2010. december 19-én, Karácsony előtti vasárnap a tócóskerti hívek Krisztus születését hirdették a lakótelepi házak között az épülendő templom területén. A hideg ellenére közel 150 ember nézte és élte át Krisztus születésének misztériumát. Isten áldja meg a szereplőket, s mindazokat, akik munkájukkal segítettek és együtt ünnepeltek velünk.

Terdik János szervezőlelkész

Verőfényes, kissé zord idő volt 2010. december 19-én délután Debrecen-tócóskerti szegletében. Vasárnap 14.30-ra beszéltünk meg találkozót szervezőlelkészségünk tagjaival, hogy telkünkön ahol a templomunk is fel fog épülni, berendezkedjünk és előadjuk a már hetek óta eltervezett, begyakorolt pásztorjátékunkat, hívogató közösségi találkánkat.

Érkezésemkor János atya már a helyszínen volt, próbáltuk felmérni milyen feladataink vannak, hogyan is rendezzük a helyszínt. Egy öreg fa ágát szemeltük ki arra, hogy egyházi molinónkat kifüggesszük rá, onnan hirdesse, hogy: „Velünk az Isten”.

Jó volt látni, hogy az üres, markolóvágta, buckákkal tarkított hófödte telken, egyházunk egyik legszebb ikonja emelkedett és hirdette melegséges színeivel, varázslatos titkaival a Karácsony igaz ajándékát.

A hátteret a Tócóskert robusztus paneljai adták, egészen más korból jött ez az ábrázolás, de kétezer év távlatából is a mi horizontunkat eluralta, tekintetet vonzó volt még azon járókelők számára is akiknek nem tartozik mindennapjaiba a görögkatolikus hagyomány. Ahogy a hívek érkeztek, úgy kerültek helyére az „elemek”. Benépesült az ikon környéke, alatta színpad készült raklapokból, mellette rögtönzött tűzrakóhely. A felállított asztalokra kikerültek a mézeskalácsok, sütemények. Az üst alatt, amelyben odakészítették a forralt bornak valót meggyulladt a tűz. Beszerelték a hangosítást, felcsendültek a Karácsonyt, Krisztus születését dicsőítő dalok: „szabad-e bejönni ide betlehemmel?”.

Lelkes hívekkel népesült be az addig üres, kopár telek, életet, vidámságot vittünk oda, talán így törtek utat elődeink is az addig ismeretlenbe, így teremtettek valami minőségileg mást, újat, az addig csak parkszerű hely most otthona volt a találkozásunknak, otthonává lett reményeinknek.

A pásztorjátékhoz a szereplők félrevonulva, beöltöztek jelmezeikbe, nem kis izgalommal igazítgatták egymáson a jelmezeket, elvégre is amit eddig egymás közt gyakoroltak, most bizony meg kellett mutatni a szélesebb közösségnek.

A játék felcsendülő mondatai betöltötték a teret, végigmentek a már jól ismert születéstörténeten, mint amikor az emberrel valami örömteli, csodálatos történik, vagy éppen egy kedves gyermekkori emléket idézünk, embernek jó újra meg újra meghallgatni, hírül venni az örömteli eseményt, most Krisztus születését, azt hogy egykoron Isten emberré lett. Közönségünk is ezzel a várakozással hallgatta végig, nézte meg a jeleneteket. Játékunk a modern világból is idézett emberi gondolatokat, megnyilvánulásokat, olyanokat, amelyek talán az emberiség örök problémáiról árulkodnak, tették ezt Krisztus idejében, de most a jelenben is. A misztériumjáték végén az ember örök problémáira megkapja a megváltás ígéretét, annak mikéntjét, Isteni természetét, Krisztusi útját.

Tócóskerti környezetünkben, kis közösségünkben is átélhettük ezt a várakozást, a katarzist, majd a befejezett munka, az együttlét örömét.

Amikor az előadás végén felcsendült a „Csillag gyullad” ének, majd mindenki kezébe feléledt a gyertya lángja, megkaptuk a Karácsony igaz ajándékát, ezen a kissé zord de „verőfényes” vasárnap estén.

Erdei Sándor
(József megformálója)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum