Elsőként Ausztria csapott össze Bosznia-Hercegovinával. Bosnyák ziccerekkel kezdődött a meccs, de az osztrák kontrákban is volt ekkor még veszély. Az osztrák kapus, Virgil Demsa bravúrt bravúrra halmozott. A 8. percig tartott a mágia, aztán egy szép szabadrúgás kombináció után megtört a jég, sőt, a délszlávok 2–0-ra növelték előnyüket a félidő végére. Az első gólig volt esélye Ausztriának, addig is azért, mert a labda gömbölyű, játékban látványos volt a bosnyák fölény. A harmadik gólra 3 és fél percet kellett várni a 2. félidőben. Mire leírtam, már 4–0, 3 perccel a vége előtt az egész aréna tombolt az osztrákok szépítéséért, de nem sikerült góllal befejezni a labdaszerzést követő gyors akciót.

A kapus tartotta a lelket csapatában, a második félidőben is nagy védésekkel járult hozzá ahhoz, hogy Ausztria megúszta 4 kapott góllal. A bosnyákok játszhattak majd a következő mérkőzés győztesével az ötödik helyért.

A portugálok és a románok sem a megszokott színösszeállításban léptek pályára, a románok szürkében, ellenfelük kékben. Az első percekben sok hibával játszottak, de veszélyesebbek voltak a portugálok. A gólt mégis szomszédaink szerezték meg egy megpattanó szabadrúgás után, Gabriel Man görögkatolikus lelkész góljával. Továbbra is a luzitánok irányították a meccset. A románok keveset birtokolták a labdát, de a focit gólra játsszák, abból az első játékrészben pedig csak a románoknak volt. A csoportban 3 góllal nyertek a portugálok, nem volt akkor ennyi a két csapat között. Minél jobban telt az idő, a portugálok annál inkább váltak idegessé, a román kapus, Vaida pedig parádézott. A portugálok nagy offenzívát indítottak, a románok másodpercekig sem tudták birtokolni a labdát. Az utolsó két perc nagyon izgalmasan alakult, a portugálok három komoly helyzetet is elpuskáztak, a végén viszont a románok rontottak meccslabdát. A keddi meccs fényében meglepő a román győzelem, de a portugálokból hiányzott ezúttal az átütő erő, így csak a 7. helyért küzdhetnek majd az osztrákokkal.

Alsóházi rangadón nyüstölte egymást a két nyeretlen csapat, Szerbia és Csehország válogatottja. Noha a csehek rendkívül szimpatikus csapat, az ekkor már többszáz iskolással „melegítő” csarnok a több magyarral és magyarul beszélő játékossal fölálló szerbeknek szurkolt. Jobban is ment nekik, mint bármelyik eddigi meccsükön, a félidő legvégén Tracsek Oszkár szemfüles góljával meg is szerezték a vezetést. A csehek végig támadták a második félidőt, de nem tudtak akkora helyzetbe kerülni, ami elég nagy lett volna nekik a gólhoz. Sokáig hiányzott egy Milan Baros, Tomas Rosicky, Jan Koller szintű spíler, akik a felnőtt válogatottnak az elmúlt 20 évben sok örömteli pillanatot szereztek, és a szerb kapus is elkapta a fonalat. Két perccel a vége előtt teljesen megérdemelten sikerült egyenlítenie a cseheknek. 40 másodperccel a vége előtt az addig jól védő szerb kapus hibázott egyet (2–1), és pár másodperccel a vége előtt egy öngóllal végleg megpecsételődött a sorsuk. 3–1 a vége! Ezzel eldőlt, hogy Szerbia végzett a 14., Csehország a 13. helyen.

Ezután a csoportok harmadik helyezettjei csaptak össze egymással, először Albánia és Szlovénia. A szlovénok nagyon gyors góllal adták meg a mérkőzés alaphangját. Nem játszottak rosszul az albánok sem, de a szlovénok jobbak voltak. Egy nagyon szép támadás végén sakk-mattig kijátszották az akciót a második félidő 3. percében, 2–0. Két perccel később egy újabb szép támadással eldöntötte a meccset Szlovénia. Az utolsó 6 perc tétje a becsületgól volt Albánia részéről. Nem jött össze, a szlovének elbántak az albánokkal – csak a kapuson, Martin Jakun múlt, hogy csupán 3 góllal. 

A Koszovó-Olaszország mérkőzésen rengetegen szurkoltak mindkét csapatnak, hiszen játékosaik a pályán lelkesek, azon kívül barátságosak. Közelebb állt Koszovó a gólhoz, de a közönségkedvenc olasz kapus mindent védett, azt is, amit már bent láttunk. Az, hogy Koszovó a félidőben nem vezetett hárommal, kizárólag Bonifacio atya érdeme volt. A második félidő 6. percében gólt kiáltott a lelátó népe, de oldalháló volt. Két perccel a vége előtt érett góllá a koszovóiak mezőnyfölénye. Az olaszok konkrétan a semmiből egyenlítettek, egy kezezés utáni büntetőből. Döntetlen lett a vége, elsőként következtek a tornán büntetőrúgások. A stadion majd’ fölrobbant minden gólnál, fej-fej mellett haladt a két csapat, rendkívül izgalmas volt a közönségkedvencek párbaja. Az olaszok edzője nem merte nézni, hátat fordítva izgult végig minden egyes rúgást. Az apró termetű Bonifacio atya most is remekelt, kettőt kifogott, s mivel elfogytak a játékosok, az utolsó lövést neki kellett elvégeznie – olasz vezetésnél. Ha berúgja, övék a 9. hely. Szürreálisnak tűnt az apró termetű kapus hatalmas kesztyűivel ebben a nagy, tomboló stadionban, nehéz teherrel a vállán. Ő azonban mosolyogva hergelte még feljebb a hangulatot a lelátón, csibészkedett is egy kicsit, fél méterrel előrébb rakva a labdát, mintha mi sem lenne természetesebb – a bíró is mosolyogva tette vissza a játékszert a büntetőpontra. A sípszó után Bonifacio atya nekifutott – és berúgta a mindent eldöntő gólt. Fölrobbant a stadion, ő ugrált, csúszkált, a társai pedig „szétszedték” őt örömükben. Igazi „show”-t láthatott a közönség.

Az Ausztria-Portugália mérkőzésen kijött a két csapat közti tudáskülönbség, az osztrákok becsületesen küzdöttek, de még az utolsó napra is jutott egy portugál(i)a: a luzitánok még egyszer megrázták magukat és 5–0-ra nyertek, de a tornán elért 7. helyükre aligha lesznek büszkék az ötszörös bajnokok.

Az 5. helyért Bosznia-Hercegovina mérkőzhetett Romániával. A bosnyákokat kicsit a dac is hajtotta, mert ők nem ezért jöttek: az elmúlt tornákon rendre a végső győzelemért küzdöttek, idén pedig be kellett érniük a legjobb nem elődöntőt érő, 5. helyezéssel. A románoknak ezen a tornán voltak szép skalpjaik, összességében erőn felül teljesítettek, de a végére elfogytak, a bosnyákok megérdemelten győztek 3–0-ra. Az, hogy a labdarúgás közös nevező, közös nyelv, most is érződött. Félretéve történelmi fájdalmat, ellentéteket, a szurkolók egy emberként szurkoltak Románia szépítő góljáért.

Az elődöntők előtt a válogatottak közös csapata játszott a Kisvárda NB3-as csapatával. A csupa 16-17 éves fiatallal fölálló fekete mezesek csúnyán elbántak a már fáradt, jóval idősebb korosztályokat képviselő papokkal, s noha szépítettek valamelyest a papok, a vége 6–3 lett Kisvárdának.

Az első elődöntőre teltház lett, hiszen hazánk válogatottja játszott Szlovákiával. Dobpergés, lengő zászlóerdő, dudaszó, hangorkán fogadta az egyenként szólított magyar játékosokat, a himnuszok mindkét fél részéről teli torokból szóltak – ez is azt az elszántságot jelezte, mellyel pályára léptek, a tét ugyanis nem más volt, mint a történelemírás, hiszen egyik válogatott sem játszott még aranymeccset. Ettől a magyarok viszonylag hamar távol kerültek, az első hat perc némi belső áramszünetet generált – ez elég is volt ahhoz, hogy a szlovákok két góllal megterheljék az addig a tornán még gólt sem kapó Rockenbauer Barnabás hálóját. Látszólag megtörtünk ettől, minden próbálkozásunkat elfojtották. A második játékrészre hiába volt végig egyenlő ellenfél a magyar válogatott, csak felzárkóznia sikerült, kétszer is. Többször is közel kerültünk az egyenlítéshez, a közönség végig extázisban tombolt, de utóbb kiderült, az első öt perc döntötte el a továbbjutást – Magyarország 3–2 arányban kikapott, ami azt jelentette, hogy a bronzért mérkőzhetünk a horvát-lengyel párharc vesztesével. Egyik sem kívánatos ellenfél…

A délelőtt folyamán egy nagy busznyi szurkoló érkezett a lengyelországi Krzeszów városából, hogy meglepjék plébánosukat, Tomasz Winogrodzkit. Az ötven fős társaság hangos szurkolással éltette övéit a horvátok elleni elődöntő előtt és alatt, mely óriási, kiegyensúlyozott csatát hozott. Mindkét oldalon voltak helyzetek, a vezetést a lengyelek szerezték meg. A lengyel kapus ragyogóan védett, igaz, a horvátok egyenlítést jelentő góljában vastagon benne volt. Talán már mindenki a büntetőpárbajt várta, amikor 3 másodperccel (!!!) a vége előtt jött a dráma: a lengyelek jutottak a döntőbe!

A bronzmeccsen a mieink a horvátokkal csaptak össze, nem csak átvitt értelemben. A horvátok címet védeni jöttek a tornára, de miután eldőlt, hogy erre nem lesz esélyük, fel tudtak pörögni a bronzmeccsre is, – sajnos gyakran a szabályosság határain túlra. Sajnos a mieink játékára rányomta bélyegét a tét, görcsösen futballoztak, néha a húr is elpattant az egyre könyörtelenebbül játszó horvátok miatt, és elég kevés veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára. Bár nem lett meg a történelmi bronzérem, a magyarok teljesítménye előtt kalapot kell emelnünk! Szép volt, fiúk! Hajrá Magyarország!!!

A döntőt a nyolcszoros bajnok lengyel csapat vívta a szlovákokkal. A küzdelem sokáig mezőnyjátékot hozott, kevés helyzettel, aztán egy kapusbravúrt követő lecsorgó labdával könnyed gólt szereztek a lengyelek – amit aztán a 2. félidő elején meg is dupláztak. A végeredmény túlzó, harmadik és negyedik góljukat az utolsó két percben rúgták a lengyelek, akik az eddigi 17 Európa-bajnokságon már a 9. aranyérmüket szerezték. Önfeledt ünneplésbe kezdtek, melyhez csatlakoztak a Lengyelországból érkezett szurkolók is.

A díjátadó ceremóniát Bonifacio atya éneke kezdte meg: a hőstenor nem ijedt meg a technika ördögétől: Celine Dion és Andrea Bocelli duójából énekelte volna Bocellit, de a hangosítás átkapcsolása miatt nem indult el a zene, ő azonban mind Celine Dion, mind Andrea Bocelli hangját énekelte fölváltva, a közönség legnagyobb örömére.

Az ünnepséget Seszták István, a Görögkatolikus Metropólia főhelynöke vezette. A zászlók ünnepélyes bevonulását követően köszönetét fejezte ki minden csapatnak, szurkolónak, segítőnek, hogy ez a fantasztikus torna létrejöhetett. Köszöntötte a díszvendégeket: Kocsis Fülöp metropolitát, Szocska Ábel nyíregyházi püspököt, Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárt, dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselőt, Seszták Oszkárt, a Megyei Közgyűlés elnökét, Leleszi Tibort, Kisvárda polgármesterét, a labdarúgás világából Herczeg Andrást, a Debreceni Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját, aki egyedüli magyar edzőként juttatott magyar csapatot (DVSC) a Bajnokok Ligája főtáblájára, Supka Attila labdarúgóedzőt, a Kisvárdai Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját (a DVSC-vel kétszeres magyar bajnok), Kovács Gábort, az MLSZ futsal-szakágvezetőjét, aki bíróként vezetett Európa-bajnoki döntőt, Juhász Roland 96-szoros- és Torghelle Sándor 42-szeres válogatott labdarúgót.

Kisvárda város különdíját Leleszi Tibor polgármester adta át Veress Zoltánnak, aki az Európa-bajnokságok történetében egyedüliként mind a 17 tornán szerzett gólt. A közönségdíjat az olaszok kapusa, Bonifacio Lopez kapta, a magyar csapat legjobbja Rockenbauer Barnabás kapus lett, a legtisztább játékért járó Fair Play-díjas Bosznia-Hercegovina, a legjobb kapus a horvát Dino Prkut, a legjobb játékos a lengyel Tomasz Chowaniec, az aranycipős a boszniai Josip Papak lett 7 találattal. (A legtöbb gólt szerző magyar játékos Pásztor Richárd 4 találattal.)

A katolikus papok 2025-ös futsal-Európa-bajnokságának végeredménye:

1. Lengyelország
2. Szlovákia
3. Horvátország
4. MAGYARORSZÁG
5. Bosznia-Hercegovina
6. Románia
7. Portugália
8. Ausztria
9. Olaszország
10. Koszovó
11. Szlovénia
12. Albánia
13. Csehország
14. Szerbia

A 2026-os Európa-bajnokságot Lengyelországban rendezik.

További fotók a meccsekről, díjátadásokról a futsal-EB Facebook-oldalán, EZEN A LINKEN érhetőek el.

Kapcsolódó:

Történelmet írtunk – gyönyörű szentmisével és káprázatos ünnepséggel vette kezdetét a katolikus papok futsal-Európa-bajnoksága Kisvárdán

Lejátszották a csoportmérkőzéseket a katolikus papok futsal-Európa-bajnokságán – Magyarország gólparádét rendezett

Krisztus a mi csapatkapitányunk – a papi futsal résztvevői Máriapócson és Nyíregyházán

Szöveg: Király András, Obbágy Lacus, fotó: P. Tóth Nóra, grafika: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye