Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Szent István Társulati Biblia - Lukács evangéliuma - Lk 15,11-32 (szentiras.hu)

Vonzás és taszítás

Nagyböjt közeledését jelzi, hogy a vasárnapi evangéliumok mindig egy megtérésre, a régi útról Isten útjára találásra, a bűnbánat fontosságára figyelmeztetik a helyes és gyümölcsöző böjtre készülő embereket. Így van ez a mai evangéliumi történetben is, amikor Krisztus Urunk talán legismertebb, és legtöbbet átelmélkedett példabeszédét hallhattuk Lukács evangéliumából. De mi újat, milyen irányt és utat tud nekünk mutatni a tékozló fiúról szóló példabeszéd?

Mielőtt a saját magam által feltett kérdésre válaszolnék, töredelmesen be kell valljam, hogy nagyon szeretek játszani. Néhány évvel ezelőtt nagy sikere volt családunkban a mágneses építőkockáknak, amelyekből különböző alakzatokat lehetett kirakni kihasználva a fizika törvényeit, a vonzás és a taszítás mágnesre vonatkozó alapigazságát. Mindamellett, hogy csodálatos alkotások készültek, játékos módon megtanultuk a világ nagy törvényét, hogy az ellentétes pólusok vonzzák egymást. Ez a játékkal eltöltött idő jutott eszembe olvasva Lukács evangéliumának előbb hallott példabeszédét. A tékozló fiú története a vonzás és a taszítás története.

Az Atya pozitív szeretetével, ami mindig állandó, mindig „vonzó” volt, tartotta maga mellett szeretett fiát. A fiút, aki számára mindig is fontos volt. A fiút, akit mindennél jobban szeretett. Őt, akinek mindent megadott. Ám az egyik napon a fiú a másik pólusát fordította az Atya felé. És a vonzásból, a ragaszkodásból hirtelen taszítás lett. Ami eddig vonzotta, a családban és az Atya mellett tartotta, most hirtelen taszítani kezdte. Miért? Ki tudja. Talán belefáradt, hogy minden rendben van. Talán unatkozott és mást is ki akart próbálni. Talán csak saját lábára akart állni. Az okot nem tudjuk, csak azt, hogy menekülni akart. Távol akart lenni az eddig megszokottól, a biztonságtól, amiben mindig része volt. És az Atya ebben nem akadályozta. Vitatkozhatott volna. Fenyegetéssel, észérvekkel maga mellett tarthatta volna szeretett gyermekét. De annyira szerette őt, hogy nem akarta akarata ellenére magához láncolni. Elengedte. Fájó szívvel, aggodalommal és megtört lélekkel. A fiú pedig boldognak, szabadnak és gondtalannak érezte magát. Úgy, mint talán még soha. Tele a zseb, szabad az út, a rabláncok levéve: most már igazán szabad vagyok – gondolta.

De rövidesen megtapasztalta, mit is jelent ez a szabadság. Hogy mit jelent a vonzás helyett a taszítás! Keserű lecke volt. A pénz elfogyott, csakúgy, mint a bor-barátok. Az álom rémálommá silányult. És mi maradt? A sertések és a vályú. Dicsőség helyett a dicstelenség. Mennyország helyett a húsba vágó, földi pokol. És még valami: a távolból, szinte megfoghatatlan módon, mégis jelenlévő vonzás. És a katarzis végül testet öltött. Lehet, hogy az éhség, a megalázottság, a reménytelenség volt az oka, de a fiú odafordította lelki mágnesének a másik pólusát és engedte, hogy az Atya vonzza őt. A vonzás pedig egy soha el nem múló, örök összekapcsolódásban teljesedett ki.

A Szentírás talán legmegindítóbb pillanata, amikor az útfélen álló Atya átöleli, magához vonzza az ő visszatérő, tékozló fiát.

A két pólus egymáshoz tapadása remény számunkra, ma élő keresztény emberek számára is. Akik bizony sokszor fordítjuk Isten felé a másik pólusunkat. Akik sokszor jobban tudjuk, hogy mi kell igazából nekünk. Akik sokszor tékozoljuk el javainkat, talentumainkat. Akik sokszor üresedünk ki és döbbenünk rá, hogy mindenünk megvan, de igazából semmink sincs! És akiket mindig ott vár az útfélen szelíd szeretetével magához vonzó mennyei Atyánk, hogy találunk újra vissza hozzá, hogy boruljunk bűnbánó szívvel újra a kebelére, hogy újra egyek lehessünk vele és önmagunkkal a szeretet és megbocsátás mindennél erősebb vonzásában.

Ámen

Az elmélkedést meghallgathatja podcast csatornánkon és a különféle podcast szolgáltatóknál:

Nyíregyházi Egyházmegye on Apple Podcasts

Nyíregyházi Egyházmegye/Podcast on Spotify

Nyíregyházi Egyházmegye - YouTube

Indexfotó: Rembrandt: A tékozló fiú visszatérése (1669) (Ermitázs, Szentpétervár)

Szöveg: Egri Tibor, fotó: romkat.ro

Nyíregyházi Egyházmegye