Hármas szentelés és megújulás Tornyospálcán

László atya örömmel jött el Tornyospálcára, hiszen kisgyermekként nagyon sokat volt ebben a templomban. Mária és Márta történetéből kiemelte az azonosulás lehetőségét: Márta lelkületével élnek sokan ebben a faluban, szolgálatukra szükség is van és ennek a szolgáló szeretetnek a valóságát oly sokszor megtapasztaljuk. Milyen dicséretes mások kedvéért cselekedni.

Mária kíváncsi volt, hogy ez a vándorprédikátor mit is akar mondani. Nem volt másabb Mártánál, ugyanúgy tett, sürgött-forgott, de a kegyelem által egyvalamit felismert, mégpedig az itt és a most idejét. Itt és most mi az én dolgom. Itt és most mi az én küldetésem és feladatom. Fel kell ismerni, mi a dolgunk az adott pillanatban: mikor van ideje a munkának, és mikor kell kimerülten, fáradtan leülni az Úr lábaihoz, és hallgatni azokat a gondolatokat, amelyek a későbbiek folyamán feltöltenek, továbblendítenek, segítenek azon az úton, hogy a lélekben feltöltődött ember ugyanúgy tudja tenni a dolgát, de már nem egyedül, hanem Isten kegyelmével.

Nekünk is fel kell ismerni az itt és most idejét, hogy ne legyünk megfáradtak, kimerültek, kiégettek. Jó lenne, ha valaki levenné a terhet, ami nyomaszt, s hogy legyünk motiváltabbak, hogy másokért tegyük azt, amit tennünk kell. Bátorításra van szükségünk, ha kimerültek vagyunk, ha nem érkezik biztatás a családtól, szeretteinktől. Vannak komoly, lelki terhek is a testi kimerültségen kívül, s jó lenne, ha észrevennék a fájdalmat, fásultságot, ami bennünk van. Jó lenne hallani: „Leülök melléd, mesélj, mi történt veled!”

Az emberi élet valamilyen szinten két tengelyen mozog: az egyik, amikor azt sulykolják feléd, hogy ne add fel, a másik pedig, amikor azt mondják: add fel! A „ne add fel”-t általában életünk korábbi szakaszaiban tapasztalhatjuk meg, amikor fiatalon kapjuk a biztatást, lelkesedést: ne add fel tanulmányaidat, hivatásodat, küldetésedet. Sokszor erőnkön felül kell kitartónak maradni. Mi lenne egy sportolóból, ha nem lenne kitartó, s feladná a küzdelmet. De benne van ebben az is, hogy meg akarok felelni, az önbizalmamat növelni, ugyanakkor lehet az ellenkezője is, amikor olyan hatások érnek bennünket, mint az összehasonlítás másokkal, ami könnyen rombolhatja önbecsülésünket.

Az élet másik területe, amikor azt mondják, hogy „add fel”: de mit kell feladni? Ez az életünk második felére jellemző. Nem azt kell feladni, amit eddig elértünk az életünkben, hanem pl.: el kell engedni a terhes kapcsolatainkat, amelyek már nem működnek, azokat a barátságokat, amelyek féloldalúak, letenni olyan súlyokat és terheket, melyek a múlt miatt ragadtak ránk, a lelkünkbe. Megválni mindattól, amiket már nem szeretnénk kézben tartani. Meg lehet tanulni úgy feladni dolgokat, hogy elengedem, amivel már nem bírok: átadom Istennek. Amivel nem bírok, ami már nehéz, az a kapcsolat, ami már súlyos, azt feladom neki. Hordozza ő ennek a terhét, a nehézségét. A feladás művészete tehát nem más, mint az, hogy nem én adom fel az életet, hanem mindent feljebb adok Isten felé, az Ő kezébe teszem azokat a terheket, amelyekkel már nem tudok mit kezdeni.

László atya egyik személyes élményét is elmondta: felesége nagypapája 75 éves korában teleültette a kertjét 3200 akácfával, s arra gondolt, ha majd megöregszik, legyen mivel fűtenie. 90 évesen tanulta meg az okostelefon használatát, csak azért, hogy a miséket tudja nézni. Olyan jövőképe volt, hogy nagyon sok fiatal megirigyelhetné, pont azért, mert sok mindent át tudott adni Istennek. Nem az emberek válaszaival foglalkozott, hanem az itt és mostban felismerte, mit kell tennie. Amikor megkérdezték, mi a hosszú élet titka, ő azt mondta: a nyugodt lelkiismeret. 99 és fél évesen halt meg.

Adja Isten, hogy ki tudjuk formálni magunkban ezt a tiszta lelkiismeretet. Mert, amikor mennyei Atyánk hazahív bennünket, s el fogjuk mondani, hogy szorgalmasak voltunk, mint Márta, és ültünk csöndben, mint Mária, de azért azt meg fogja kérdezni, hogy életed dolgait hogyan tudtad felismerni a kegyelem által az „itt és a most”-ban? Ahogyan egy festőművész látja, hogy mennyi színt kell felvinni arra a festményre, s érzi, hogy mikor van kész a műve, mi az az utolsó ecsetvonás és szín, amit még föl kell vinnie. Megvan az a pillanat, amikor azt tudja mondani, hogy kész!

A mi életünkben is megvan a kegyelem: ha életünk végén eljön értünk a mennyei Atya, akkor tudjuk azt, hogy életünk nagy festményén minden szín ott van-e, minden színt föltettem-e, van-e kopottabb része, amit jobban csinálnék, ha újrakezdhetném, vagy mindent jól tettem? Van-e olyan, amiért szégyenkeznék Isten előtt, amit nem úgy tettem, ahogy tennem kellett volna? A lényeg azonban az, hogy amikor Isten hazahív, készüljön el a festmény, legyen még ott az ecset a kezünkben, húzzuk be azokat a színeket, amiket még be kell húzni, tegyük meg abban a helyzetben mindazt, amit Isten elvár tőlünk. Hogy ne csak mi, hanem a mennyei Atya is gyönyörködjön benne, hogy szép és tartalmas életem volt, amiben benne volt a mártás és a máriás lelkületem, benne volt az itt és mostnak a felismerése.

Az ünnepi Szent Liturgián a kerület néhány parókusán kívül jelen volt még a parókus atya édesapja, Szabó Sándor atya és Szabados János atya is, valamint Németh János plébános atya és Szántó József tiszteletes úr.

A Liturgia után körmenetet tartottunk, majd szeretetvendégségre hívtunk minden kedves testvért.

Az ikonosztázion és az oltár aranyozása Péter Gábor ügyvezető igazgató vezetésével a Péter Art Kft. keze munkáját dicséri.

Köszönet illeti a híveket is nagylelkű adományaikért, amelyeket a felújításra és a búcsú megszervezésére ajánlottak fel. Köszönjük a sekrestye festését, a padlózat elkészítését, a szekrény összeállítását, a harang villamosítását, valamint a templom és környezetének takarítását, fűnyírását.

Elismerés és köszönet jár az önkormányzatnak az utca rendbetételéért nyújtott segítségért. Hálás szívvel köszönjük a virág- és süteményfelajánlásokat, a férfiak segítségét az asztalok és padok elrendezésében, valamint a szorgos asszonyok terítésben, főzésben, felszolgálásban és mosogatásban végzett áldozatos munkáját.

Szerző: Szabó Gábor, fotó: Nemes Istvánné

Nyíregyházi Egyházmegye