Máriától Máriához – a Feltámadottal!

Máriától Máriához – a Feltámadottal!

Vele sikerülhetett a Máriapócsról induló, Sajópálfalára érkező gyalogos zarándoklat.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. május 2. 11:28

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2772 napja íródott

Húsvét ünnepkörében minden más, minden emelkedettebb, mint máskor… A négy nap gyaloglás során, és a hétfői napon is tiszta szívből énekelték a zarándokok a feltámadási kánont és sztichirákat. Talán ez adott erőt mindannyiuknak, hogy a nem elhanyagolható fizikai megpróbáltatás a lelki élményt szolgálhassa.

„Az emmauszi tanítványok is jelen voltak ebben a négy napban. A történethez kapcsolódóan csütörtökön arról beszélgettünk, milyen úton vagyunk, miért kerekedtünk fel. Pénteken magunkba néztünk: vajon milyen dolgok miatt van „tartóztatva a szemünk”, mik miatt nem ismerjük fel Krisztust. Szombatunk a találkozásokról szólt, amelyek viszont segítik-segíthetik ezt a felismerést. Szóba kerültek személyek, filmek, nagyon jó volt beszélgetni. Végül, amikor vasárnap megérkeztünk Pálfalára, az Eucharisztiáról, illetve a bűnbánat szentségéről, ezen szentségekhez való viszonyunkról volt szó. Addigra már úgy tudtunk megnyílni egymás előtt, mint egy igazi közösség…”

És a közösségi élmény folytatódott: a Nyíregyházi Egyházmegye május 1-re meghirdetett zarándoklata, leginkább a délelőtti Szent Liturgia, megkoronázta erőfeszítésüket.

A zarándokokat Nyíregyházán, Tiszalökön, Bekecsen és Sajópálfalán látták vendégül, kis pihenőt Gesztelyben és Ongán is biztosított egy-egy család. A Jóisten éltesse az önzetlen jótevőket, adja meg számukra mindazt, ami üdvösségükhöz szükséges!

Nyíregyházi Egyházmegye

Sajópálfala, zarándoklat,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert