PANNÓNIA KÁVÉHÁZ

Ki látott még ilyen tavaszt?

Tavasz. De furcsa íze van most ennek a szónak. Pedig egyre hangosabban pattannak rügyek és a bátrabb nárciszok, meg jácintok már cédán csalogatják a még álmos, fázós méheket. Valaki gólyát, fecskét látott, és a Bujtosi-tónál most még az egyébként szomorú füzek is mosolygós, világos zöld trikót öltenek. Két hete éjjel belehallgattam a dankasirályok mindig panaszos beszélgetésbe. Nekik csak az a bajuk, hogy szúr a levágott nád, mit sem tudtak az emberek világát letarolni készülő vírusról…

Tavasz. Egy feketerigó éppen kukacot keresett az üres parkoló fái alatt. Lázasan, úgy mintha nem lenne holnap. S ahogy ülök itt a város közepén egy apró gyerek visongat boldogan.

Közben zsong a fejem a bajtól, a számításoktól, az előrejelzésektől, gyógyszernevektől. Éjjel Müller Cecília hangján szólal meg a fejemben a legszebb Grimm mese is és a hétfejű sárkány ellen maszkban, rendőr egyenruhában harcol Király Kis Miklós…

A tavasz azonban nem viccel. Jöhet még hidegbetörés, tombolhat a kórság, az újjáéledő természet operatív törzsét akácfából faragták…

És most úgy megölelném az összes embert. Tavaszi kegyelemmel. Nem félve dögrovástól. Úgy odamennék kezet rázni, vállat lapogatni, mondani; mosolyogj, ne félj, testvér! A Legszebb duzzogó ajkáról meg csókot lopnék. Úgy szeretném elmondani, hogy minden böjt véget ér, hogy minden hó elolvad, hogy kell lenni egy apró, féltve őrzött reménymagnak, amit mindennél is jobban óvunk…

S akkor felmutatok a magasba és biztatlak, takard be magad ezzel a kék éggel, párnád hintsd illatos virágokkal és álmodjunk, álmodjunk magunknak közösen szebb holnapot…

Ui: most írják a tudósok, hogy a málnaízű az univerzum… Merthogy ez az az íz, ami betölti az egész ismert végtelent…

Z. Pintye Zsolt