Milyen az út az óvodából az iskolába?

A katolikus tanítók XIII. szakmai konferenciáját tartották „Az iskola szerepe a nevelésben” címmel május 5-én, Budapesten, a Katolikus Pedagógia Intézetben.

Elsőként Mártonné Sárossy Mónika köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, intézetüknek egyik legfontosabb feladata, hogy a katolikus közoktatásban dolgozó pedagógusok ne csak keresztény hitükben legyenek elhivatottak, hanem szakmailag is felkészültek, naprakészek legyenek. E célok eléréséhez szerveznek rendszeresen szakmai továbbképzéseket, amelyek megvalósítását segítik a tantárgygondozók. Hagyomány, hogy a tanév vége felé szervezett szakmai konferencián az ő munkájukat is megköszönik.

Ebben az esztendőben Tokár Imre P. János ferences szerzetes, az intézmény vezetője adott át emléklapokat a tantárgygondozóknak, illetve köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntő szavaiban visszaemlékezett gyermekkorára, s azokra a kedves tanítónénikre, akik első elemitől kezdve szeretetükkel, gondoskodásukkal próbálták könnyebbé tenni az iskolai feladatokat és az ott megkövetelt fegyelmet és figyelmet. Mint mondta, a mostani pszichológia is azt igazolja, hogy az alsó tagozatos gyerekek ártatlan, őszinte lélekkel tudják befogadni annak a két-három embernek a feléjük irányuló szeretetét, tanítását, akikkel az első iskolaévekben találkozniuk kell.

Ezt követően Csébi Józsefné, a Tanítók Fekete István Egyesesülének elnöke röviden ismertette a tehetséges gyerekekkel kapcsolatos gondozó munkájukat. Mint mondta, országos versenyek szervezésével foglalkoznak elsősorban, ezzel is segítve a gyerekeket, hogy tehetségüket, tudásukat megmutassák, sikereikkel további munkájukhoz erőt kapjanak.

A konferencia első előadásaként Trentinné Benkő Éva, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának adjunktusa beszélt a gyerekek óvodából az iskolába való átmenetének segítéséről. Szakmai tapasztalata mellett szólt személyes élményeiről is. Mint mondta, gyermekét a gondosan kiválasztott általános iskolában az első négy esztendőben tíz pedagógus tanította, mely a személyességet, a kölcsönös bizalom, szeretet, ismeret kialakulását jelentősen hátráltatta. Hozzátette: minden alsó tagozatos tanítónak szembesülnie kell azzal, hogy a diákok legtöbbje az első időszakban inkább óvodás, semmint iskolás.

Kiemelte, irreális elvárás, hogy egy kisgyerek negyvenöt percen át csendben tudjon figyelni, nehéz figyelembe venni, hogy sokszor a gyerekek közt szinte években mérhető különbség van a fejlettségben – mely például megtapasztalható az írás elsajátításában is. Példaként említette, hogy Finnországban hétévesen mennek a gyerekek iskolába és csupán kilencéves korukra elvárás az írás elsajátítása. Mint mondta, nálunk már sok tanító néni, illetve szülő ezt fél év után várja el az apróságoktól.

Benkő Éva ezzel kapcsolatban megemlítette a PISA-felmérés hazánkra nézve elszomorító eredményét. Mint mondta, talán az alsó tagozatos gyerekek sikertelensége okozza, hogy a tizenöt évesek a felmérésben ennyire rosszul szerepeltek, hiszen már évekkel korábban „lemaradtak” a tanulásban, hátrányba kerültek. Ennek oka az is lehet, hogy nem a fejlettségi szintjüknek megfelelően tanították őket. Azzal sem ért egyet Benkő Éva – derült ki előadásából –, hogy az óvoda „kis-iskola” legyen. Mint hangsúlyozta, minden kornak megvan a maga feladata, fejlődési ciklusokon keresztül cseperednek fel a gyerekek, nem szabad ezeket a lépéseket gyorsítani, átlépni.

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató előadásában az iskola nevelési lehetőségeiről beszélt. Arról szólt, miként lehet segíteni a gyerekeket, hogy jó kapcsolatot építsenek ki azzal a világgal, amelyben élnek, ezzel is segítve sikeres fejlődésüket.

Kiemelte, a tanítók nem egy esetlegesen rossz tanterv betűiért választották e szép pályát, hanem azért, hogy a gyerekek boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak. Hangsúlyozta: nem szabad olyat elvárni a gyerekektől, amire nem képesek. Példaként említette, hogy a gyerekek kilencven százaléka az iskolába való belépéskor még nem érett a háromujjas ceruzafogásra, a különböző „büntetőpontok” adása csupán a kudarcot növeli, mely egy idő után a teljes lemaradáshoz, a közömbösséghez, a sikertelenséghez vezethet. A kudarcok szorongást okoznak. A személyes kapcsolat kialakítása a gyerekek helyes én-képén is alakíthat, mely sok problémán tudja őket átsegíteni.

Pécsi Rita előadásában többször kiemelte, hogy a néptánc például bizonyítottan segíti több készség kialakulását, fejlődését. Mint mondta, a néptánc fejlesztő tevékenység, mely óriási lehetőség – ma Magyarországon azonban kevéssé élünk vele. Példaként említette, hogy egy nemzetközi nevelési konferencián a más országok szakemberei méltatták a Kodály-módszer hatásait, míg ő csak hallgatott, hiszen idehaza abban az időben építették le az ének-zene tagozatos iskolákat…

Fizikai okai is vannak, hogy egy gyermek miként fejlődik – mondta. Példaként említette, hogy az iskolaérettség feltételei közt a súly, a magasság és a koponya kerületének mérete is számít. Utóbbinak már közel egy felnőttével kell megegyeznie. A hatéves gyerekek tüdeje viszont jóval kisebb, mint egy felnőtté, agyát folyamatos mozgással, szaladgálással tudja csak elegendő oxigénnel ellátni. Mindezt tudnia kell és figyelembe kellene vennie az iskoláknak, ehhez kellene igazítani az oktatás menetét. Szólt arról is, hogy a szülőkben tudatosítani kell, nem azzal tesznek jót a gyereküknek, ha számtalan külön foglalkozásra íratják őket be. Hangsúlyozta, hogy ebben az iskola is tud segíteni, ha olyan oktatást nyújt a diákjainak, ahol sokféle dologgal érintkezhetnek, azokból megismerhetik a világot.

Pécsi Rita beszélt arról is, hogy az óvodából az iskolába lépő gyermeknek új világ tárul a szeme elé, mely folyamatos kérdezésre, rácsodálkozásra indítja őket. Mindez az idegrendszerük fejlődésével van kapcsolatban. A felnőttek igazi feladata az, hogy ebben a kitárult világban segítsenek nekik eligazodni. Ha ezek feldolgozása nem sikerül, a fiatal szorongóvá válik, és ez agressziót szül.

Az előadó beszélt a helyes önértékelés fontosságáról is. A kisiskolásoknál ez is a mozgásokon keresztül épül be a viselkedésbe. Ha a gyerek a testében jól érzi magát: ügyes, fel tud mászni a fára, irányítani tudja önmagát, növekszik a biztonsága. E test-kép kialakításában is lehet őket segíteni. Ehhez tartozik a megfelelés kényszere is, mely bizonyos mértékig mindannyiunkat jellemez. Egy kisgyerek, ha valami elvont dolgot nem ért, akkor is bólogat. Kötődni akar a tanítóhoz, pedig nincs akkora szókincse, felkészültsége, hogy a szavak jelentését is felfogja.

Ki kell fejleszteni egy olyan értékelési gyakorlatot – hangsúlyozta előadása végén Pécsi Rita–, amikor nem csupán az IQ-teljesítményt, hanem az érzelmi intelligenciát, az ember más értékeit is rendszeresen vissza tudjuk jelezni szülőknek és a gyerekeknek is egyaránt.

Forrás: Bókay László/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye