„A hitvallás, mint imádság egyben annak kifejezése is, hogy tudom, mindaz, ami üdvösségemre szolgál, teljesíti az Isten.” – elmélkedés Kicsák János atyával Pünkösd utáni 31. vasárnapon.
Szent István Társulati Biblia - Lukács evangéliuma - Lk 18,35-43 (szentiras.hu)
Krisztusban kedves testvérek!
Magam sem tudom miért, de ez a mai evangéliumi történet Jézus csodái közül személyes kedvenceim közé tartozik. Lehetséges, hogy azért, mert a jerikói vak kiáltása az egyik első fohász ima, s így a Jézus ima egyik elődjének tekinthető. De talán azért is, mert ugyanez az ima egyúttal az első hitvallások közé is tartozik, hiszen a vak ember felismeri Jézusban a megígért Messiást, Megváltót.
Fohász ima és hitvallás, melyben a teremtett felismeri a Teremtőjét, a rabságban élő a Szabadítót. Milyen érdekes, hogy Jézus, amikor hozzá vezetik a vakot, rákérdez «Mit akarsz, mit tegyek neked?» Tulajdonképpen ugyanez a kérdés hagyja el Jézus ajkait Lázár történetében, amikor megkérdezi Máriát, „Hiszed-e ezt?”! Más formában, Lázár feltámasztásának történetében sokkal konkrétabban kérdez rá Mária hitére Jézus, de tulajdonképpen a jerikói vaktól is a hitet kéri számon. Most, amikor az ökumenikus imahét záró alkalmait tartják világszerte – és aminek vezérfonalát a „Hiszed-e ezt?” kérdés nyújtja –, s amikor a Niceai I. Egyetemes zsinat 1700. évfordulójáról megemlékezve ünnepeljük a kereszténység első közös hitvallását, talán átérezzük, milyen fontos a Szentháromságos egy Istennek, és nekünk embereknek is a hitvallás.
A hitvallás imádsága sokkal több annál, mint egy szöveg, amit a Liturgián elrecitálunk. A hitvallás elköteleződés. Önazonosság, annak nyilvános elismerése, hogy Istenre alapozom életem. Tömör összefoglalása, hogy ki vagyok. Talán túlzásnak tűnhet a mai világban, hogy valaki néhány sorban összefoglalja életét, de mégis nekünk keresztényeknek így kellene tekintenünk a hitvallásra…
Milyen érdekes elképzelés: mi lenne, ha egy bemutatkozás alkalmával, amikor azt kérnék tőlünk, hogy mondjunk néhány szót magunkról, mi nem a családunkat és életkörülményeinket kezdenénk leírni, hanem a hitvallás szavait imádkoznánk hangosan… Valójában, ha komolyan veszük kereszténységünket, tényleg sokkal többet mondanánk el magunkról, hiszen nem a múló világról – mikor és hol születtünk, éppen hol élünk, kik a családtagjaink –, hanem arról az örökkévalóról beszélnénk, amire elvileg vágyunk, ami éppen ezért meghatározza földi életünket, az emberekhez és az anyagiakhoz kialakított viszonyunkat.
Arról a világról beszélnénk, amibe egyszer bele szeretnénk születni, mikor kiszólít ebből az Isten.
Arról a világról beszélnénk, ahol örökké szeretnénk élni, s aminek csodálatosságát le se lehet írni egyszerű szavainkkal.
Arról a világról beszélnénk, ahol az idők kezdetétől született minden szerettünk körbevesz bennünket.
Ez a gondolatkísérlet remélem meghökkent annyira mindannyiunkat, hogy a hitvallásunk szövegét komolyan vegyük, s ha nem is jutunk el mindennap Szent Liturgiára, akkor is mindennap elimádkozzuk a Hiszekegyet imádságainkban!
A jerikói vak, Jézus kérdésére a legmélyebb vágyával fordul Istenéhez. A hitvallás, mint imádság egyben annak kifejezése is, hogy tudom, mindaz, ami üdvösségemre szolgál, teljesíti az Isten. A csodák nem öncélúak, a történet végén a vak Jézus követőjévé válik, a nép pedig dicsőíti az Istent. A hitvallás annak a hangos kérése is, hogy „Uram, tégy az életemben mindent tetszésed szerint!” Mert bízom benned, mert tudom, hogy szeretsz, s tudom, hogy a javamat akarod! Nem itt, hanem abban a másik Országban, az Örökkévalóban, a végtelen Szeretetben.
Ámen.
Szöveg: Kicsák János, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |