„... legyen hűséges Krisztushoz...”

Miért jött püspök atya személyesen pappá szentelni egy tanítványát? Ez egy bevett szokása vagy Erdei Tamás kiemelkedő tanítványa volt, és különösen kiérdemelte ezt a megtiszteltetést?

Ez a második papszentelés, amelyre meghívtak. Első alkalommal Máltán szintén egy tanítványomat szentelhettem pappá. Mivel Ábel atyának, mint apostoli kormányzónak, nem terjed ki hatásköre a papszentelésre, engem kért fel a feladatra. A pápai diákkollégium volt rektoraként nagy örömmel érkeztem, annál is inkább, mert Tamást a kollégiumban eltöltött három éve alatt megismertem, és személyes jó barátjaként különösen nagy ajándék számomra őt pappá szentelni.

A papszentelés mindig örömteli esemény: egy emberhalásszal több lesz az Isten szolgálatában. Milyen gyakran adódik ilyen alkalom? Gyarapszik-e egyházunk eléggé ilyen tekintetben? Milyen tendenciákat lát ebben püspök atya?

Nehéz általánosságban beszélni az egyházon belüli papi hivatások mennyiségéről. Minden attól függ, milyen országról, vidékről, milyen kultúráról van szó. Én magam Spanyolországból, azon belül is Katalóniából származom, ahol nem csupán a szekularizáció befolyásolja az egyház tevékenységét, a papi hivatások számbéli alakulását, hanem az is, hogy az emberek elhagyják a kereszténységet, „elkeresztényetlenednek”. A regionális és lokális különbözőségekre jó példa Olaszország is. Észak-Olaszország bővelkedik papokban, míg délen paphiány van, túlságosan kevesen vannak ahhoz, hogy el tudják látni szolgálataikat. De Magyarországon úgy látom, hogy élő az egyház, van jövője, ugyanúgy mint például Ukrajnában.

Milyen útravalóval indítja el áldozópapi szolgálatába Erdei Tamást? Van-e Tamás atya számára személyes jótanácsa élete új szakaszára vonatkozóan?

Igen, apaként, atyaként a családjában és az egyházban egyaránt legyen hűséges Krisztushoz, Krisztus evangéliumához és Krisztus egyházához. Legyen hűséges, vagyis kötődjön mindig a krisztusi úthoz.

2016-ban Ferenc pápa apostoli exarchává nevezte ki, nem sokkal utána pedig püspökké szentelték. Életének bizonyára jelentős eseményei ezek. Mennyiben jelentett ez változást az ön mindennapjaiban?

Meglehetősen. Egyrészt szentségi változást hozott, mely mindig kegyelmi gazdagodással is jár. Másrészt a mindennapi életem is egészen átalakult, hiszen mindaddig Rómában három egyetemen tanítottam, a kollégium rektora voltam és kispapokkal foglalkoztam. S egyik pillanatról a másikra egész Görögország terültére kiterjedően találkoztam új feladatokkal és nehézségekkel. Egy kis egyházmegye püspöke is lettem. Az emberek segítése viszont nem változott, s hogy továbbra is jó emberekkel vagyok körülvéve.

A Pápai Görög Kollégiumba bizonyára a világ minden tájáról jelentkeznek fiatal szeminaristák. Milyen nemzetiségű diákok fordultak már meg az intézményben? Mi egységesíti ezt a nemzeti sokszínűséget?

A görög kollégium egy olyan formáció, egy olyan képzési hely, amely bizánci rítusú katolikusoknak ad lehetőséget, hogy pappá formálódjanak. De mivel nemzetközi szintű intézményről van szó, etnikai, nyelvi, kulturális sokszínűség jellemzi. Jelenleg vannak diákjaink Magyarországról, Romániából, Olaszországból (Dél- Olaszország két egyházmegyéjéből: Calabriából, Szicíliából), Szerbiából, Szlovákiából, Görögországból, Ukrajnából. Ami egységesít bennünket, az nem más, mint a keresztény hit, hogy mindannyian Krisztust szeretnénk követni, s emellett az egyház, a Szent Liturgia, a bizánci rítus, s annak hagyományai.

Kerültek-e ki híres növendékek a kollégiumból? Tartja-e püspök atya egykori tanítványaival a kapcsolatot (akár országhatáron kívül is?)

Sok püspök került ki a kollégiumból, de nem az a híres, aki közismert, hanem az, aki jó pap lett, ilyenből pedig rengeteg van. Az egykori diákok közül főleg az olasz nyelvűekkel tartom a kapcsolatot, akikkel kommunikálni tudok, például a szicíliaiakkal. Sokakkal kapcsolatban maradtam, de igazán jó kapcsolatot legfőképpen magyarokkal ápolok.

Úgy tudom járt már korábban is (több alkalommal) Magyarországon. Milyen emlékekkel érkezett újra hozzánk? Milyennek találja Magyarországot, a magyarokat, a magyar görögkatolikusokat?

Nagyon sokszor utazom Magyarországra, konferenciákra vagy tömbösített kurzusokra hívnak legtöbbször. Negyvenhétszer voltam már itt az elmúlt húsz évben. Annak örülök, hogy nem csak előadásokat tartani érkezem a magyarokhoz, ez elég egyhangú és unalmas volna számomra. De mivel ünnepekre, házasságkötésre, szentelésre vagy épp keresztelőre is hívtak már, nagyon sok oldaláról ismerhettem meg Magyarországot, s ez széles kulturális palettát nyújtott számomra az országról. A leginkább azonban a magyarok vendégszeretetét tapasztaltam meg, ezért amikor Budapestre érkezem, én otthon érzem magam.

Meddig tartózkodik hazánkban? Van-e egyéb úticélja hazatérése előtt?

Szerdán érkeztem, s holnap már repülök Athénba. Ott fogok tartózkodni a következő hónapban, de aztán szülőhazámban, Spanyolországban fogok vakációzni.

Isten áldása kísérje hazavezető útján és püspöki életútján egyaránt!

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye