsály, Garbolc, Nagyhódos, Tisztaberek, Túrricse és Zajta), valamint az anyaegyházközségben, Rozsályban is hasonló a helyzet. Mindnyájukat a rozsályi helyettes lelkész, ifj. Obbágy László atya fogja össze.

A pasztoráció azonban felekezeteken és határokon átívelő a Nyíregyházi Egyházmegye legkeletibb szegletében, a határmenti szatmári térségben. A többségében protestáns testvérek által lakott területen egymás templomaiban, illetve közös rendezvényeken is együtt imádkoznak református, római és görögkatolikus hívek.

Január 12-én a Túr folyó szentelésére gyűlnek össze Nagyhódoson a környező települések lakói (felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül), valamint Mátészalkáról és Fehérgyarmatról az egyházmegye fenntartásában működő intézmények munkatársai, vezetői. A határon túlról, Nagypeleskéről és Szatmárnémetiből görögkatolikus hívek érkeznek Pallai Béla atya vezetésével. Az esemény így válik – immár negyedszerre is – felemelő közösségi élménnyé, melyre a vendéglátó település és a vendégek is jó szívvel készülnek.

A szentelést megelőző liturgia a Méhteleki görögkatolikus templomban kezdődik.

Ahogy a Csegöld-Rozsály útvonalon közelítünk a községhez, egy (a Szamos áradásától védő) gátra (ötven évvel ezelőtt) telepített mellékúton – foltvarrot szőnyeggel borított magaslat – tekinthetünk le a határmenti települések sziluettjeire, tornyaira, az érintetlen erdőségekre, felszántott földekre; a keskeny, fákkal szegélyezett részeken bóklászó vadat pillanthatunk meg. Az útmenti keresztek is gyakrabban bukkannak ki errefelé a fák, bokrok takarásából.  

A templom harangszóval, a pap szívélyes üdvözlettel fogadja a szertartásra betérőt – távoli vendéget, helyi hívet egyaránt köszöntve – örömmel invitál a szerény hajlékba. Így is csupán alig tízen vagyunk a templomban. A szolgálattevő négy gyermeke közül a legnagyobb már ministránsruhában az oltárnál várakozik. (A három ikertestvér édesanyjukkal csak később érkezik.) Az ötéves Teodor nemcsak a gyertyát viszi ügyesen, minden éneket, imát kívülről és hangosan fúj.

Jó támasza a szintén telt hangon éneklő rozsályi kántornak, aki sok helyre követi Lacus atyát, segítve ezzel a templomi szolgálatot szebbé tenni.

Lacus atya, aki többgenerációs papcsalád sarja, komolyan veszi hivatását: prédikációjában, ha mégoly kevesen hallgatják is, mély gondolatokat ad át a híveknek. Keresztelő János és Jézus időben egymást követik, váltásuk korszakváltás – mondja. Jézussal a messiási korszak érkezik el.

Keresztelő János így int: »Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!« Mt3, 2 Jézus pedig így ad bizonyosságot erről Fülöpnek: »Aki engem lát, látja az Atyát.« Jn14,9

„Isten országának jellemzője a szeretet. Aki szeretetben él, minden gondolatát, tettét a szeretet vezérli, az Isten országának a megvalósulásán fáradozik. Másik jellemzője a békesség. Aki békességszerző, az az Isten országát építi. A jóság: aki jó cselekedeteket gyakorol, akit jó szándék vezérel, az az Isten ügyéért dolgozik. Vagyis az Isten országa a mi életünk által valósul meg” – magyarázza az atya.

„Isten országa köztünk és általunk mutatkozik be a világnak. A mi küldetésünk ezért nem más, minthogy ezt az országot építsük” – folytatja.

„Erre már akkor meghívást kaptunk, amikor megkereszteltek bennünket. A keresztvíz által nemcsak nevet, de megbízást is adtak nekünk. Erre utal az ima szövege is: »akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek«.”

„Ha ezt a feladatomat tettekre akarom váltani, ha a Krisztusi élet tökéletességére vágyom, akkor az én életemben is korszakváltásnak kell bekövetkeznie, szemléletváltásnak kell történnie. Szükség van arra, hogy a régi embert elhagyjam, de ez nem fog menni bűnbánat nélkül. A bűnbánathoz pedig végtelen alázat és szeretet kell.”

Még cseng a fülünkben az Atya szózata: »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!« Mt17,5 – idézi a vízkereszti evangélium sorait a méhteleki szónok. Majd felteszi a kérdést: mi vajon kit hallgatunk, kire, mire figyelünk? A kísértőre, a sátánra, a hamis prófétákra hallgatunk? – s sorra veszi a tévutakat, melyekre ezek vezetnek.

„Jó volna, ha a inkább Krisztusra hallgatnánk, hiszen eltorzult, elkorcsosult, önmagából kifordult világban élünk. Elfelejtjük, hogy mi a szép, az érték, az igazán fontos az életben. Az értéKESből nem marad más, csak a cash” – él a szójáték erejével Lacus atya.  

„De az evangéliumnak nem jár le soha a szavatossági ideje. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Életünk korszakváltásában rá kell döbbennünk: amikor a legnagyobb a baj, akkor jön Istentől a segítség. Amikor életünkben legnagyobb a káosz, akkor jön a világosság, s nekünk keresnünk kell a fényt, a kiutat, a mentsvárat: Jézus Krisztust. Erről szól a Ferenc pápa által meghirdetett szentév is: tanuljunk meg újra remélni. Mert a sötétséget minden körülmények között elűzi a fény. Érjetek meg és térjetek meg, de Isten elől ki ne térjetek!” – zárja szentbeszédét Obbágy atya.

A Szent Liturgia után a szomszédos Nagyhódos település határába indulunk, a Tisza bal oldali mellékfolyójához, a Túrhoz. A hódosiak már negyedik éve gondoskodnak a híd mellett a stégről, ahonnan a görögkatolikus lelkipásztor megszentelheti az élővizet.

A folyóparton már sokkal többen vagyunk: Pallai Béla szatmárnémeti parókus atya vezetésével két romániai város hívei, a nagypeleskeiek és a szatmárnémeti görögkatolikusok zarándokoltak ide – már második alkalommal – ikonnal, zászlóval, kántorral, ministránssal. A környező települések hívei és a meghívott vendégek, köztük a két református lelkész (férj-feleség), is jelen vannak.

A nagy szentelési szertartás közben Béla atya osztja meg gondolatait a megjelentekkel: a Szentatya által meghirdetett szentév fő témájáról, a reményről beszél a vízzel, a vízkereszttel összefüggésben.

A szertartás végén az emberek a folyóba merített keresztet csókolják, a megszentelt Túr vizének áldásában részesülnek.

Senki sem rohan haza. A nagyhódosi művelődési házban együtt folytatódik az ünneplés. Finom ételek mellett kedélyes társalgásba kezd régi és új polgármester, gyermek és felnőtt, ismerős és idegen. Úgy vannak együtt ezek az emberek – immár több mint százan – itt, a hármashatártól néhány kilométerre, hogy belső igényből fakadóan akarnak közösségben lenni egymással és a Jóistennel. Távol mindentől, de egymáshoz közel.

Az eseményen készített podcast adásunk hamrosan meghallgatható médiatárunkban vagy a különféle podcast szolgáltatóknál (Spotify, ApplePodcast, Anchor).

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye