2024 tavaszán a Boldog Ceferino Intézet által szervezett, „A hit iskolája - cigánypasztorációs lelkipásztori munkatárs képzéssel” kapcsolatos lelki délutánon vettek részt a Hodászi Hagyományok házában. A házigazda ezúttal Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője volt.
Az eseményen részt vettek a hodászi testvéreken kívül a nyírkátai, kántorjánosi és nyírvasvári testvérek is. Két megindító tanúságtétel hangzott el, ami a lelki feltöltődést szolgálta.
Az első tanúságtevő Ngamba Albert atya volt, aki a lelki és testi irgalmasság cselekedeteiről a hétköznapok tükrében tett tanúságot. A másik tanúságtételt Hompoth Máriától hallhatuk, aki Nagykárolyból érkezett. Marika néni elmondta, hogy lassan tizenöt éve foglalkozik a nagykárolyi cigányokkal, akik nagyon szeretik és mindenben az ő segítségét kérik, de az adódó örömöket is elsősorban neki mondják el. Nyolc éve pedagógusként is dolgozik a helyi szakközépiskolában. Marika néni nagyon nagy szerepet tölt be az ottani cigányság életében.
A két előadás között húsvéti ételeket fogyasztottak el a résztvevők közösen, melyeket Csizma Balázs hodászi parókus atya áldott meg.
Majd a témához kapcsolódóan kiscsoportos beszélgetésekre és szituációs feladatokra került sor, ami nagyon jó hangulatban telt. Végül, akik még tudtak maradni, részt vettek a hodászi cigány templomban a Parakliszon, mely egyben a programsorozat zárását is jelentette.
Forrás és fotó: Rézműves István Zsolt, Nagy Zoltán
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 | 18 |
19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 |
25 | 26 |
27 | 28 | 29 |
30 | 31 |