Három éve tart az ukrajnai háború, amely milliókat kényszerített otthonuk elhagyására. A Katolikus Karitász a krízis első napjaitól segíti a menekülteket és a bajba jutottakat, eddig többszázezer embernek nyújtva támogatást. A konfliktus harmadik évfordulóján a szervezet emlékeztet: minden szám mögött emberi sorsok állnak, életek, amelyek örökre megváltoztak.
Becslések szerint közel ezer gyermek érkezett Ukrajnából szülei nélkül, más rokonok kíséretében vagy teljesen egyedül. A Katolikus Karitász Integrációs Közponjával kapcsolatban lévő Liza például mindössze 16 éves volt, amikor a háború kitörése miatt kénytelen volt elhagyni szülővárosát, Konsztantinyivkát, és Magyarországra érkezett. Itt találkozott Nyikitával, aki szintén kamaszként, egyedül érkezett Magyarországra Harkivból, miután több napig tartó utazás során elszakadt családjától. A fiatalok egy rövid riportfilmben elmesélték történetüket, melyet alább tekinthetnek meg:
Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója számos hasonló történettel találkozott a háború kitörése óta, akár személyesen is segítve a rászoruló menekülteket, és számos segélyszállítmányt biztosított azoknak, akik Ukrajnában maradtak, mert nem tudták elhagyni otthonaikat vagy belső menekültté váltak. Az igazgató hangsúlyozta: „Most, hogy a remény szentévébe léptünk, bízunk benne, hogy a békéért mondott imáink meghallgatásra találnak, és az ezirányú törekvések valóra válhatnak”.
A Katolikus Karitász az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta folyamatosan segíti a hazánkba érkező menekülteket. A krízis első napjaiban azonnali életmentő segítséget nyújtottak: élelmiszer-, higiéniai és ruházati csomagokat osztottak, valamint segítő pontokat üzemeltettek a határ mellett és pályaudvarokon. Az azonnali támogatást követően a szervezet a hosszú távú integrációra helyezte a hangsúlyt. Budapesten Integrációs Központot hoztak létre, ahol lakhatási támogatást, munkaerőpiaci tanácsadást, ügyintézési segítséget, nyelvórákat és gyermekek beiskoláztatásában nyújtott támogatást biztosítanak, illetve közösségi programokkal, nyári táborokkal és egészségügyi szűrővizsgálatokkal segítik a beilleszkedést és az egészségmegőrzést. A krízis kezdete óta a Karitász több mint 42 000 menekültnek nyújtott közvetlen segítséget, és több ezer Ukrajnából érkezett családot támogatott különféle szolgáltatásokkal, hogy minél teljesebb életet élhessenek új környezetükben. A Magyarországra érkezők integrációja mellett a szervezet folyamatosan segíti mindazokat is, akik Ukrajnában maradtak: a háború elmúlt három évében a szervezet közel 600 szállítmánnyal, összesen több mint 450 tonna adománnyal segítette a kárpátaljai és belső-ukrajnai rászorulókat, tartós élelmiszert, ruházatot, kórházi eszközöket, aggregátorokat, és más eszközöket juttatva el hozzájuk, így segítve a háborús országban élőket megbirkózni a mindennapok megpróbáltatásaival.
A Katolikus Karitász folyamatosan, nagy erőkkel támogatja mindazokat, akiknek életét a háború felforgatta. Segítsen Ön is! A 1356-os adományvonal hívása mellett (hívásonként 500 Ft) lehetőség van online adományozásra a Katolikus Karitász honlapján keresztül. A szervezet központi bankszámlájára (Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008) is örömmel fogadják a beérkező pénzadományokat. Köszönjük!
Forrás: Katolikus Karitász, fotó: Vermes Tibor
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | |||||
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |