2025. április 11-én indult útnak a Katolikus Karitász húsvéti segélyszállítmánya Kárpátaljára, amely 8,5 tonnányi vetőburgonyát, vetőmagokat és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjti „Tartós szeretet" elnevezésű élelmiszer-gyűjtési akciójának részeként 250 család számára tartósélelmiszer-csomagot tartalmazott.
Az országos „Tartós szeretet” akció keretében idén összesen 100 tonna adomány érkezett a széleskörű társadalmi összefogásnak köszönhetően, amelyből most ez a 250 élelmiszercsomag is összeállításra került. A Katolikus Karitász célja, hogy a nehéz helyzetben élő, főként magyar ajkú családoknak ne csak kézzelfogható segítséget, hanem lelki támogatást is nyújtson az ünnep alkalmával.
Az átadásnak a Nagyszőlősi Szociális-karitatív Központ adott otthont. Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, és rövid tájékoztatást adott a segélyszállítmány céljáról és jelentőségéről. „Ma ide nem csak 12 kg élelmiszert hoztunk egy-egy dobozban, hanem odafigyelést és törődést, amit így szeretnénk közvetíteni a határon túli magyarság felé.” – hangsúlyozta. A program részeként a nagyszőlősi karitászközpont vezetőjével, Német Sándorral személyesen vittek egy-egy húsvéti tartósélelmiszer-csomagot két nehéz sorsú családhoz.
A segélyszállítmány 8,5 tonna vetőburgonyából, különféle vetőmagokból, valamint 250 darab, egyenként 12 kilogrammos tartósélelmiszer-csomagból állt, amelyet a húsvéti ünnepi asztalra szánnak. A Karitász ezzel is segíteni kívánta a háború folytán nehéz körülmények között élő kárpátaljai közösségeket. Az adományokat többek között Munkács, Tiszaújlak, Nagyszőlős, Técső és Aknaszlatina településeken a helyi karitászcsoportok segítségével juttatják el a rászorulókhoz.
A szervezet folytatja a legelesettebbek támogatását, és hálásan köszöni az adományozók nagyböjti segélyakcióhoz való hozzájárulását. Továbbra is kiemelt céljuk a családok támogatása hazánkban és a határon túl. Munkájukat most a személyi jövedelemadó (SZJA) 1%-ának felajánlásával is segíthetik, melyről EZEN az oldalon tájékozódhatnak.
Hálásan köszönik, ha segítik személyes szeretettel, másokért végzett munkájukat.
Forrás és fotó: Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |