Isten a periférián – cigánypasztorációs konferenciát tartottak Nyíregyházán

Az ország különböző részeiről, többek között Alsószentmártonból, Karcagról, Gyöngyösorosziból, Pécsről, Budapestről, Hajdúdorogról és Hodászról is érkeztek résztvevők. A tanácskozáson Kocsis Fülöp érsek-metropolita is jelen volt.

A konferenciát Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője és Németh Péter, az intézet szakmai asszisztense nyitotta meg. Anna a Nyíregyházi Egyházmegyének mondott köszönetet a rendezvény befogadásáért és támogatásáért, majd egy családi történettel érzékeltette az összetartozás jelentőségét. Németh Péter a témaválasztás hátterét ismertette. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a periféria szervesen kapcsolódik a középponthoz, ugyanakkor a kirekesztettség tapasztalatát is jelentheti. A határok és az összetartozás kérdéseivel ezért személyes, társadalmi és egyházi szinten egyaránt foglalkozni kell.

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök saját életéből hozott példával kapcsolódott a témához. Felidézte, hogy Kárpátalja határ menti vidékén nőtt fel, és fiatalon nehezen élte meg szülőhelye félreeső helyzetét. A hit azonban megváltoztatta a perifériáról alkotott képét.

„Nem ennek a világnak a határai a fontosak, hanem az Istennel való kapcsolatunk” – fogalmazott a főpásztor, aki arra emlékeztetett, hogy Jézus éppen azokhoz jött el, akik a társadalom szélére, a perifériára kerültek. Megtestesülésével maga Isten lépett közel az emberhez, hogy senki ne érezze magát kirekesztettnek.

Dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök a társadalmi periféria mindennapi valóságából hozott példát: olyan emberek nehézségeit idézte fel, akiknek a legalapvetőbb szükségletek előteremtése is gondot jelent. Arra emlékeztetett, hogy a tudományos tanácskozások mellett a közvetlen segítségnyújtásnak is nélkülözhetetlen szerepe van. Ugyanakkor fontosnak nevezte azokat a szakmai találkozásokat, amelyek lehetőséget adnak a társadalmi helyzetek mélyebb megértésére.

Hol van a középpont?

A délelőtti teológiai szekciót dr. Görföl Tibor teológus, egyetemi docens előadása nyitotta, aki már a periféria fogalmának magától értetődőségét is megkérdőjelezte. Történelmi, teológiai és társadalomtudományi példákon keresztül mutatta meg, hogy a központoktól távol eső közösségek nemcsak segítségre szorulhatnak, hanem új felismerések és kezdeményezések forrásai is lehetnek. Ugyanakkor óvatosságra intett a periféria idealizálásával szemben.

„Ne legyünk soha biztosak abban, hogy mi számít a centrumnak, és mi számít a perifériának” – fogalmazta meg előadásának egyik alapgondolatát. Arra is rákérdezett, ki és milyen alapon határozhatja meg ezeket a határokat. Az evangélium felől közelítve pedig arra jutott, hogy a valódi középpont nem feltétlenül földrajzi vagy intézményi hely: ott keresendő, ahol az Isten szerinti élet megvalósul.

Orosz István Imre görögkatolikus áldozópap a személyes találkozások tapasztalataiból indult ki. A cigány közösségekben végzett szolgálatáról beszélve nemcsak az örömöket és a barátságokat idézte fel, hanem a csalódásokat, konfliktusokat és nehézségeket is. Előadásának egyik meghatározó gondolata volt, hogy a találkozás nem egyirányú folyamat: aki másokhoz közeledik, annak önmagával és saját előítéleteivel is szembe kell néznie, és készen kell állnia arra, hogy maga is változzon vagy épp megsebződjön.

Egészen más környezetből, a büntetés-végrehajtási intézetek világából hozott példákat Mihályi Anikó magyartanár. Hat éve tanít fogvatartottakat, és az irodalom segítségével igyekszik lehetőséget teremteni számukra saját történeteik, veszteségeik és reményeik megfogalmazására. Beszélt arról is, milyen jelentősége lehet annak, ha valaki nem kizárólag az elkövetett bűncselekménye alapján tekint önmagára. A tanítás azonban számára is folyamatos tanulást jelent: a délelőtti kerekasztal-beszélgetésen felidézte, hogyan alakult át egy Kölcsey-vers feldolgozása közös énekléssé és ritmusjátékká a fogvatartottak kezdeményezésére. Ez az élmény azóta saját pedagógiai módszereire is hatással van.

A Koós Ede atya által vezetett beszélgetésen az is felmerült, hogy valóban minden perifériáról a középpont felé kell-e elmozdítani az embereket. A résztvevők különbséget tettek a megszüntetendő hátrányok és azok között az értékek között, amelyeket éppen a perifériának nevezett közösségek őriznek.

Mihályi Anikó arról is beszélt, hogy a börtönben szerzett tapasztalatait magával viszi saját környezetébe. „Visszamegyek a centrumba […] de ez a világ már nem ugyanaz” – mondta, arra utalva, hogy a találkozások őt magát is megváltoztatták. Így az a kérdés is felmerült: nemcsak annak az embernek kell-e változnia, aki a periférián él, hanem annak is, aki segíteni érkezik hozzá?

A két szekció között Hodászról érkezett fiatalok cigány zenével és tánccal léptek fel. A kulturális program a konferencia témájához is kapcsolódott: a roma közösségek hagyományai nemcsak az előadásokban kerültek szóba, hanem a résztvevők közvetlenül is találkozhattak velük.

Segíteni, de nem mások helyett dönteni

A délutáni társadalomtudományi szekcióban ugyanez a kérdés már a közösségi önrendelkezés oldaláról jelent meg. Antal István szociálpolitikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a roma közösségek helyzete nem szűkíthető le a szegénység problémájára. A kulturális identitás, a hagyományok és az önbecsülés megőrzése ugyanúgy fontos, mint az anyagi hátrányok csökkentése. Az atyáskodó segítségnyújtás helyett a partnerségre helyezte a hangsúlyt: az érintetteknek lehetőséget kell kapniuk arra, hogy saját közösségük jövőjének alakítói legyenek. Ennek egyik példájaként az egyházi roma szakkollégiumok rendszerét mutatta be.

Raffael Mónika kutató az oktatás lehetőségeit és korlátait vizsgálta, különösen a roma nők életútjára összpontosítva. Sikeres roma nők történetein keresztül mutatta meg, milyen meghatározó szerepük lehet a támogató pedagógusoknak, barátoknak és más személyes kapcsolatoknak. Egy később több diplomát szerző nő életében például egy könyvtáros rendszeres biztatása is fontos ösztönzést jelentett az olvasáshoz. Az előadó ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a társadalmi előrejutás identitásbeli nehézségekkel járhat: a saját közösségtől való eltávolodás és a többségi társadalomhoz tartozás bizonytalansága egyszerre jelentkezhet.

Hogy a közösségek saját tapasztalatainak figyelmen kívül hagyása milyen feszültségekhez vezethet, azt dr. Povedák István kulturális antropológus a csatkai búcsú példáján mutatta be. Rámutatott, hogy a roma zarándokokról szóló beszámolók gyakran a látványos külsőségeket és a mulatozást emelik ki, miközben háttérbe szorulhatnak a résztvevők vallási indítékai. Kutatásai szerint a búcsú egyszerre lehet a hit megélésének, a családi találkozásoknak és a közösségi kapcsolatok ápolásának helyszíne.

Egy példával azt is érzékeltette, milyen könnyen félreérthető egy vallási gyakorlat, ha nem kérdezzük meg a résztvevőket annak jelentéséről. A Mária-szobor öltöztetését telefonon közvetítő családtagokról kiderült, hogy beteg, otthon maradt hozzátartozójukat szerették volna bevonni az eseménybe. Az előadó a konfliktusok kezelésében ezért a kölcsönös meghallgatásnak és a párbeszédnek tulajdonított jelentőséget.

A délutáni kerekasztal-beszélgetésen Némethné Lőrincz Zsuzssanna moderálásával az oktatás minősége, a helyi közösségek igényei és a döntésekbe való bevonás egyaránt szóba került. A résztvevők arra keresték a választ, hogyan teremthető meg a társadalmi előrejutás lehetősége anélkül, hogy az érintetteknek fel kellene adniuk saját kulturális identitásukat.

Kinek a hangja hallatszik?

A konferencia zárásaként dr. Povedák Kinga vallásantropológus a teológiai és társadalomtudományi megközelítések összekapcsolásának jelentőségét hangsúlyozta. Kérdései már közvetlenül a cigánypasztoráció gyakorlatára irányultak.

„Ki határozza meg azt, hogy mi a probléma?” – tette fel az egyik alapvető kérdést. Azt vizsgálta, hogy a roma közösségek mennyire alakíthatják saját pasztorációjukat, kinek a tapasztalata számít, és meddig terjed az érintettek beleszólása a közösségüket érintő döntésekbe.

Külön kitért a zene szerepére is. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a roma közösségek énekei nem pusztán színesítő elemei a vallási alkalmaknak, hanem az identitás és az Istenhez tartozás élményének kifejezői. Felvetette, hogyan kaphatnának ezek a hagyományok a liturgikus életben is nagyobb teret.

A tanácskozás előadásai különböző szakterületekről közelítették meg a periféria kérdését, mégis több ponton találkoztak. A segítségnyújtás, az oktatás és a cigánypasztoráció egyaránt akkor léphet túl az egyoldalú viszonyon, ha az érintettek tapasztalatai, értékei és döntései is szerepet kapnak benne. A konferencia így nemcsak azt a kérdést tette fel, hogyan juthatunk el a periférián élőkhöz, hanem azt is, hogy készek vagyunk-e meghallgatni őket, és tanulni tőlük.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye