Megannyi program, verseny és húsvéti előkészület jellemezte a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskolánkba járó gyermekek mindennapjait. A nyírlugosi pedagógusok képes beszámolóit olvashatják.
2025. március 10-én került megrendezésre a "Buksitörő" elnevezésű alsós matematika versenyünk. Az idén is nagy sikerrel, érdeklődéssel, 69 tanuló részvételével rendeztük meg, melyen kerestük az évfolyamok legjobb buksitörőit.
A tanulók ügyesen oldották meg a változatos könnyebb-nehezebb feladatokat. Az eredményhirdetést az alsós tanulók jelenlétében tartottuk az aulában 2025. április 2-án. A verseny főszervezője, Oláhné Tóth Zsuzsanna igazgatóhelyettes ismertette az eredményeket. Az emléklapokat, okleveleket, díjakat az iskolavezetéstől vették át a versenyzők. A jövő tanévtől az egyházmegye iskoláira is szeretnénk kiterjeszteni versenyünket.
Minden versenyző kapott egy oklevelet és akik nem értek el helyezést, azok egy kis vigasz díjat is. Helyezést értek el:
1. évfolyamon
I. helyezett: Gyarmati Alíz(1.a)
II. helyezett: Takács Flóra(1.b), Leveleki Milán(1.a)
III. helyezett:Péntek Méda(1.a), Piránszki Botond(1.b)
2. évfolyamon
I. helyezett: Szőke István(2.b)
II. helyezett: Sinka Viktória(2.b)
III. helyezett: Péntek Tekla(2.b), Tóth Zsombor(2.b), Ignácz Tessza(2.b)
3. évfolyamon
I. helyezett: Kaulák Emma(3.b)
II. helyezett: Balogh Lara Henrietta(3.a)
III. helyezett: Ilyés Károly(3.b), Oroszi Tamás(3.b)
4. évfolyamon
I. helyezett: Dalanics Lora(4.b), Rőth Patrik(4.a)
II. helyezett: Skurla Zsófia(4.b), Leveleki Mira(4.b)
III. helyezett: Vicsocsán Lili(4.b)
Köszönetünket fejezzük ki:
Oláhné Tóth Zsuzsanna igazgatóhelyettes munkájáért, a feladatlapok összeállításáért, javításáért, értékelésért.
Kovácsné Frank Magdolna igazgatónőnek az értékes díjakért.
Az alsós tanító néniknek a felkészítő munkájukért:
Fábiánné Kiss Ágnes és Baloghné Molnár Brigitta 1.évfolyam
Kósa Ildikó és Nagy Edit 2.évfolyam
Hornyákné Szabó Boglárka és Zengőváriné Soós Tímea 3.évfolyam
Jobbák Diána és Madarászné Mészáros Tímea 4.évfolyam
Hornyákné Szabó Boglárkának és Zengőváriné Soós Tímeának a gyönyörű emléklapok, oklevelek készítését.
Beszámoló: Kósa Ildikó alsós munkaközösség vezető
Fotó: Bihari Beatrix
Április 4-én a gyerekeké lehetett egy napra az iskola, melynek "kulcsát" a diákigazgató vette át igazgatónőtől. A fordított napon minden a tanulókról szólt. A 8.évfolyamos diákok helyettesítették a pedagógusokat, dolgozókat és mindent megtettek, hogy ezt a napot élvezetessé tegyék diáktársaik számára.
Reggel kezdésként megmozgatták az egész iskolát egy közös tornával, majd az első 3 órában a diáktanároké volt a főszerep, akik az osztálytermekben léptek tanáraik helyébe. A délután programjaként felsősöknek egy kincskereső verseny volt a településen elrejtett nyomok felfedezésével, eközben az alsó évfolyam sorversenyen bizonyíthatta rátermettségét az iskola udvarán. Aki viszont jobban szereti a gyöngyfűzést, arcfestést, csillámtetkót, annak is kedveztek a 8.évfolyamos lányok és fiúk, az aulában felállított asztaloknál. A nap eseményeit egy több mérkőzéses focimeccsel zárták le. A kulcsokat a diákigazgató délután 2 órakor adta vissza iskolánk igazgatónőjének, miután társaival kiosztott minden osztálynak jutalmul egy-egy zacskó édességet, melyet délután el is csemegézhettek.
A nap szervezője és lebonyolítója: Patai Edina és Vaszicskó Tímea tanárnők voltak.
Köszönet a szülőknek és az iskola vezetésének a támogatásért!
Beszámoló: Bihari Beatrix
Fotó: Kovács Lolita(8.a) és Bihari Beatrix
Londonban 1971. április 8-12. között tartották az első Roma Világkongresszust, ahol a küldöttségek elfogadták, hogy a cigány népcsoportokhoz tartozó emberek közösségének elnevezése egységesen a romák legyen. Az egységet 1993 óta ezen a napon kiállításokkal, rendezvényekkel ünneplik meg. Iskolánk is igyekezett figyelmet szentelni a roma kultúra sokszínűségének és jelentőségének megismerésére. Folklórjuk gazdag és változatos.
Tanulóink megismerkedhettek híres roma emberek életútjaival, roma ételekkel és receptekkel, hagyományos ruházatukkal, himnuszukkal. A tánc és a zene is fontos része a romák életének. Fergeteges táncbemutató keretein belül ismerhették meg iskolánk diákjai a roma zenét, táncukat és viseletüket.
A bemutatót tartották: a Penészlek-Encsencs-Nyírvasvári Általános Iskola diákjai és óvodásai.
A kultúrájuk megismerését segítendő, egész nap az iskola aulájában elhelyezett kivetítőkön folyamatosan ismétlődve két kis összeállítást nézhettek végig a gyerekek a romákról, öltözködésükről, szokásaikról, hagyományukról. Ezt egészítette ki a lépcsőfordulóban kiragasztott néhány ismeretterjesztő, romákat bemutató plakát is.
A megemlékezés szervezői Szmutkó Adrienn és Nagyné Kosik Éva tanárnők.
Beszámoló: Nagyné Kosik Éva
Fotó: Bihari Beatrix
Április 11-én a költészet napja alkalmából iskolánk 5.a osztályos tanulói versekkel kedveskedtek településünk lakóinak.
A költészet futárai Petőfi Sándor, Weöres Sándor, József Attila költeményeket szavaltak a teljesség igénye nélkül a Polgármesteri Hivatalban, a Micimackó Bölcsődében, az óvodában. A programot Szmutkó Adrienn tanárnő szervezte. A költészet napjához kapcsolódóan Zengőváriné Soós Tímea és Hornyákné Szabó Boglárka pedagógus szervezésében a 3.évfolyam műsort adott az iskola aulájában.
Beszámoló: Szmutkó Adrienn
Fotó: Szmutkó Adrienn és Bihari Beatrix
A húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. 2025. április 14-én a 40 napos böjt vége felé lelki napot tartottak vendég atyák iskolánkban.
Délelőtt a gyerekek elmélkedhettek kicsit és készülhettek lelkiekben a húsvétra. Hozzájuk érkezett Terdik Mihály atya Nyírbogátról, Tatai Zoltán atya Nyíracsádról, Szikora József atya Nyíradonyból, és lelki igazgatónk Ignácz András atya. Délután pedig a pedagógusok és az iskola dolgozói kaptak lehetőséget egy kis elmélyülésre. Dr. Gyurkovics Miklós atya igen elgondolkodtató, mély filozófiai gondolatokkal próbálta kicsit kizökkenteni a jelenlévőket a hétköznapokból, önvizsgáltra, elmélyült gondolatok megfogalmazására ösztönözni mindenkit.
Beszámoló és fotó: Bihari Beatrix
Húsvéti hagyományok és szokások a DÖK tagjaival
1. Húsvéti tojásfestés
A keresztény legendák szerint Jézus keresztfája alatt egy asszony tojással a kezében siratta a Megváltó halálát, akinek a piros vére befestette a tojást. Az egyház szerint a piros szín a mártírok vérét, a tojás pedig az újjászületést szimbolizálja. Így lett a piros tojásfestés a húsvét egyik szimbolikus jelképe.
Napjainkban a tojásfestés hagyománya kezd feledésbe merülni, ezért is igyekeztek a DÖK tagjai Éva néni irányításával feleleveníteni a hagyományos tojásfestés fortélyait. A környezetbarát festéshez olyan növényi alapanyagokat használtak, melyek a népi világban is megtalálhatóak voltak: a vörös és lilahagyma héja, cékla, petrezselyem, vöröskáposzta, kamilla. A tojásokat virágokkal, levelekkel és írókával díszítették.
2. Tojáskeresés
A húsvéti tojásvadászat Németországból terjedt el, ahol a férfiak elrejtették az élet szimbólumát a kertben és a gyerekek az asszonyokkal együtt keresték meg. Ilyenkor a feltámadás örömteli pillanatára emlékezünk, tudniillik az asszonyok fedezték fel Jézus üres sírját. Ezt a hagyományt elevenítették fel a DÖK vezetői a Nyírlugosi Görögkatolikus Micimackó Bölcsödében és a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Óvodában, hogy a játékos keresés közben együtt emlékezzenek az emberiség legnagyobb örömére, a megváltásunkra.
A bölcsisek és az ovisok az elrejtett csokitojásokat pillanatok alatt megtalálták és gyűjtötték össze a kosarakba. Elrejtő és megtaláló számára egyaránt óriási élmény volt ez a néhány óra.
3. Húsvéti barka - nem csak dekoráció
A szemet gyönyörködteti és védő szereppel is bír. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való ünnepi bevonulására emlékezünk, amikor mindenhol barkát szentelnek. A megszentelt barkaágakat az emberek hazaviszik házaikba és feldíszítik festett tojásokkal. A népi hiedelem szerint ezen ágak megvédik az otthont a vihartól, a tűztől és elűzi a gonosz rontásokat.
Mi is feldíszítettük az aulánkat.
Beszámoló és fotó: Nagyné Kosik Éva
Forrás: Bihari Beatrix/Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |