Érintő – vasárnapi gondolatok Kicsák János atyával

Máté evangéliuma: Mt 25,31-46 (szentiras.hu)

Krisztusban kedves testvérek!

Húshagyó vasárnap egyházunk a végítéletről emlékezik meg. A Pantokrátor – a Mindenhatóként megjelenő Krisztus – amint ítéletet tart, távol esik a mai ember Isten-fogalmától. Ma a teológiai beszéd és még inkább a népi vallásosság Krisztus irgalmasságát helyezi előtérbe, holott Jézus maga beszél ama rettenetes napról, amikor mindnyájan megítéltetünk. Éppen ezért fontos beszélnünk a végítéletről, de az is igaz, hogy ezt már nem tehetjük meg a középkor rémületes eszközeivel, képeivel, mert az érthetetlen számunkra. Érdemes tehát most nem is annyira a végítéletre koncentrálnunk, mint inkább arra a jézusi tanításra: hogyan kerülhetünk a világ fölött ítéletet tartó Isten jobbjára. Mindezek végig gondolását távolabbról kezdem és segítségül hívom a hitvallásunkat.

A hitvallásunkban Jézus és az Atya egységéről úgy vallunk, mint a világosságtól származó világosságról. Jézus maga mondja „Én és az Atya egy vagyunk…” (Jn 10,30), míg máshol így beszél erről, „Aki engem látott, látta az Atyát.” (Jn 14,9). Miért fontos számunkra az Atya és a Fiú egysége a végítélet szempontjából? Mert a Teremtő Atya és a Megváltó Krisztus egységben lesz jelen az ítélet pillanatában. Ahogyan a teremtésben is jelen volt a kimondott Ige minden egyes „Legyennel”, úgy az ítélkező Emberfiával is ott lesz az Atya. Az ige cselekvést, létezést fejezi ki. Jézusban az Atya cselekszik, Ő maga a létezés, Ő maga az Ige. „Igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem” (Jn 8,16) – mondja ismét csak Jézus. Teremtés és ítélet összeér, lezárul, s egyszersmind elkezdődik valami, amit a megváltás tesz lehetővé.

Atya és Fiú egysége arra hív minket, hogy mi is egyek legyünk – az Istennel, az egyházzal. Nehezen érthető ez, de ismét csak maga Jézus mondja ezeket a Titkos Vacsorán: „Egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk. Én bennük és Te bennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek…” (Jn 17,22-23) Erről az egységről beszél Jézus a mai evangéliumban. Mert akik egységben vannak Istennel, azok kerülnek az Emberfia jobbjára.

Az elmúlt héten a vámos imádságát állította elénk egyházunk, mint a böjti időszak alappillérét, s most a másik pillér van előttünk, az imádságon alapuló cselekedet. Mert végső soron az Istennel való egységre cselekedeteink vezetnek. A cselekedet teremt, létrehoz valamit, ajándékoz, elindít másokat is az Isten felé. A cselekedeteink által válunk létezővé – élővé mi magunk is és ezzel számolunk el majd az Isten színe előtt. Azzal, hogy cselekedeteinkkel mennyire éltük meg az életünket, mennyire kapcsolódtunk be a teremtésbe, mennyire váltunk eggyé az Igével. Ez az egység Istennel. Istenben élni, Vele lélegezni és vele együtt cselekedni.

Számunkra az egység nem valamiféle feloldódás az isteni titokban, hanem személyiségünk megőrzése mellett egyesülünk a tökéletes szeretetben. Ahogy az Atya és a Fiú is megőrzi személyiségét mégis tökéletesen egyek. Talán olyan idős házaspárhoz tudnám ezt hasonlítani, akik tudják egymás gondolatát egy-egy gesztusból is. A szeretetben egyek ők, mégis két külön személy.

Gondolataim kezdetén a szentatyák által megfogalmazott hitvallást hívtam segítségül az egység megértéséhez: „világosság a világosságtól” – imádkozzuk. Egyházunk a bűnbánat útjának kezdetén, Húshagyó vasárnap arra hív, hogy mi is legyünk világosság ebben a sötét világban. Nem nekünk kell világítani, nekünk az Istenünkkel kell egységben élnünk, s majd Ő világít általunk. Annyiszor próbáljuk megoldani életünk gondjait saját erőnkből, annyiszor aggódunk világunkért, de ha egységben élünk Krisztussal nem kell megoldanunk semmit, s nem kell aggódnunk semmiért.

Nekünk az imádságból fakadó cselekvő szeretetet kell megélnünk, hogy a megváltás fényében, az Istennel való egységben ragyogva mi magunk is mint világosság a világosságtól tündököljük be a világot. Az életünk igy maga lesz hitvallássá, a végítélet pedig várva várt pillanattá alakul. Semmi félelem, semmi aggódás, csak végtelen élet.

Ámen.

Szöveg: Kicsák János, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye