Fiatalok és idősek, három görögkatolikus egyházmegye cigánypasztorációjának képviselői érkeztek szeptember 19–20-án Máriapócsra a kétnapos cigány közösségek zarándoklatára. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepkörében megtartott zarándoklat lelkigyakorlattal, közös imádsággal, tanúságtételekkel kezdődött, vasárnap pedig püspöki Szent Liturgiával folytatódott. Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a múlt sebeinek megnevezése mellett a cigány és magyar közösségek közös jövőjének építésére hívott.
A zarándoklat, melyet a Görögkatolikus Metropólia minden cigány közössége számára, de évenként más egyházmegye munkatársai szerveznek, már szombaton megkezdődött. Az idei zarándoklat szervezését Kovács Csaba atya, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális referense fogta össze, a szervezés részleteiről pedig Nagy Zoltán, a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs megbízottja és Rézműves Márk »Bobby«, az egyházmegye cigánypasztorációs munkatársa gondoskodott.

A szervezők ezúttal különösen fontosnak tartották a fiatalok megszólítását: többek között Kazincbarcikáról, Rakacáról, Hodászról, Kántorjánosiból, Nyírkátáról és Ópályiból is érkeztek résztvevők, a fiatalok közül pedig sokan az éjszakát is Máriapócson töltötték.

Az egyházmegye a részvétel anyagi feltételeinek megteremtésében is segítséget nyújtott: a regisztrációs költség felét átvállalta, a halmozottan hátrányos helyzetből érkezők esetében pedig szükség szerint ennél nagyobb támogatást is biztosított. Egyes közösségek utazási költségeihez szintén hozzájárult.

A lelkigyakorlat három előadója, Bakancsos Sándor hodászi parókus atya, Magyar Richárd nyírlugosi atya és Kovács Csaba pasztorális referens atya személyes tapasztalatokon keresztül kapcsolódott a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez. Más-más történetből indultak, de mindhárman érintették a nehézségek hordozását, a segítség elfogadását és azt, hogyan lehetünk jelen egymás mellett a terhek között.

Bakancsos Sándor atya arra biztatta a jelenlévőket, hogy mindazzal együtt álljanak Isten elé, amit magukkal hoztak: betegséggel, családi problémákkal, haraggal, veszteséggel vagy lelki fáradtsággal. Beszéde végén három egyszerű útravalót bízott rájuk: bocsássanak meg valakinek, öleljenek meg valakit, és imádkozzanak valakiért.

„Legyünk egymásnak cirenei Simonjai” – fogalmazott Magyar Richárd atya, aki tanúságtételének végén így összegezte gondolatát: „Keresztet viszünk, de nem egyedül.”

Kovács Csaba atya saját életének egyik nehéz időszakát idézte fel. Kispapként elszenvedett súlyos térdsérüléséről és az azt követő műtétekről beszélve megilletődött, amikor felidézte, mennyi mindent köszönhetett később annak, amit akkor még elsősorban teherként élt meg. A kórházban Isten közelségét is másként tapasztalta meg, egy nála súlyosabb állapotban lévő, látogatók nélkül maradt roma betegtársa pedig érzékenyebbé tette mások szenvedésére. Saját történetével arra mutatott rá: nem mindig lehet első pillantásra felismerni, mit hozhat az ember életébe egy kereszt.

A tanúságtételek gondolata az esti közös imádságban is tovább élt. A szombati programokba Szocska A. Ábel püspök is bekapcsolódott: a háttérben maradva hallgatta a tanúságtételeket, részt vett a Parakliszon, majd a tábortűznél is együtt maradt a zarándokokkal.

A Parakliszt követően a résztvevők körmenetet tartottak a kegytemplom körül azzal a nagyméretű kereszttel, amelyet a pócsi passióban is használnak. A keresztre virágfüzéreket akasztottak, majd a tábortűz körül folytatódott az este: énekeltek, dicsőítettek és táncoltak, az énekeket pedig többen hangszerekkel is kísérték.

Vasárnap a reggeli Paraklisz szertartása után Tóth Tiborné Béres Veronika, Vera néni személyes tanúságtételben beszélt életének nehézségeiről és több évtizedes segítő szolgálatáról. Gyermekként maga is megtapasztalta a nélkülözést és mások segítségét, később pedig a nehéz helyzetben élő gyermekek és családok felé fordult. Lánya, majd idén férje elvesztéséről és saját betegségéről sem hallgatott: arról beszélt, hogyan kereste a veszteségek között Isten közelségét és a mások felé fordulás erejét.

A vasárnapi Szent Liturgián, ahogyan az előző napon is, a három magyarországi görögkatolikus egyházmegye cigánypasztorációja is képviseltette magát. A Miskolci Egyházmegyéből dr. Balogh Győző János rakacai parókus, az egyházmegye cigányügyi referense, a Hajdúdorogi Főegyházmegyéből Verdes Miklós, a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium lelki vezetője, a Nyíregyházi Egyházmegyéből pedig Kovács Csaba pasztorális referens vett részt az ünnepi szertartáson. Mellettük a lelkigyakorlatra és a zarándoklatra érkező, cigánypasztorációba bekapcsolódó görögkatolikus és római katolikus papok is együtt imádkoztak a zarándokokkal.

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök homíliájában a mindennapjainkat körülvevő jelekből indult ki. Mint mondta, ezek csak akkor segítenek eligazodni, ha megtanuljuk értelmezni és használni őket. Ilyen jelként állította a zarándokok elé a Szent Keresztet is, amelynek van előzménye, jelen idejű jelentése, és a jövőre is mutat.

A főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs olyan ember, akinek ne lennének nehézségei: magyaroknak és cigányoknak egyaránt vannak keresztjeik, ezért egymás terheit is észre kell venni. A máriapócsi kegyképről szólva ugyancsak a jel gondolatát folytatta. Az első könnyezés 330. évfordulójának évében a Szűzanya gondoskodó szeretetének egyik üzenetét így fogalmazta meg: „Nem vagy egyedül.”

A múlt, jelen és jövő hármasságát ezután a cigányság történetére alkalmazta. Beszélt a múlt fájdalmairól, a megaláztatásról, a kirekesztésről, az igazságtalanságról és a meg nem értésről. Hangsúlyozta: ezeket nem lehet letagadni, a sérelmeket meg kell nevezni. A jelenben ugyanakkor fel kell ismerni egymás értékeit. A cigány közösségek értékei között a hitet, a Szűzanya tiszteletét, a család és a gyermekek szeretetét, az éneket, a zenét és a közösség erejét emelte ki.

Ábel püspök szerint mindez a jövőre is küldetést ad. Külön köszöntötte a jelen lévő roma szakkollégistákat, akik főiskolai és egyetemi tanulmányaikkal, majd megszerzett tudásukkal és munkájukkal is alakíthatják közösségeik jövőjét.
„Mi a feladata a cigány testvéreknek? Megbékélni a magyar testvérekkel, és a magyar testvéreknek megbékélni a cigány testvérekkel, és így együtt jövőt, közös jövőt építeni” – fogalmazott Szocska A. Ábel.

A cigánybúcsún a Görögkatolikus Metropólia hagyományához kapcsolódva idén is három, a cigánypasztorációban hosszú ideje tevékenykedő ember munkáját emelték ki oklevéllel, egyet-egyet a három egyházmegyéből. A Miskolci Egyházmegyéből Csépányné Szabolcsik Erika, a Hajdúdorogi Főegyházmegyéből Mező-Halász Krisztina, a Nyíregyházi Egyházmegyéből pedig Tóth Tiborné Béres Veronika több évtizedes szolgálatát köszönték meg. Méltatásukban a roma gyermekekért, fiatalokért és családokért végzett pedagógiai, közösségépítő és segítő munkájukat idézték fel.

A Szent Liturgia után a „Miénk a színpad” kulturális programban a zarándoklaton részt vevő közösségek fiataljai is bemutatkoztak. A kazincbarcikai Don Bosco Tanoda képviseletében Sápi Letícia dicsőítő énekkel lépett színpadra, a hodászi Pachasa Együttes zenével és tánccal, a nyírkátai Pharne Cherhaja csoport pedig hagyományos táncokkal készült. Ami előző este még a tábortűz körüli közös éneklésben, zenélésben és táncban spontán módon kapott teret, vasárnap a színpadon a közösségek kulturális hagyományainak és a fiatalok tehetségének bemutatásával folytatódott.

Forrás és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
|
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
|
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
|
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
|
28 |
29 |
30 |