Február 17-20. között újra otthont adott a máriapócsi Lelkigyakorlatos ház a Titkó István atya által tartott Szenvedélybetegek lelkigyakorlatának.

Sokakat (hála Istennek egyre többeket) érint meg itt az Úr kegyelme. Vannak, akik kétkedéssel jönnek, de vannak, akik a már megtapasztalt mély élmények után vágyva visszatérnek. Mert működik a kegyelem! Mind az érintettek, mind a kísérők értékes tanulságokkal gazdagodhatnak a lelkigyakorlat bensőséges kiscsoportos foglalkozásai alatt. Mindenki tanul a másiktól, egymástól, a keresztény értékrend szemléletében. Mert hogyan kell a keresztény embernek a társadalom perifériáján élőket kezelnie? A lecsúszottakat, megvetetteket, visszaesőket. Olvastam egy tanulmányt, voltaképp elmélkedést: A krisztusi hozzáállás és szemlélet szerint legalább a keresztény ember mutasson több együttérzést, és ne taszítsa a gödör fenekére ezeket az embereket. Az ilyen „nehéz” személyekkel szemben a helyes keresztényi magatartás a „megelőlegezett bizalom”, valamint az a hozzáállás, hogy perspektívát kell adni a „lecsúszottaknak”. Nos, aki erre a lelkigyakorlatra ellátogat, megérezheti ezt a bizalmat! Egy olyan közösség formálódik ezeken a gyógyító lelkigyakorlatokon, ahol mind a szenvedélybetegségben szenvedők, mind a betegség által „társszenvedő” kísérőik egyaránt a közösség megtartó erejét élhetik át. Fontos a közösség megtartóereje! A növekedés, a gyógyulás így tud működni a krisztusi kegyelem által. Együtt, egymásnak segítve. Egyedül, magányosan nem ér célba az ember.

Ez egy hosszú és folyamatos harc a gyógyulásért, amihez elsősorban szükséges a lelki megvilágosodás; vagyis az állapot, a betegség felismerése, elfogadása. S talán a legfontosabb mérföldkő a gyógyulás felé a Kegyelem felismerése, Isten mellettünk álló irgalmas szeretetének, feltétel nélküli segítségének elfogadása, valamint az a lelkierő, amivel az ember maga is tenni tud saját gyengeségei ellen, mert az alkohol és egyéb függés az rabság. Sok év alatt torzítja az ember jellemét, s végül gyakran a társadalom perifériájára kerül. Olykor barátai, családtagjai fáradtan lemondanak róla és végül teljesen lecsúszik társadalmilag, morálisan, leépül testileg-szellemileg. De Isten még a gödör legalján is segítő kezet kínál!!! A legfontosabb lépés hát elfogadni ezt a kezet, és lépésről lépésre követni Jézust, a gyógyítót. Vagyis az ember tegye meg azt az erőfeszítést, amit képes megtenni, a többit pedig bízza Istenre. Fontos a ráhagyatkozás és a bizalom megélése.

Olykor rögös ez az út, teli botlásokkal, de Krisztussal való újra felegyenesedéssel, mint a bibliai tékozló fiú esetében. A februári lelkigyakorlat gondolatébresztő tanításai a nagyböjti szentírási szakaszokból merítettek. Ekképp elevenedett meg a tékozló fiú története is, aki visszatért az atyai házba: felismerés-elfogadás-hazatérés. A megbotlott ember egy lelkiekben is átalakító útra lép, a szabadítás, szabadulás útjára. Ám a „fogva tartó” nem adja könnyen ezt a szabadulást, csak imádság és böjt által. Ahogyan hallhattuk Márk evangéliumában is: „Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel.” (Mk 9,29) Kitartás és hit. Ebben segítenek az imák. A lelkigyakorlat liturgikus gyökerekre épül, hiszen: „Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) A Szentlélek jelen van, és az Istenanya is szüntelen imádkozik a hozzáfordulókért. A Máriához hittel mondott Parakliszok, az imaórák, a szentgyónás és Szent Liturgia mind-mind munkálják a lélek készségét az Isteni gondviselésbe vetett bizalom iránt. Kapaszkodók, mert az elesőnek is van újabb esélye!

Igen, van kiút! De csak hittel és harccal! Ebben segít Titkó István atya is, mindenkori segítőtársaival (csoportvezetőkkel) és feleségével. A máriapócsi szenvedélybetegek lelkigyakorlata ma már sokak számára a gyógyulásban való megerősítés miatt fontos, sokan találnak kapaszkodót ezáltal. Nagy ereje van e gyógyító programnak, mert nem mást hív segítségül minden egyes lelkigyakorlat megkezdése előtt, mint magát a Szentlelket! A Szentlélek pedig működik! Főképp, mikor István atya egyenként megáldja a lelkigyakorlat résztvevőit az ottlétük alatt!

Máriapócs a gyógyulás és a remény helye: tanúja voltam olyan lelki megfogalmazódásnak, hogy a visszatérési vágy hívja ide újra és újra a szükséget szenvedőt, mert itt minden olyan nyugodt, békés és erőt adó. S valóban, ez a béke nem más, mint megízlelni az Istennel időzés édes ízét és megtartóerejét, még ha nem is tudatosan így fogalmazódik meg sokakban. De érzi mindenki, hogy jó itt lenni, az Istenanya oltalmában! A sok tanúságtétel is bizonysága ennek, a szabadulások tanúságtétele. A gyógyulók, akiknek minden egyes összejövetelkor megünnepeljük a soron következő „második születésnapját” – azaz szabadulása évfordulóját. Negyedévente találkozunk. Ma már közel 40 fő az állandó látogatója, de folyamatosan jönnek új érdeklődők is. Legközelebb májusban tarja István atya, reméljük akkor is sokan leszünk, és még többeknek továbbadhatjuk a gyógyulás lehetőségét!

A lelkigyakorlatok rendje megtekinthető a máriapócsi Lelkigyakorlatos ház saját weblapján, „Programjaink” menüpont alatt: http://www.mariapocsi-zarandokhaz.hu/?q=content/programjaink. Vagy telefonon István atyánál lehet érdeklődni, a: 06-30/310-37-90-es számon.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum