Ordination for a deacon in Újfehértó

Sokszor a karzatról hallhatták Mosztockij Sándor hangját az újfehértói görögkatolikus templomban. 2023 óta szolgál az egyházközségben lelkipásztori kisegítőként, közben hitoktatói és kántori feladatokat is ellát. A diakónusszentelés reggelén arról beszélt, hogy három év alatt otthonra talált a városban.

A szenteléssel szolgálatának helye részben megváltozik: a karzatot nem hagyja el végleg, de immár az oltár körül is lesz feladata. „Már izgatottan várom” – mondta nem sokkal a szertartás előtt.

Október 4-én a Szent Liturgián Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök diakónussá szentelte Mosztockij Sándort. Az ünnepre családtagjai és barátai mellett papok, egykori szemináriumi társak, az újfehértói hívek és a szülőföldjéről érkezett vendégek is megtöltötték a templomot. Batárról Lődár Jenő atyával több mint húszan érkeztek.

A szentelés előtt mondott homíliájában Ábel püspök az élet nehézségeiből indult ki. Arról beszélt, mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor úgy érezzük, mintha sárban járnánk, és a terhek alatt lehajtott fejjel már csak a földet látjuk. A templom és a művészet azonban képes fölemelni az ember tekintetét az ég, végső soron pedig Isten felé.

Ebből bontotta ki a diakónusi szolgálat feladatát is: észrevenni azt, aki éppen „a porban és a sárban” érzi magát, mellé állni, és megkérdezni tőle: „Testvérem, miben segíthetek?” A főpásztor ezután személyesen fordult Sándorhoz. Mint mondta, már eddig is olyan embernek ismerte meg, aki szívesen odaáll mások mellé, észreveszi a szükségüket, és próbál segíteni. Arra kérte, diakónusként is maradjon ilyen ember, Krisztus szolgája.

A homília ezen a ponton még személyesebbé vált. Ábel püspök az előző héten Kárpátalján járt, és ellátogatott Batárra. A település mindkettőjük szülőfaluja: innen származik a főpásztor és Sándor is. Megállt saját szülei egykori házánál, majd Sándorék portája előtt is. Imádkozott, gondolt Sándor szeretteire és arra, honnan indult az a fiatalember, akit néhány nappal később diakónussá szentel. Ekkor egy falevelet sodort a lába elé a szél. Az általa szívalakúnak látott levelet elhozta magával Batárról, falapra kasíroztatta, a másik oldalára pedig egy áldó szöveget választott. Ezt adta át Sándornak a szentelésére.

Ábel püspök számára a levél a szülőföld, az otthon és az ott élők szeretetét fejezte ki. A történet felidézése a főpásztort is meghatotta. Arra biztatta az újszenteltet: „Igyekezzél emelt fővel az égre tekinteni, és másoknak is felhívni a figyelmét arra, hogy érdemes az égre nézni.”

Sándor feleségéhez, Mosolygó Annamáriához is szólt. Arra kérte a tisztelendő asszonyt, álljon férje mellett hűségesen és szeretettel, és segítse őt ebben a törekvésében.

Sándort családtagjai és a Batárról érkezett hívek mellett korábbi elöljárói, pap barátai és társai is elkísérték a szentelésre, a Szent Liturgián papnövendékek kántorizáltak. Jelen volt többek között dr. Mosolygó Péter máriapócsi kegyhelyigazgató, Sándor apósa; dr. Dobos András, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora; Szabó Antal, a szeminárium spirituálisa; Lődár Jenő, Sándor szülőfalujának papja, valamint az elmúlt évek tanulmányai és szolgálata során hozzá közel került fiatal papok: Levcsenkó Dávid, Feczák László Miklós, Elek Ádám, Gergely Tamás és Figeczki Gábor atyák. Az ünnepen az újfehértói római katolikus közösség plébánosa is osztozott az egyházközség örömében.

A liturgia végén dr. Sivadó Csaba újfehértói parókus fordult a jelenlévőkhöz. Meghatottan köszönte meg, hogy a közösség ismét ilyen ünnepet élhetett át, és Sándorról is beszélt, akit az elmúlt három évben közelről ismerhetett meg. „Mindenkihez van egy jó szava” – fogalmazott.

Az újfehértói közösség gyermekei Ábel püspököt köszöntötték. Az egyházközség képviselő-testületének tagjai és dr. Hosszú József, Újfehértó polgármestere ajándékokkal gratuláltak az újszenteltnek. Végül maga Sándor adott hálát Istennek és mindazoknak, akik körülvették, segítették és hivatásában támogatták.

Néhány órával korábban Sándor még arról beszélt, milyen furcsa lesz, hogy ezentúl nemcsak a karzaton vár rá szolgálat. A szentelés után már diakónusként állt annak az újfehértói közösségnek a körében, amelyről reggel azt mondta: három év alatt kölcsönösen megszerették egymást.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye