Edzett testben edzett lélek

Edzett testben edzett lélek

Futózarándoklat és családi futófesztivál Máriapócson

Nyíregyházi Egyházmegye2017. június 11. 18:22

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2732 napja íródott

„Nem tudhatjuk, mikor szereti meg a sportot, a mozgást egy templomba járó ember. Adunk esélyt ennek, mint ahogyan annak is, hogy egy profi futót ezen a helyen megérintsen valami a kereszténységből. Az ember nem csak test és nem is csak lélek. A kettő egysége ” – mondta egy szervező. S ennek megfelelően lelki és testi bemelegítéssel kezdődött az első máriapócsi futózarándoklat: reggel 8 órakor az Istenszülő tiszteletére végeztek szertartást a templomban. A Parakliszon Orosz István kegyhelyigazgató elmélkedett. Az izmok  megfelelő állapotáról pedig Kalapos Tamás gondoskodott a templom előtti téren.

Az esemény nyitó beszédét dr.Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tartotta, aki később a futást is elindította. „Hiszem, hogy egy zarándoklaton való részvétel, ahogyan a közös sportolás is, közösséget teremtő élményt jelent…” – fogalmazott köszöntőjében az államtitkár. Kitért arra is, mennyire felemelő számára Máriapócsra, erre a neves búcsújáró helyre érkezni, ahol „az ég és a föld, a lélek és a test összeér.”

Palánki István, aki az egész napot koordinálta, elsőként egy km-es családi örömfutásra hívta a jelenlévőket, majd valódi verseny következett, különböző korosztályok számára, illetve különböző távokon. (Azon az internetes felületen, ahol a regisztráció zajlott, rövidesen minden nevező megtekintheti az eredményeket.) Elektronikusan és helyben összesen 488-an regisztráltak. Kísérőikkel 1300-1500 érdeklődőt számláltak, ami nagy öröm, hiszen ilyen típusú zarándoklat még nem volt a kegyhelyen.  

2017-ben a legidősebb bejelentkezett amatőr futó 1955-ös születésű, a legfiatalabb 2015-ös születésű volt. A gratuláció nekik, és mindenki másnak dukál a kitartásért. Hiszen sportoláshoz igencsak meleg volt az idő. Szerencsére hideg italról, gyümölcsről, frissítőkről gondoskodott a felvezető autót is biztosító Csősz-Platán cégcsoport, támogatta a rendezvényt Babosi György, és finom péksüteményeket biztosított a Nyíregyházi Kenyérgyár. A rend fenntartását és az útvonalak biztosítását polgárőrök és önkéntesek sokasága vállalta.

A futószámokon kívül egyéb verseny is folyt: a legsportosabb egyházközség és a legsportosabb oktatási intézmény vándorserleggel térhetett haza. Ezt nem kellett messzire vinni, mert mindkettőt a máriapócsiak nyerték. De várva várják, hogy egy év múlva más településről még többen nevezzenek! Már most is sokan érkeztek Újfehértóról, a Szent Lukács Szeretetszolgálattól, a Sója Miklós Általános Iskolából. Legmesszebbről pedig: Szíriából egy fiatalember, aki a célba érve keresztet rajzolt magára. Elmondta, hogy az Istenszülő elé tárta kérését, gyermekáldásért ajánlotta fel futását.

Máriapócsra tegnap sokan utaztak. Volt, aki imádkozni, volt aki futni akart, mások „csak” kíváncsiságból jöttek: mi köze az egyháznak a futáshoz… Talán ők is választ kaptak.

Nyíregyházi Egyházmegye

futózarándoklat, verseny, félmaraton, Máriapócs,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert