Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny, valamint liturgikusének-verseny, 2025 – egyházmegyei forduló

Országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny, valamint liturgikusének-verseny, 2025 – egyházmegyei forduló

Az országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny, valamint a liturgikusének-verseny egyházmegyei fordulóját március 8-án rendezték meg a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában. Országos döntőre Máriapócsra március 21-én, pénteken várják a továbbjutókat.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2025. március 9. 08:00

A két verseny közös megnyitóját az iskola tornatermében tartották, ahol dr. Obbágy László atya, a Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatási referense köszöntötte a megjelenteket: diákokat, felkészítő pedagógusokat és szülőket.

A hittanverseny tartalmi anyaga azért lehet különleges, mert „az egyház szép, amely maga a továbbélő Krisztus, s ennek a Krisztus-testnek mi vagyunk a tagjai. Ezért fontos az egyházképet már most, ebben a korban az elménkkel és a szívünkkel is elmélyíteni” – mondta a gyermekeknek Obbágy atya, s megköszönte, hogy készültek és eljöttek a megmérettetésre, melynek ilyen módon nincsenek vesztesei, csak nyertesei.

A nyitó imádságot dr. Gánicz Endre főhelynök atya végezte, majd Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök mondott köszöntőt. Beszédében idén főként a felkészítőkhöz és a szervezőkhöz: a munkatársakhoz szólt. Utalva a hittanverseny témájára, hősöknek nevezte azokat, akik áldozatot vállaltak a gyermekekért, felkészítették, elkísérték a diákokat, s megszervezték a versenyt.

Kiemelte az idei hit- és erkölcstan verseny szellemi atyját, dr.  Obbágy László atyát és a hitoktatási iroda munkatársait, köztük Orosz Beátát, valamint a liturgikusének-verseny szervezőit, Szabadosné Majoros Gabriellát és Verdes Zsuzsát, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola pedagógusait, akik idén először voltak főszervezői az énekverseny egyházmegyei fordulójának.

A hittanverseny játékos felszólítása – Légy „bet-man”! – nem moziba, hanem utazásra hívott. A felkészüléshez kiadott tananyag olyan szentföldi helyszíneket járt végig, ahol az Úr Jézus lába nyomában lépkedhetett a felkészülő: Betlehem, Beteszda, Betánia, Betszaida, Betfagé, Betabara – „bet”-es falvak, városok.

A liturgikusének-verseny mottóját – „Énekelni fogok az Úrnak életemben...” – az énekesek csapatban és egyénileg is igyekeztek ezen a napon megvalósítani.

A gyermekek és felkészítők közül senki sem távozott ajándék nélkül, a vendéglátó iskolának köszönhetően finom ebéddel, a szomszédos Görögkatolikus Múzeum munkatársainak pedig a verseny szünetére szervezett játékos foglalkozással lettek gazdagabbak a résztvevők.

A hit- és erkölcstan verseny eredményhirdetése a Szent Miklós-székesegyházban zajlott, Kocsi Dániel beosztott lelkész atya bevezetője után, Gémes Péter ministránsreferens atya és további munkatársak segítségével; az énekverseny díjait a megnyitó helyszínéül szolgáló tornateremben adták át a zsűrik. A főpásztor mindkét helyszínen személyesen gratulált a versenyzőknek, továbbjutóknak.

A csatolt dokumentumokban az eredménytáblákat találhatják.

A program az NTP-TMV-24-0106 azonosítószámú pályázat keretében valósult meg.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, hitoktatás, verseny, hittanverseny, liturgikus-ének,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

Csatolt dokumentum(ok):




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert