Táborozónak és segítőnek is jelentkezhetsz a Szent Damján Táborba

Táborozónak és segítőnek is jelentkezhetsz a Szent Damján Táborba

Július 29. és augusztus 2. között a Bodajki Falutáborban rendezik meg a Szent Damján Tábort. Április 7-én a táborozók és a segítők számára is megnyílt a jelentkezés.

Szerző: Tóthné Espán Margaréta/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2025. április 8. 18:00

A Szent Damján Tábort 1997-ben rendezték meg először a Nyíregyházi Papnevelő Intézet növendékei. Célja minden évben az, hogy egy feledhetetlen hetet biztosítson a sérült fiatalok és felnőttek számára, nekik élményeket, az őket nevelő szülők, gondviselők számára pedig pár nap pihenést biztosítva. A tábor egyúttal figyelemfelkeltés és érzékenyítés is: megmutatja, milyen a Down-szindrómával, autizmussal, érzék- vagy mozgásszervi problémával, enyhe- vagy középsúlyos értelmi fogyatékkal élők mindennapjai. Szeretet, elfogadás, egyenlőség, önzetlenség – olyan kifejezések ezek, amik a tábor minden egyes percében tetten érhetők. Mottója ezért is: „Hordozzátok egymás terhét!” (Gal 6,2).

Kattints IDE, ha táborozónak jelentkeznél! Ha pedig segítőként szeretnél ott lenni a táborban, EZEN A LINKEN találod a neked szóló űrlapot. A szervezők kérik, hogy a jelentkezési lapot mindenki hiánytalanul és pontosan töltse ki!

A tábort a Szent Damján Kör tagjai szervezik. A részvétel mindenki számára ingyenes. A költségeket általában pályázatok, egyházmegyék, egyházközségek, cégek, magánszemélyek támogatásával teremtik elő, de szerveztek már gyűjtést iskolák, parókiák is a tábor javára. Aki szeretné támogatni ezt az egyedülálló programot, az megteheti adója 1%-ának felajánlásával, vagy banki utalással is.

Számlatulajdonos: Szent Panteleimon Alapítvány, címe: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 5.
Számlaszáma: 10702071-68500926-51100005 (Megjegyzésbe kérjük odaírni a tábor nevét) Adószáma: 19207906-1-15

A nemzetközi utaláshoz az alábbi adatokra lehet szükségük:
CIB Bank SWIFT kód: CIBHHUHB
Számlaszám: GIRO formátumban: 10702071-68500926-51100005
IBAN formátumban: HU04-1070-2071-6850-0926-5110-0005

Emellett a REpont automatáknál visszaváltott palackok árával is támogathatja a tábort. Ehhez a kifizetési mód megadásakor az alábbi csatolt azonosítót kell beolvasni:

Ha szeretne többet is tudni a táborról, az alábbi videóban sok érdekességet és szívmelengető pillanatot is láthat:

Szerző: Tóthné Espán Margaréta/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Tábor, Damján, főiskola, kispapok, önkéntes
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert