Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

Érintő – vasárnapi gondolatok Szabó Csaba Péter atyával

„Engedd Őt is oda, ahol igazán mély most az életed. ... Ő ott akarja megmutatni, hogy a szavára te mire lehetsz képes.” – elmélkedés Szabó Csaba Péter atyával pünkösd utáni 18. vasárnapon.

Szerző: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye 2026. szeptember 27. 07:07

Lk 5,1-11

Krisztusban Kedves Testvérek!

Az élet legnehezebb pillanataiban nehéz úgy Isten gondviselésére tekinteni, hogy közben a vállunk megszakad a kereszt súlya alatt. Jézus mégis bátorít, hív, és ami leginkább meglepő, hogy látja bennünk a képességet a szeretetre.

A tavon lévő két bárka egyikébe beszállva, Pétertől kér segítséget. Onnan tanít, az ő bárkájából, majd megkéri Pétert, hogy evezzen a mélyre, később pedig felszólítja, vesse ki a hálót.

Péter fáradt, csalódott, eredménytelenséget él meg, hiszen az éjszakai halfogás sikertelen volt. Azonban a Mester szavára szinte átengedve az irányítást, kiveti a hálót.

Miért pont Péter bárkája kellett Jézusnak? Miért nem a másikat választotta? Miért nem mást akart elsőként megszólítani?

Jézus tudta, kinek van Rá szüksége. Jézus tudja, hogy Péternek akkor, ott az Ő jelenlétére van szüksége. Először csak tanít a hajóból, amit Péter hallgathatott, kiadva magából a feszültséget, elcsendesedhetett, hátrahagyva a kudarc és a kimerültség érzését. Majd a tanítás után Péter képességét hívja elő a szeretetre.

Szívvel figyelve, gyönyörűen csempészi Jézus a mai történetben Péter életébe az irányítás átadásának tanítását. Add át az irányítást. Ne magad akard megfeszülve megoldani, hanem engedd, hogy az Úr szavára történhessen a csoda. Péter átengedte az irányítást, felemelte tekintetét saját csalódottságáról, és megtörtént, amire nem számított.

A keresztjeink súlya alatt nagyon nehéz észlelni Isten jelenlétét, gondviselését. De fáradtságunkban, csalódottságunkban, kimerültségünkben, hozzánk akar odajönni. Jézusnak te kellesz, mert tudja, hogy neked pedig Ő kell. S amikor elkezdenéd sorolni fájdalmaidat, akkor nem javít meg, nem okosít ki, teret ad számodra is fájdalmad, nehézséged kifejezésére. Majd megszólal: „Evezz a mélyre!” Nem egyedül, hanem vele. Engedd Őt is oda, ahol igazán mély most az életed. És ott. Ott, ahol szerinted semmi nincs már, ahol sikertelenség, csalódottság, fájdalom ért, Ő ott akarja megmutatni, hogy a szavára te mire lehetsz képes. Nem elveszi tőled az irányítást, egyszerűen a megoldás súlyát segít hordozni, megmutatni.

Ilyen Istenünk van.

Tudja, hogy az élet gyönyörű, szent, és szeretetre teremtett, ezért téged is oda akar visszavezetni, az élethez. Az élet pedig azt mondja: „Ne félj, emberhalásszá teszlek…”, de veled kezdem. Veled, mert Rám van szükséged, veled, mert fáradt vagy, veled, mert szeretlek téged, veled, mert számítok rád, veled, mert egy dolgot akarok, újra képessé tenni a szeretetre.

Ámen

Szerző: Szabó Csaba Péter, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

érintő, lelki táplálék, gondolatok, elmélkedés




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert