NEWS ARCHIVE

Rózsák-terei és kőbányai görögkatolikus közösségek részvétele az Ökumenikus Imahét eseményeiben

Rózsák-terei és kőbányai görögkatolikus közösségek részvétele az Ökumenikus Imahét eseményeiben
2011. január 27. 12:59

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is terézvárosi és erzsébetvárosi keresztény közösségek, illetve a kőbányai gyülekezetek közös imanyolcadába csatlakozhattak be a Rózsák terei templomhoz, illetve a kőbányai kápolnához kötődő budapesti, görögkatolikus hívek.

A január 16-i erzsébetvárosi, terézvárosi megnyitó alkalom egyben az országos megnyitó is volt. Január 17-én, hétfőn pedig a Rózsák terei közösség látta vendégül a többi felekezet képviselőit. Természetesen a görögkatolikus papjaink több helyszínen is hozzájárultak igehirdetésükkel az Ökumenikus Imahét alkalmaihoz. Csütörtökön az erzsébetvárosi baptista imaházban prédikált Kruppa Levente parókus, pénteken este pedig a kőbányai, Pongrác utcai Feltámadt Krisztus templomban hirdette az igét Kovács István káplán.

E sorok írója ez utóbbi alkalmon tudott részt venni. A kőbányai ökumenikus imanyolcadban nemcsak a felekezetek közötti, hanem nemzetek közötti egység gondolata is élővé vált: hiszen nemcsak magyar református, evangélikus, római és görögkatolikus közösségek kerülnek ilyenkor januárban közelebb egymáshoz, hanem a közös imádságba az Óhegy utcai "Lengyel templom" hívei és plébánosa is becsatlakozik. A péntek esti találkozó alapigéjét Jézus Krisztus tanítása az imádságról adta. Megható volt, ahogy az evangélium olvasása közben mindenki együtt csatlakozott a Miatyánkhoz. Kovács István görögkatolikus káplán beszédében felhívta figyelmünket az imádságos élet példaértékére, és arra, hogy a szüntelen imádság akkor valósul meg, ha egész életünket Istennel közösségben éljük meg. Fontos, hogy szeretteink mellett, a minket gyűlölőkét is imádkozzunk naponta, mert így javíthatjuk a világot. Az áldás után a közös istentisztelet végén a templom előcsarnok részében minden résztvevőt köszöntöttek a jelenlevő lelkipásztorok. Kézfogásunk, köszöntésünk igazi ökumenikus gesztussá vált.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert