spiritual balm at all times

Szent István Társulati Biblia - Lukács evangéliuma - Lk 2,22-40 (szentiras.hu)

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai vasárnap a Zakeusról elnevezett vasárnap, és ugyanakkor egyben február 2-a, azaz ma emlékezünk a kis Jézus templomban történő bemutatására is. A mai ünnepnek több neve is van:

1. Mária tisztulási áldozatát, az elsőszülött kiváltását, illetve Jézus bemutatását akarja elmondani Lukács evangéliuma. Mária tisztulási áldozatát elmondja, az elsőszülött kiváltását csak megemlíti, mint törvényt, hiszen azt akarja megmutatni, hogy hogyan is veti alá magát a törvénynek Mária és ezzel együtt Jézus. Csodálatos ez a magatartás, amely Mária alázatosságát jelenti. Soha nem akar semmiféle kivételezést magának, nem kér előjogukat, könnyítést, hanem egyszerű, tiszta alázattal veti magát alá ő is a törvénynek. És így válik lehetővé az, hogy Jézus első alkalommal ott van atya házában, bemutatják őt, hogy egészen Istené legyen.
2. Ezt az ünnepet nevezzük úgyis, hogy Jézus találkozása Simeonnal, és akkor gondolunk arra, hogy hogyan találkozik a régi és az új, a múlt és a jövő, az ószövetség és az újszövetség. Hiszen Simeonban még olyan valakit látunk, aki az ószövetséghez tartozik, de mégis ő az, aki várja Izrael vígaszát, és valamiképpen mégis a jövő felé fordul.
3. Ezt az ünnepet népiesen még Gyertyaszentelő Boldogasszonynak is nevezzük, mert ekkor szenteljük meg a gyertyákat, hogy annak fénye emlékeztessen és jelképezze számunkra azt a krisztusi világosságot, amely a mi életünket is megvilágítja. Hiszen Jézus az, aki megvilágosította Simeon múltját és jövőjét is.

Simeon igaz, Istenfélő ember – olvassuk az evangéliumban. Józsefet igaznak nevezte nem sokkal korábban Lukács evangéliumában, és ezért gondolunk arra, hogy azt akarja elmondani az evangélista, hogy Simeon is mindig azt kereste: hogyan lehet jót tenni másokkal. Istenfélő ember, aki figyel Isten üzenetére, aki megpróbál valóban Isten akarata szerint élni, és aki várja Izrael vígaszát, vagyis nem a saját gondolataival, nem a saját vágyaival van eltelve, hanem helyes módon várja azt, aki valóban eljön. Milyen sok ember készült Jézus születésére, milyen sokan várták azt, hogy jöjjön egy politikai messiás, aki szabaddá teszi az országot, és milyen sok félreértés adódott ebből, hogy a maguk vágyának beteljesítőjét várták Jézusban, nem pedig azt, aki valóban eljött.

Simeont olyannak látjuk, aki helyesen várja Jézust és aki fel is ismeri. A Szentlélek lakik benne, és így próbál mindig figyelni arra, amit Isten sugall neki vagy amit a Szentlélek ösztönzésére tehet. Ha így tekintünk rá, akkor azt mondhatjuk, hogy találkozása Jézussal megvilágosítja Simeon múltját. Miért? Mert látja, mennyire érdemes volt bízni Isten üzenetében, igéjében: hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az ő Fölkentjét. És most meglátja. Nyilván nem a testi szemeivel, hanem belső útmutatással, a szívével ismeri föl, hogy ki az. És ez az öröm nyilvánul meg benne, ahogyan a karjára veszi, és ahogy magasztalja ezért Istent.

Érdemes volt küzdeni azért, hogy mindig megtalálja a jót. És újra meg újra érdemes volt elfogadni azokat lelki ösztönzéseket, amelyek a templomba vitték. Mennyi ilyen dolog lehet az ember életében, amikor azt érzi, hogy milyen jó elmenni oda, hogy Isten ösztönöz, segít bennünket, hív és vár azért, hogy találkozzon velünk. És Simeon nem keresett kifogást, nem hivatkozott sem öregkorára, sem esetleges fáradtságára, hanem igyekezett ezeket az ösztönzéseket, mint ebben az esetben is, elfogadni. És tapasztalja azt, hogy ez megvilágosította a múltját, mert valóban érdemes volt így élni. Nem csak az lehet egy jó ötlet, hogyha fáradtak vagyunk: igyunk egy finom kávét. Ugyanígy

csodálatos dolog elfogadni azokat az ötleteket, ösztönzéseket, amelyek a lelkünkben merülnek föl, amelyeket a Szentlélek sugallatainak hívunk, melyekről Lisieux-i Szent Teréz azt mondta, hogy minél többször hallgatunk rá, utána annál tisztában fogjuk hallani a következő ilyen alkalmat.

Simeon profétai látomása hosszú évszázadokat ölel fel. Mert azt mondja, hogy akit vár, minden nép számára rendelte Isten, világosságul a pogányok megvilágítására és népednek, Izraelnek. Simeon nem a múltra figyel, hanem a jövőnek örül, és a profétai látomásában ez a jövő tárul fel. Megáldja Józsefet és Máriát, és Máriának is segít, hiszen üzenetet mond el neki: sokak romlására és feltámadására lesz Ő. Jel, amelynek ellene szegülnek. Vagyis azt akarja elmondani, hogy ez az örömteli, értékes jövő ugyanakkor nehézséget is hoz. A Te lelkedet is tőr járja át, mondja Máriának, és így készíti föl arra, hogy majd az együtt-szenvedésben is ott tudjon lenni Mária. Milyen reális látásmód ez!

Öröm a jövőnek, és ugyanakkor tiszta látása annak, hogy ez az örömteli jövő egyben nehézségeket is hoz. Így fogalmazta XVI. Benedek pápa ezt a gondolatot, hogy a szeretet nem romantikus, kellemes érzés. A megváltás nem wellness, fürdőzés önmagunk élvezetében, hanem éppen megszabadulás az énbe való kényszeres elzárkózásból. Ennek a megszabadulásnak az ára a kereszt fájdalma. A fényről szóló prófécia és a kereszt igéje összetartoznak egymással.

A mi életünkben is vannak nehézségek, hiszen azzal, hogy hiszünk, a nehézségek nem tűnnek el. Mégis éppen ennek az ünnepnek a fényében mi is úgy láthatjuk a magunk életét, ahogyan Simeon, és hiszünk abban, hogy Jézus képes megvilágosítani a mi múltunkat és a mi jövőnket is.

Ámen

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon, valamint a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye/Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye - YouTube

Szöveg: Beregi István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye