LITURGIKUS NAPTÁR

2024. június 2.

1. hang

Róm 2,10-16

Atyámfiai! Dicsőség, tisztesség és béke mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak és a görögnek. Mert Istennél nincs személyválogatás.
Mindazok ugyanis, akik törvény nélkül vannak s vétkeztek, elvesznek a törvény nélkül is; mindazokat pedig, akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján ítélik el, mert nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói nyernek megigazulást. Mikor ugyanis a pogányok, holott törvényük nincsen, megteszik a természettől vezettetve mindazt, ami a törvényben van, noha törvényük nincsen, önmaguk a törvényük maguknak; s azt mutatják, hogy a törvény megtétele a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.



Mt 4,18-23

Abban az időben, amikor Jézus a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást, amint épp hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak. Megszólította őket: „Gyertek utánam, és emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat, és követték őt. Továbbhaladva megpillantott két másik testvért, Zebedeus fiát, Jakabot, és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában apjukkal, Zebedeussal, és őket is elhívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal együtt, és követték őt. Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette az Ország evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és minden gyengeséget a nép között.



Lk 12,8-12

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja majd az Isten angyalai előtt. Aki azonban megtagad engem az emberek előtt, azt ő is megtagadja majd az Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen beszél, bocsánatot nyer, aki azonban a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot. Amikor majd a zsinagógákba vagy az elöljárók és a hatóságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkozzatok rajta, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek majd megtanít titeket abban az órában arra, hogy mit kell mondanotok!”




Szent Nikéforosz főpap

Nikéfor Konstantinápolyban született jámbor és istenfélő szülőktől. Atyja a szentképek miatt szenvedve, hitvalló lett. Gyermeküket is vallásosán, tiszta életre nevelték. Elsajátította világi és lelki bölcsességet, ékes beszédű szónok volt és mindenki előtt tiszteletben állt. Fényes tehetsége miatt Iréné császárnő udvarában a titkári teendőket gyakorolta. Részt véve a VII. egyetemes zsinaton a szentképek buzgó tisztelőjének mutatkozott. Utána még egy ideig a császári udvarnál maradt, de az udvar légköre nem elégítette ki őt, magányos életre vágyott. Elhagyta a császári udvart és magányos vezeklő életet élt. Erényes élete miatt 806-ban konstantinápolyi pátriárkává választották. Új hivatásában bölcsen kormányozta egyházát, és bátran oltalmazta az igazhitűséget. Örmény Leó császár száműzte őt, mint a szentképek védelmezőjét, de Krisztus jó pásztora igaz tanításaival a száműzetésben sem szűnt meg lelki nyáját vezetni. Száműzve halt meg 826-ban.



Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert