Nagycsütörtök a Szent Miklós-székesegyházban

Nagycsütörtök délelőtt. Nyíregyháza. Sokan még munkában vannak, mások intézik az ünnep előtti ügyes-bajos dolgaikat. Az utcán nagy a forgalom. A járókelők közül néhányan nem a boltokba igyekeznek, nem a húsvéti menü hozzávalóinak beszerzésén fáradoznak – ahhoz más időpontot választanak: a sétáló utca végén lévő görögkatolikus templomba lépnek.

Arra a helyszínre, ahol ezen a napon megemlékeznek az Eucharisztia és az egyház megalapításáról, a papság születéséről. Több mint kétezer éve meghagyta örökül apostolainak Krisztus, hogyan viselkedjenek, mit tegyenek, hogyan adják tovább, amit Tőle megtanultak. S mi, keresztények több mint kétezer éve igyekszünk beteljesíteni a Krisztus által ránk hagyományozott feladatot.

A templomban egészen hosszan zajlanak a szertartások. Nagy Szent Bazil Liturgiáját végzi Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, prédikációjában arról beszél, hogyan lehetnek jó papjai Jézus Krisztusnak azok, akik erre hivatást, elhívást kaptak az egyházban. Hogyan lehet megtartania tekintélyét a papnak egy olyan világban, ahol kezd elveszni ez a tekintély?

„A papnak tisztának kell lennie, mint a hegyek hava, szentnek, mint az oltár, és úgy szeretni, mint Jézus Krisztus.” – idézi Szent Pio atya gondolatait a főpásztor. A kijelentés minden egyes aspektusát megvizsgálja beszédében.

Szigorú, megalkuvás nélküli, de szeretetteli szavakkal inti paptársait, hogy „akinek szívében még mindig lobog az a láng, amelyet Krisztus gyújtott meg azon az éjszakán, a titkos vacsorán”, éljenek tisztán, szentül és szeretetteljesen.

Elhangzanak az utolsó vacsora szavai; a jelenlévő papság – a Nyíregyházi Egyházmegye mintegy húsz áldozópapja – és a hívek részesülnek Krisztus testében és vérében, az Eucharisztia szentségében.

Majd kezdetét veszi a lábmosás szertartása. Az Evangélium szavaira a püspök úgy cselekszik, ahogyan azt a Mester tette, aki maga is megmosta tanítványai lábát, hogy alázatra tanítsa ezzel apostolait.

A járókelők odakint nem sejtik, hogy mi zajlik a székesegyházban. Nem is gondolják, hogy az ikonosztázion előtt körbeállítottak tizenkét széket, melyeken tizenkét kiválasztott laikus és klerikus foglal helyet, a tizenharmadik a püspök trónusa, melyre sorban elhelyezi felső ruháit, ahogyan annak idején Krisztus. Nem is sejti, aki elhalad a templom előtt, hogy a püspök az ünnepi díszt levetkőzve, egyszerű vászoningben egyesével letérdel a kiválasztottak elé, vizet önt lábaikra, megtörli és megcsókolja azokat, ahogyan annak idején Jézus Krisztus ezt megcselekedte.

Nem sejtheti senki, hogy milyen érzések kavarognak azoknak a tanítványoknak a szívében, akiknek a lábát egy püspök megmossa és cselekedetével tanítja alázatra a hívőt, papot egyaránt, ahogyan annak idején azt Krisztus is tette.

Nem értené meg az utca embere, miért lép ugyanaz a keresztény hívő mégis kicsit más emberként a ragyogó fénybe, amikor kilép a templomból, mint ahogyan három órával azelőtt belépett. Mi, akik ott voltunk, magunk sem értjük, miért, mi csak sejtjük…

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Juhászné Szabó Erika, P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye