WEEKLY THOUGHTS
Rizst vinni
Egyszer egy férfi jött oda a házunkhoz és azt mondta: „Anya, van itt egy család, egy hindu család, nyolc gyerekkel. Hosszú ideje nem ettek. Tegyen valamit értük.” Vettem egy kis rizst és odamentem. Amikor megérkeztem, láttam az éhséget a gyerekek szemén, éhség csillogott a szemükben. Odaadtam a rizst, az anya átvette tőlem. Kettéosztotta, és kiment. Amikor visszajött, megkérdeztem: „Hová ment?” Azt válaszolta: „Ők is éhesek”. A szomszédjuk, ők is éhesek voltak. Ami leginkább meghatott, nem az, hogy rizst adott nekik, hanem az, hogy tudta, ők is éhesek. És mivel tudta, megosztotta. Ezt kell nekünk is megtanulnunk. Aznap este nem vittem nekik több rizst. Másnap reggel igen, de előző este hagytam, hogy örüljenek a megosztásnak, a szeretetnek.
Ahhoz, hogy valódi legyen, a szeretetnek fájnia kell, és ez az éhező asszony – tudta, hogy szomszédja is éhezik, és az a család történetesen muszlim volt. Annyira megindító volt, annyira valódi.
(részlet: Teréz Anya: Ahol szeretet van, ott az Isten című könyvből)
