Érintő – vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Mk 8,34-9,1

Krisztusban kedves testvérek! A héten, a Keresztfelmagasztalás ünnepe alkalmával magunk elé állítottuk Jézus keresztjét, amely üdvösséget hozott a számunkra, s amely erőt és kegyelmet sugároz a mi életünkbe is.

Ma azokat a gondolatokat halljuk, amelyeket Jézus fogalmaz meg arról, hogyan kell őt követni és hogyan kell magunkra venni a saját keresztünket. Miért jelent Jézus követése keresztet? Ha megpróbálunk elgondolkodni, a felszínes gondolkodás talán csak a negatív dolgokat mutatja. Sajnos ez a vád sokszor érte a kereszténységet is: hogy az önmegtagadás és a keresztfelvétel mind olyan dolgok, amelyek életidegenek az ember számára, sőt gátolják a kibontakozását. Pedig mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy ha ezt helyesen értjük, akkor igazán azt látjuk: Jézus éppen az élet valódi realitását mutatja és tanítja meg nekünk.

Miért jelent Jézus követése keresztet? Talán azért is, mert azt látjuk, hogy a világ törvénye az önérvényesítés, amely az egyén és a nép szintjén egyaránt érvényesül. Hogyan is indul az életünk? Kisbabaként mindenki azt tapasztalja meg, hogy ő a világ középpontja. Aztán persze fejlődünk, és lassan megtanuljuk, hogy nem mi vagyunk a középpont, de a világ törvénye és a bennünk lévő ösztönök mégis ebbe az irányba hatnak. Ma ezt fölerősítik azok a gondolatok és reklámok is, amelyek hangsúlyozzák, hogy bizonyos dolgok „járnak nekünk”, bizonyos dolgokat „megérdemlünk” – azaz ilyen módon kell érvényesítenünk saját magunkat. Ez persze egyes népek szintjén érvényesül is, ezt látjuk ma a világban.

Isten törvénye azonban nem az önérvényesítés, hanem az, hogy az emberi életet Istennel és az emberi közösségben lehet kiteljesíteni. Ezért jelent keresztet e kettőnek az ütközése: az embernek tudatosan kell odafigyelnie arra, hogy ne a saját önérvényesítését juttassa kifejezésre, hanem kész legyen – néha magáról is elfeledkezve – önzetlenül odafigyelni másokra és mindazokra az értékekre, amelyek az Istennel és a közösséggel való kapcsolatban bontakoznak ki.

Talán úgy is fogalmazhatunk – ha abból indulunk ki, amit a Biblia mond, hogy Isten képmásai vagyunk –: mit jelent embernek lenni? Azt jelenti, hogy ki kell bontakoztatnunk ezt az Isten képére teremtett valóságot. Ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell szereznünk, amire vágyunk vagy gondolunk, hanem pontosan azt, hogy csak azokra a dolgokra kell törekednünk, amelyek abban segítenek, hogy az isteni képmás kibontakozhasson bennünk.

Mit kell tehát megtagadnunk? Mindazt, ami elfordít Istentől. Mindazoktól a vágyaktól, dolgoktól és gondolatoktól el kell fordulnunk, amelyek nem Isten felé segítik az embert, s nem azokat az értékeket mutatják fel, amelyek az Istennel és az emberi közösséggel való kapcsolatból fakadnak. Így látjuk, hogy az önmegtagadás nem egy negatív dolog Jézus megfogalmazásában, hanem egy tudatos erőfeszítés azoknak az igazi értékeknek a kibontakoztatására, amelyek valóban az életet jelentik az ember számára.

Mit jelent tehát felvenni a keresztet? Azt jelenti, hogy elfogadjuk a múltunkat olyannak, amilyen. Tudomásul vesszük és alázattal elfogadjuk azokat a negatív dolgokat is, amelyek már benne vannak, s amelyeken nem tudunk változtatni, de mivel megtörtént valóságok, tudnunk kell elfogadni őket. A jelenre és a jövőre tekintve pedig természetesen el kell fogadnunk azokat a szenvedéseket, amelyek a keresztünket jelentik. Nem minden szenvedés tartozik a keresztünkhöz – hiszen, ha fáj a fogunk, el kell menni a fogorvoshoz, hogy segítsen rajtunk. De mégis vannak olyan szenvedések, amelyeket nem tudunk ilyen egyszerű módon orvosolni, amelyek valóban a keresztünket jelentik, s amelyeket Istenben bízva kell elfogadnunk és hordoznunk.

Miért? Mert Jézus meg is mondja: aki meg akarja menteni az életét – azaz aki mindenáron görcsösen, a saját önérvényesítését hajszolva akarja megszerezni az életet –, az valójában elveszíti azt. Milyen érdekes, hogy ezt látjuk a valóságban is! Az ember, amikor a munkáját végzi, belefeledkezik abba, és nem önmagára figyel, hanem arra, amit tesz – így tudja igazán megvalósítani az alkotást. Hasonlít ez az alváshoz is: aki meg akarja figyelni, hogyan alszik el, az nem tud elaludni; de aki elfeledkezik erről, az el tud aludni és tud pihenni.

Jézus azt akarja, hogy őérte és az evangéliumért – azaz az Istenért és az általa mutatott értékekért – feledkezzünk bele ezekbe a krisztusi értékekbe. Ha nem önmagunkat akarjuk érvényre juttatni, hanem belefeledkezünk ebbe az életbe, akkor találjuk meg azt az életet, amelyet valóban érdemes élni.

Jézus újra mondja: mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is? Zakeus példáján látjuk a Bibliában, hogy ott van egy ember, akié a világ, akinek megvan mindene, amit az akkori korban kívánhattak, s mégis kicsi marad. Lelkileg elfonnyad az élete, de még időben, Jézus szeretetében felismeri, hogy lehet másképpen is élni. Mert hiába ő az „élet császára”, hiába tudja megszerezni magának az egész világot, ha a lelki élete károsul, az valójában nem ér semmit. Ezért Jézus szeretetéből erőt merítve változtat ezen.

Jézus ezekkel a gondolatokkal nem negatív irányba, hanem éppen az élet realitására akar rámutatni. Ő a szeretet útját mutatja meg nekünk, s ennek az útnak a valóságát és erőfeszítéseit.

Valahol olvastam egy szép gondolatot: Jézus nem azért szenvedett, hogy nekünk ne kelljen szenvednünk, hanem azért, hogy a szenvedés által is rá hasonlítsunk.

Hát mi is így akarunk őrá hasonlítani: az ő keresztjéből, gondolataiból, üzenetéből erőt merítve követni őt, s vállalni a keresztünket, hogy megnyerhessük az életet, amelyet ő ajándékoz a számunkra.

Ámen.

Szerző: Beregi István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye