Túlélték a „túl-élősök” a tábort

Egy hátizsák, benne zsebkés, gyufa, iránytű, némi gyógyszer és víz. Indulhat a túlélőshow? Túl tudod élni egyedül a vadonban? Ez lehetne a legújabb, s manapság igen népszerű tematikájú televíziós sorozat szlogenje. Nem kell megijedni, nem készítünk tucatműsort, legalábbis nem a Nyíregyházi Egyházmegye megbízásából. A túlélés egészen más megvilágításba került a Kovács Csaba atya által 2017. június 30. és július 3. között szervezett Túl-élő középiskolás tábor keretein belül. Csaba atya régóta dédelgetett álma vált valóra ezzel a négynapos rendezvénnyel, amely időben és korosztályát tekintve is a Görögtűz tábor folytatása volt. A táborszervező atya elmesélte azt a gimnáziumi élményét, amely ezen tábor megszervezésének, és talán görögkatolikus lelkipásztori elhivatottságának is alapjául szolgálhatott. 16 éves volt, amikor templomba járóként, de a közösségi életbe még alig bekapcsolódó fiatalként megszólította az akkori kertvárosi parókus atya, és elhívta őt egy biciklitúrára. „A kimerítő tekerés után az egyik kísérő atya levette a pólóját, s felfrissülésre vágyva a fűbe heveredett. Jóleső érzés volt látnom, hogy a reverendát viselő papnak is van lába, hogy el tud fáradni, hogy nemcsak pap, hanem ember is.” A táborban élő kapcsolat alakulhat ki a pap és a fiatalok között, a sportos rendezvények segítségével határaikat feszegethetik a középiskolások, s a családias létszám (33 fő) miatt egymással és egymásra támaszkodva tölthetnek el minőségi időt. A tábor alapszabálya is erre vonatkozott, mely szerint igyekezzen mindenki jól érezni magát, boldog lenni, a saját boldogságunkhoz azonban a másik boldogságán keresztül vezet az út. Hogyan is lehet túlélni manapság egy görögkatolikus fiatalnak az őt körülvevő, vallásosságát megnehezítő ellenséges világban? Kell hozzá egy hátizsák, melybe kés helyett őszinte szeretet, gyufa helyett az Evangélium világossága, gyógyírként az együttlét megtartó ereje, életadó vízként Krisztushoz való hűségünk kerüljön. Túlontúl energikus, életerős ifjúságunkban feszegetnünk kell a határainkat, kilépni komfortzónánkból, fizikai próbákkal megtapasztalni, hogy meddig mehetünk el, s közben átélni a lelki gazdagság és a közösség személyiségünket is meg- és összetartó jellegét.

A programok, amelyekről a táborozó fiatalok is beszámoltak, magukért beszélnek:

„Péntek éjfél környékén, megéhezve, az este főzött paprikáskrumplit majszoltuk a szállás előtt egy kis padon ülve, ketten. Aztán pár pillanat alatt már tizenketten. Egy kötetlen beszélgetés alakult ki hirtelen Csaba atyával együtt. Talán kimondhatom, hogy a paprikáskrumpli volt az, ami nem csak a tábor eleje volt, de a barátságainké is. Szombaton arra ébredtünk, hogy zuhog az eső. Délelőttre a koliban ragadtunk. Ez nem okozott problémát, mert feltaláltuk magunkat: elkészítettük a tábor molinóját. Eszméletlen, hogy egy egyszerű fehér lepedőből, festékkel és a két kezünkkel mit lehet együtt készíteni. […] Délután izgatott, négy fős csoportokban álltunk, evezővel a kezünkben a kenuk mellett, az oktatást figyelve. A következő, amire emlékszem, hogy négyen egyszerre skandáljuk: „és húzd”, majd egy lélegzetvétel után ismét. Egy jó óra evezés után karjaink már fáradtan pihentek az ölünkben. […] Az evezés, nevetgélés és a víz kiszívott minket, de estére új erőre kaptunk és már Tarcalon is voltunk, hogy megnézzük az Áldó Krisztus szobrot. Megindító volt szó szerint Krisztus lába előtt elmondani az imát. A gitár az egész tábor alatt szólt, elengedhetetlen tartozékunk volt. A szél pedig belekapaszkodott a hajunkba és a nevetésünkkel repítette. […] Este a vacsorát egy közeli fapados halsütödében költöttük el. A víz partján ücsörögve keszeget eszegetni megint csak kellemes melegséggel töltött el. […] Később a tűz körül ülve meséltünk Ábel atyának az élményeinkről, és mindenről, amit átéltünk és éreztünk. Volt, ami mindannyiunkban megfogalmazódott – lám különbözünk és mégis egyformák vagyunk. Abban mindenki egyetértett, hogy a kisebb baráti körök ellenére mi így, közösen, egy csapat vagyunk. És persze abban is, hogy hálásak lehetünk a Jóistennek mindenért. […] Másnap fél óra meredek hegymenet után, sok fiatal egy emberként hagyott volna fel a gyaloglással. Csabi atya buzdító szavai azonban nem hagyták, hogy visszaforduljunk, és ezt a döntést nem is bántuk meg. Egymást - és ezzel magunkat is- bíztatva felértünk a csúcsra. Büszkék voltunk, hogy megcsináltuk.” (Sarkadi Luca)

„Mindnyájan izgatottan, ám kétellyel vágtunk neki ennek a néhány napnak, hiszen az ország különböző részéről érkeztünk, nem igazán ismertük egymást a tábor előtt. Rengeteg programon vettünk részt, […] mégis ezek közül a fizikailag megterhelőek - a bodrogi kenutúra és a tokaji hegy megmászása voltak azok az időtöltések, amelyek közelebb hoztak minket egymáshoz és valódi csapattá kovácsoltak miket. Az esti beszélgetések és a hajnali nassolások pedig csak tovább mélyítették a kibontakozó barátságokat. Kovács Csaba atyának köszönhetően valóban testi és lelki feltöltődést adott nekünk ez a tábor, és reméljük, hogy jövőre újra megrendezésre kerül!” (Mulik Amanda)

„Szombat délutánra kisütött a nap, így végre kenuzhattunk. Négy fős kenukban eveztünk, ami egyrészt nagyon élvezetes, másrészt nehéz is volt, hiszen a négy embernek egyszerre kellett mozognia, figyelnie a másikra, hogy ne boruljunk fel és haladjunk előre. Összesen 14 kilométert lehetett megtenni a folyón, […] majd vacsora után elmentünk Tarcalra és felgyalogoltunk a Krisztus-szoborhoz. Vasárnap délelőtt Timáron együtt imádkoztunk a Szent Liturgián a hívekkel, akik nagy szeretettel fogadtak és meg is vendégeltek minket. Délután pihentünk, de volt lehetőség lovagolni, íjászkodni, focizni és társasozni is. A fociba fiúk, lányok és papok egyaránt bekapcsolódtak, ez tette igazán élvezetessé a játékot. […] Ha jövőre is lesz ilyen tábor, biztosan ott leszek újra.” (Pristyák Eszter)

„Első este, amíg a vacsora főtt, egy játék segítségével megtanultuk egymás nevét. Nagyon felemelő érzés volt ennyi velem egykorú, görögkatolikus fiatallal együtt énekelni (több szólamban) az esti vecsernyén […] Másnap meglátogattuk a tokaji bormúzeumot, ahol Revák István atya feleségétől kaptunk idegenvezetést. Délután a legjobban várt program következett: kenuzni mentünk a szállásunktól alig 20 méterre csordogáló Bodrogra. Nem is volt olyan egyszerű, hiszen sok mindenre egyszerre kellett figyelni. Gyönyörű tájakon vezetett utunk. Az este ismét jóízű beszélgetéssel telt. Na meg az evezésben megfájdult vállak és hátak masszírozásával. [..] Igazi túl-élőnek érezhettem magam a tábor alatt, a fiatalos programok mellett az esti beszélgetések, a hajnali séták és a közös imák felélesztették a köztünk rejlő görög kapcso(lato)t.” (Bodogán Mátyás)

A tábor lebonyolításában Csaba atya segítői voltak: Revák István timári atya és felesége, Császár Csilla hitoktató, Bihari Mihály, a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium testnevelője és Gorcsa György atya, tokaji parókus. 

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye