Március 21-én Máriapócson tartották a görögkatolikusok liturgikusének-versenyét.
Hála és köszönet a szervezőknek, a zsűri tagjainak, a felkészítő és kísérő pedagógusoknak és persze a diákoknak, hogy ilyen csodás napot élhettünk meg együtt!
Idén is a máriapócsi kegytemplomban gyülekeztek a gyerekek, hogy köszöntsék az Istenszülőt. Közösen imádkoztak a Szentlélekhez, hogy segítsen a diákoknak, szervezőknek és a zsűri tagjainak is, hogy a mai napon minden jól sikerüljön. A rövid nyitóünnepségen Kocsis Fülöp metropolita, Szocska Ábel nyíregyházi, és Orosz Atanáz, miskolci megyéspüspök is jelen volt. Utóbbi arra buzdította köszöntőjében a fiatalokat, hogy együtt és ne egymás ellen versengjenek a gyerekek. Élvezzék a közösen eltöltött napot itt Máriapócson.
Több mint kétszáz gyermek részvételével zajlott a találkozó. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki azon munkálkodott, hogy a verseny zökkenőmentesen sikerüljön. Nagy köszönet jár Vadász Viktória főszervezőnek, a Hajdúdorogi Főegyházmegye pasztorális és hitoktatási iroda munkatársának, akinek nagy segítségére volt Töviskes Mária, a Keresztény Mentálhigiénés Centrum (KEMENCE) munkatársa.
A zsűri tagja volt Királyné Kocsis Magdolna, Deli Gabriella, Nemes József, Hoskó Imola, Kocsis Fülöp, Papp Valéria, Gálné Földvári Csilla, Bak László, Orosz-Tokár Edina, Orosz Gábor, Király András, Tamás László és Ignácz Gyula, akiknek szintén nagyon hálásak vagyunk, hogy szakmai tudásukkal segítették a fiatalokat.
Köszönet jár még a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely munkatársainak is, többek között Nagy-Nemes Brigittának, Pindzsu István atyának, akik biztosították a helyszínt és mindenben segítségünkre voltak.
A diákoknak nem volt egyszerű feladatuk: a verseny értékelésénél a dallam pontossága, a tisztaság, a parlando előadásmód is szempont volt, csakúgy, mint a jó kántori kiállás. Végül megszületett a végeredmény.
LITURGIKUSÉNEK-VERSENY DÖNTŐ 2025 - EREDMÉNYEK
I. KORCSOPORT
Egyéni versenyzők:
Arany minősítés:
Oceák Ilona Mária
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Kerezsi Rozi
Korányi Frigyes Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Nagykálló)
Felkészítő: Bódi Viktória
Parti Kata
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Hornyákné Gál Andrea
Különdíj
Lovász Pál Kristóf (óvodás korcsoport)
Szegedi Görögkatolikus Parókia
Felkészítő: Lovász család
Ezüst minősítés:
Soltész Adél
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Hornyákné Gál Andrea
Tárczy-Szabó Máté
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
Szikora Sára
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
Bronz minősítés:
Novák Noel
Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola (Hajdúdorog)
Felkészítő: Kissné Dalanics Ildikó
Török Tamara
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Csapatok:
Arany minősítés:
Görög gyöngyök: Soltész Adél, Kiss Jázmin, Parti Kata, Jaczkó Csilla
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Hornyákné Gál Andrea
Angyali üdvözlet: Losonczi Délia, Szlivka Rozi
Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola (Kisvárda)
Felkészítő: Kovács Róbertné
Angyali ének: Budai Luca, Glevitzky Milán, Hart Anita, Eszter, Oceák Ilona Mária, Varga Melánia
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Gyertyaláng: Gerner Borka, Kerekes Emma, Rozinka Vanda, Szikora Sára, Tárczy-Szabó Máté
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
Muzsi-Kálló kicsinyek: Bokor Lorina, Kékesi Zsófia, Kerezsi Rozi, Veres Boglárka, Vass Léna Hanga
Korányi Frigyes Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Nagykálló)
Felkészítő: Bódi Viktória
Ezüst minősítés:
Angyali hangok: Juhász Zsanett Vanda, Májer Liza, Sipos Jázmin Ankisza,Tikász Réka Piroska, Tóth Levente, Forró Balázs
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Lovász család: Lovász Magdolna Mikolt, Lovász Julianna Villő, Lovász Pál Kristóf, Lovász Katalin Édua
Szegedi Görögkatolikus Parókia
Felkészítő: Királyné Kocsis Magdolna
Görög dalnokok: Lőrincz Levente, Plávenszki Benedek, Balogh Gergely
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Hornyákné Gál Andrea
Bronz minősítés:
Angyalok kórusa: Hódossy Véda, Keresztény Lila, Kun Regina Lia, Lábas Teodóra, László Gréta Bella, Mizsik Nóra
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Fedorné Severnyák Rita
II. KORCSOPORT
Egyéni versenyzők:
Arany minősítés:
Szabó Emma
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Ányas Amina
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Korponai-Kiss Zoé Aurea
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Ányos Luca
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Magyar Gréta
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
Ezüst minősítés:
Smidt-Selmeczki Benedek
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Béres Gáborné
Katona Flóra
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Bakné Orosz Teodóra
Miklós Máté László
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Bakné Orosz Teodóra
Murvai Zita
Izland
Felkészítő: Mellesné Boross Kinga
Losonczi Péter
Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola (Kisvárda)
Felkészítő: Kovács Róbertné
Varga Lili
Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola (Kisvárda)
Felkészítő: Kovács Róbertné
Török Bíborka
Móricz Zsigmond Görögkatolikus Óvoda és Kéttannyelvű Általános Iskola (Mátészalka)
Felkészítő: Ivancsó Sándorné
Csapatok:
Arany minősítés:
Aranyhangjegyek: Ányos Luca, Borza Emma Nóra, Rakaczki Anna, Szabó Emma
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Szentháromság : Baranyi Vazul Farkas, Gál Dávid, Seszták István
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Glória : Bagonyi Réka, Császári Zsófia, Csekk Máté, Gurbán Marcell, Magyar Kristóf, Szilágyi Luca
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
Ezüst minősítés:
Angyali csapat: Árnyas Amina, Dervishaj Debóra, Kuszka Barna Boldizsár, Nyirán Sára Mária, Reszegi Rezeda
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Benedek-Paládi Krisztina
Borsodi Madárkák: Bán Elena, Gáll Dorottya, Hudák Menta, Kovács Karina, Rakaczki Zsófia, Szabó Zsófia, Szója Panna
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Béres Gáborné
Szikrázó hangjegyek: Bém Noémi, Csizmadia Judit, Kádár Szofi, Katona Flóra, Mikló Máté László, Prókay Nóra
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Bakné Orosz Teodóra
Muzsi-Kálló nagylányok: Batizi-Pócsi Zoé, Biró Bíborka, Choma Lotti, Csorba Anna, Jóni Norina, Lucás Olívia
Korányi Frigyes Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Nagykálló)
Felkészítő: Bódi Viktória
Mosolygó Angyalok: Karikó István, Komjáthy Sára, Mocsár Tifani, Kecskés Kardosa
Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola (Újfehértó)
Felkészítő: Káposznyákné Papp Ibolya
Szent Miklós csapata: Dicső Flóra, Gerner Csoma, Hlatky Nimród, Molnár Natasa, Szécsi Zsófia, Záhonyi Léda
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
III. KORCSOPORT
Egyéni versenyzők:
Arany minősítés:
Gerner Zselyke
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
Smidt-Selmeczki Adél
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Fedorné Severnyák Rita
Mikló Anna Noa
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Bárdos Katalin
Ezüst minősítés:
Gulyás Hanna
Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola (Hajdúdorog)
Felkészítő: Feczák László Miklós
Póliska Johanna
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Bárdos Katalin
Bíró Luca
Korányi Frigyes Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Nagykálló)
Felkészítő: Bódi Viktória
Bronz minősítés:
Erdei Csenge
Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola (Debrecen)
Felkészítő: Sivadó Miklós, Nemes József
Vatamány Szofia Mária
Budapest-Rákosmenti Görögkatolikus Parókia
Felkészítő: Vatamány Sándor
Leleszi Réka
Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola (Kisvárda)
Felkészítő: Kovács Róbertné
Csapatok:
Arany minősítés:
Hangjegyek: Balogh Boglárka Judit, Gulyás Hanna, Koszta Ágnes, Simon Sára
Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola (Hajdúdorog)
Felkészítő: Feczák László Miklós
Örömhírvétel: Horilla Hanna, Kulcsár Noémi, Nagy Flóra, Szennai Luca, Szűcs Dóra
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
Nika: Asztalos Kincső, Hlatky Luca, Krajnyák Hanna, Németh Viola
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíregyháza)
Felkészítő: Szabadosné Majoros Gabriella
Ezüst minősítés:
Tündöklő Csillagok: Bodnár Mária, Bökönyszegi Jázmin, Csonka Boglárka Melissza, Kristóf Kinga
Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola (Újfehértó)
Felkészítő: Dr. Sivadó Csaba
Szeráfok: Horváth Mira, Orosz Vanda, Póliska Johanna, Mikló Anna Noa, Olajos Boglárka, Fáy Lili Janka
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Bárdos Katalin
Kisangyalok: Bukó Minka Adél, Juhász Lili, Kovács Natasa, Kunder Hanna, Potoki Sofia, Szabó Anna Szonja
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola (Miskolc)
Felkészítő: Bárdos Katalin
Bronz minősítés:
Eiréne küldöttei: Tulipán János Tulipán Janka, Szilágyi Vivien
Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola (Nyíracsád)
Felkészítő: Tatai Zoltán
Zempléni echo: Monok Kinga, Maros Gréta
Sátoraljaújhelyi Görögkatolikus Parókia
Felkészítő: Jászter Beáta
IV. KORCSOPORT
Egyéni versenyzők:
Arany minősítés:
Piros Abigél
Szegedi Görögkatolikus Parókia
Felkészítő: Királyné Kocsis Magdolna
Kovács Attila Bánk
Fáy András Görögkatolikus Technikum (Miskolc)
Felkészítő: Hajnal-Farkas Zsófia
Horváth Kiara Renáta
Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium (Edelény)
Felkészítő: Flaskó Attiláné
Ezüst minősítés:
Lovász Katalin Édua
Szegedi Görögkatolikus Parókia
Felkészítő: Királyné Kocsis Magdolna
Varga Emese
Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium (Edelény)
Felkészítő: Flaskó Attiláné
Várhalmi Anna
Nyíregyházi Egyetem (Nyíregyháza)
Felkészítő: Bódi Viktória
Bronz minősítés:
Dalanics Réka
Hajdúdorogi Görögkatolikus Parókia
Felkészítő: Feczák László Miklós
Járvás Tege Tamás
Mátészalkai Görögkatolikus Parókia
Felkészítő: Szabó Cseppentő Ildikó
Csapatok:
Arany minősítés:
Szent János csapat: Berki Nóra, Horváth Kiara Renáta, Szintai Réka, Takács Flóra, Varga Emese, Zeutschel Tim
Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium (Edelény)
Felkészítő: Flaskó Attiláné
Tündérkék: Berki Nóra, Horváth Kiara Renáta, Varga Emese
Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium (Edelény)
Felkészítő: Flaskó Attiláné
Ezüst minősítés:
Szent Katalin Kamarakórus (Zalaegerszeg): Baka Gabriella, Szentesi Csilla, Megyeri Zoltán, Megyeriné Katalin, Molnár Lajos, Jugovits Péter, Iványi Éva Judit, Kocsis Márta
Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség
Szent Pál Kamarakórus (Szombathely): Oroszné Koleszár Mária, Burkus Noémi, Mitrovka Mihály, Kocsis Márta, Szabó Gyula, Sidor Jurij, Orosz Márton, Orosz Miksa
Szombathelyi Görögkatolikus Szervezőlelkészség
Bronz minősítés:
Axios: Fülöp Eszter, Szűcs Júlia, Csatlós Benjámin, Dobó Attila
Felkészítő: Fehér Máté
Kvintia: Gégény Rebeka, Jakab Csenge, Káló Csenge, Merucza Eszmeralda, Illés Alexandra
Fáy András Görögkatolikus Technikum (Miskolc)
Felkészítő: Hajnal-Farkas Zsófia
Nyíregyházi Egyetemisták: Angyal Fanni, Bódi Viktóia, Várhalmi Anna
Nyíregyházi Egyetem (Nyíregyháza)
Felkészítő: Bódi Viktória
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI, fotó: BSZI, Vándor Ilka Borbála
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | |||||
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |