Egy extrém zarándoklat ajándéka

Szeptember utolsó szombatja - bízunk benne, hogy immár rendszeresen - a nyíregyházi esperesi kerület gyalogos zarándoklatának időpontja. Extrém időjárási körülmények között végigjárt utunk idén is igen szép lelki gyümölcsöket érlelt.

Az esperes az orosi gyülekezőnél többször is utalt a szakadó eső, a viharos szél és a kilátástalanul vastag felhőzet okán fennálló mentő körülményekre, sőt megpróbálta finoman lebeszélni az útra készülőket – hiába. „A Szűzanya már a szándékunkat is értékeli”, meg a „nem biztos, hogy a tudva és akarva szerzett tüdőgyulladás kedves az Úrnak”, és egyéb, menekülési útvonalat kereső mondatok nem igazán nyerték el az elszánt zarándokok tetszését. Akinek csordultig volt a szíve az út s a velejárók vágyával, nem tekintette gátnak a körülményeket; így aztán a tétovázó papok is beadták a derekukat.

Máskor a porfelhő okoz nehézséget az egymás mögött haladó zarándokok számára; most a dagonyában hagyott lábnyomok sok kilométeres sora lett könnyező Édesanyánk iránti szeretetünk tanúbizonysága.

Bízom benne, hogy közölhető s nem extrém mód bizarr vagy morbid a történet, amely számomra az idei zarándoklat legemlékezetesebb mozzanata marad. Egyikünknek cipőt kellett cserélnie, s valami nejlonszatyrot kért a többiektől, amelybe az elnyűtt és csupasár lábbelit beteheti. Mivel senki sem tudott ilyennel szolgálni, egy – már sem korát, sem egészségét tekintve nem húsz éves - zarándoktársunk elővett a táskájából egy hatalmas fekete szemeteszsákot. „Azért hoztam - szólalt meg félkomolyan -, hogy ha valami történik velem útközben, csak rám kelljen húzni...” Nyilván játékosan, humorral, segítőkész szívvel adta a zsákot és mondta ezt a mondatot. Mégis „ütött” másként is; ezek a szavak a petri-közeli domb keresztjének tövében, egy húszegynéhány kilométer után a levegőt igencsak kapkodó ember ajkán játékos-humoros módon is többre utaltak. Mert aki ilyet mond, az tudja, hogy úton lét, hogy átmenet az élet; az minden nap zarándok, és sejti, hogy zarándokúton lenni Pócs felé: az voltaképp egy kicsit maga a halál. E mostani zarándoklatunk extremitása nem az időjárás volt, hanem ez az – ellentmondásos, talán bárdolatlan szóval és morbid képpel kifejezett, de a Krisztusban elrejtett élet tudatosságáról árulkodó – élmény; hiszen belső utunkon haladni és egyszer Istenbe belehalni – tényleg erről szól a zarándoklatunk, erről szól az életünk.

Akik most otthon maradtak - főként ha családostul jöttek volna -, jól tették, mert extrém időjárási körülményekre ébredtünk ezen a szombaton. Akik eljöttek, azok is jól tették: extrém élményt ajándékoztak s remélhetőleg igaz kegyelmi gyümölcsöt érleltek bennük belső utuk nehézkes, sáros léptei.

s/s
Fotó: Kondra Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye