XIX. Liturgikus Szimpozion

„Ennek témáján nem sokáig kellett gondolkodni, mert szinte önmagától adódott. Ugyanis ebben az esztendőben ünnepeljük a sajópálfalai kegykép könnyezésének 300. évfordulóját. Bizonyára sok rendezvény, zarándoklat és lelki jellegű programot fognak tartani a jubileumi év folyamán.

Ebbe illeszkedett liturgikus tanszékünk szimpozionja is.

Minthogy címében is viseli a szimpozionok sorozata, hogy „liturgikus”, természetesen a fő téma itt is ez volt. Ámde ennek kifejtését meg kellett előznie egy történelmi bemutatásnak, valamint a kegykép- és ereklyetisztelet teológiai megalapozásának. S kapcsolódott még a témához más, korabeli ikonoknak, illetve a vallásos életben elfoglalt szerepüknek a bemutatása. Sajnálatos módon a művészettörténeti téma előtárása – betegség miatt – elmaradt.

Rég nem látott létszámú közönség gyűlt össze az előadások meghallgatására. Szinte zsúfolásig megtelt a terem. Bizonyára a jó híradásnak és a téma érdekességének volt ez köszönhető.

Így került sor a programra, ami Szocska Antal Ábel OSBM apostoli kormányzó atya köszöntésével vette kezdetét. Elmondta, hogy őt mennyire személyesen is érinti a téma, hiszen éppen a Sajópálfala felé tartó gyalogos zarándokok közül vált ki a rendezvény idejére. Néhány, általa is átnézett levéltári dokumentum alapján elevenítette fel a sajópálfalai kegykép tiszteletének néhány vonását. Felhívta a figyelmet a Mária-tiszteletben szükséges józan kiegyensúlyozottságra. Végül az 1836-ból származó egyik imádsággal zárta a mondanivalóját.

A liturgikus tanszék vezetője megnyitó beszédében arra tért ki, hogy a magyar görögkatolikus egyháznak nem csak Máriapócs a kegyhelye, hanem mellette – hála Istennek – itt van Sajópálfala is. Az utóbbi évtizedekben ez már egyre jobban tudatosul. Meg kell becsülnünk a másik kegyhelyünket is, mert a nagyvilágban nagyon sok ilyen van, mi örüljünk legalább a kettőnek. Fejlesszük, és reménykedjünk benne, hogy valamelyik pápa valamikor Sajópálfalát is meglátogatja, s olyan imádságot mond, mint – a korabeli – győri, könnyes véreket hullató kegykép előtt Szent II. János Pál pápa.

Az első előadást egy volt növendékünk, Pásztor Gergely tartotta. Ő történelmileg közelítette meg a témát. Elmondta, mi tudható a kegykép történetéről, hányattatott sorsáról (ami sok vonásban hasonlít a máriapócsi kegyképünk sorsához). Felelevenítette, hogy a pálfalai nép milyen hűsséggel és szeretettel ragaszkodott mindig a kegyképhez, s milyen örömöt jelentett számára, amikor 1927-ben másolat kerülhetett az eredeti kép helyére. Aztán azt részletezte, hogyan sikerült az eredeti kegyképre rábukkanni, és azt visszaszállítani eredeti helyére, és elhelyezni a templomban. – Különösen fontos volt az előadásában, hogy eddig nem publikált levéltári forrásokat is feldolgozott és beépített az előadásába.

Második előadónk Kruppa Tamás dogmatikai tanárunk volt. Ő teológiai alapokra helyezte a kegyképek és ereklyék tiszteletének gyakorlatát. Világos eligazítást nyújtott ezen a területen. Mondanivalóját a kinyilatkoztatásnak az egyik forrása, a Szentírás alapján világította meg. Főleg újszövetségi idézeteket, de természetesen ószövetségi citátumokat is használt.

Az előadások közepén kapott helyet a liturgikus tanszék vezetőjének – jelen sorok írójának – az előadása. Mondanivalóját arra alapozta, hogy nem akar semmiféle rivalizálásról szólni Máriapócs és Sajópálfala – illetve a hozzájuk fűződő liturgikus tisztelet – tekintetében. Mégis röviden be kellett mutatnia, hogy a máriapócsi Istenszülőnek (hála Istennek) már milyen sok imádsága, szertartása, liturgikus éneke van, még akkor is, ha egy őszi konferencián a legmagasabb szintről hangzott el ugyanebben a teremben, hogy ezek megszületéséhez még a Szentlélek megvilágosítására kell várni. Tény, hogy a sajópálfalai Istenszülőnek még nincs sok imádsága és éneke, de ami van, annak bemutatása megtörtént az előadásban. Két, 1836-ból származó imádság a „klasszikus” imádságok csoportjába tartozik józan teológiája miatt. Az 1928-ban kiadott, népénekeket tartalmazó füzet pedig a másik területen jelentős. A benne található hét ének közül kettő általános Mária-ének, amely bármely templomban énekelhető lehet. Egy csak általánosságban jelzi a kegyhelyet, illetve kegyképet. Öt viszont kifejezetten Sajópálfalához kötődik. Ezek közül kettő a feliratában is jelzi, hogy „Sajópálfalán éneklendő”. Érdemes lenne mind az imádságoknak, mind az énekeknek nagyobb nyilvánosságot adni – zárta a mondanivalóját.

Ezt követte Bohács Béla eperjesi liturgikus professzor előadása a klokocsói kegykép bemutatásáról, amely a sajópálfalainak kortársa. Ő maga nem tudott eljönni, mert eperjesi átszervezés miatt a konferenciánk napjára esett egy ottani, díszdoktorrá való avatási ünnepség, de előadását elküldte, amit Inántsy-Pap Ágnes tanárnő olvasott fel. Érdekes volt hallani, milyen sok párhuzam található a két (a máriapócsival együtt három) kegykép története, sorsa, hányattatása között. Egészen addig, hogy jelenleg egyik kegyképnek az eredetije sincs az eredeti „helyén”, csak a másolata (a pálfalait most készülnek oda elhelyezni). S mindezek ellenére mégis mindegyiket milyen nagy tisztelet – és liturgikus tisztelet! – övezi.

Az utolsó előadást Pallai Béla volt hallgatónk – szimpozionjainknak csaknem rendszeres résztvevője, illetve előadója – tartotta. Az ő témája a falujának, illetve egyházközségének ikonja, a nagypeleskei ikon volt. Bár a történetéről sokkal kevesebbet lehet tudni, mint az előbbi kettőről (illetve harmadikként a máriapócsiról), de liturgikus tisztelete élő. És a kép restaurálása s megfelelő templomi körülmények között való elhelyezése óta ez egyre csak növekszik. Az előadás második részében ezt részletezte az előadó. Jó volt hallani, hogy az Istenszülő egy ikonján keresztül mennyire meg tudja pezsdíteni egy egyházközség lelki életét, liturgikus gyakorlatát, buzgóságát.

A rendezvényhez a szokásos módon most is egy kis kiállítás társult. Itt meg lehetett tekinteni a sajópálfalai kegyhelyhez és kegyképhez kötődő legrégebbi forrásoktól kezdve a legújabb beszámolókig egy átfogó válogatást. Természetesen a képről készült különféle másolatok, szentképek is helyet kaptak a tárlókban. Sőt, a nagypeleskei ikon egy eredeti méretű másolatát is megszemlélhették az érdeklődők.

A liturgikus tanszék vezetője – a szimpozion szervezője – azzal zárta be a rendezvényt, hogy kifejezte reményét: kegyképeink és kegyhelyeink liturgikus tisztelete lendületet kap, és a korszellemtől függetlenül születnek oly imádságok, énekek, ájtatosságok, szertartások, amelyek ezt a tiszteletet még növelni fogják.

Köszönet illet a résztvevőket: mind az előadókat – a becsületes felkészülésükért és színvonalas előadásuk megtartásáért –, mind pedig a hallgatókat, akik érdeklődve hallgatták az érdekes előadásokat.”

fotó: Hittudományi Főiskola és Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye