Tartós szeretet: élelmiszert gyűjtöttek és adományoztak húsvét előtt egyházmegyénkben

Tartós szeretet: élelmiszert gyűjtöttek és adományoztak húsvét előtt egyházmegyénkben

A Nyíregyházi Egyházmegyében is aktívan részt vettek a Katolikus Karitász által meghirdetett „Tartós szeretet” – nagyböjti élelmiszergyűjtési akcióban, mely során a központban, valamint a parókiákon mintegy 3000 kg tartós élelmiszert adományoztak az emberek húsvét előtt.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász2025. április 17. 13:33

Tartós szeretet – élelmiszergyűjtési akció

A nagyböjti élelmiszergyűjtést március 23-30. között hirdette meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, melyhez görögkatolikus parókiáink és Karitász csoportjaink, valamint intézményeink is szép számmal csatlakoztak. A visszajelzések szerint a Nyíregyházi Egyházmegye területén kb. 3000 kg tartósélelmiszer-adomány gyűlt össze, mely részben az egyes parókiák területén élő rászoruló családok és idősek között került szétosztásra. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központjába beérkezett adományokból pedig a munkatársak egységes élelmiszer csomagokat készítettek, melyekből az egész egyházmegye területére sikerült rászorulók részére eljuttatni. Az egységcsomagokba a legfontosabb alapvető élelmiszerek kerültek, úgy mint liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzerv.

Köszönettel és hálával fogadta a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász mindazt a segítséget, amit az akció során megtapasztalt – mondta el Obbágy Vera egyházmegyei karitászigazgató. Mind a hívek, mind a papok, a parókiák és az ott működő önkéntes karitászcsoportok kivették részüket a munkában: a tartósélelmiszer-felajánlások mellett fontos volt azok szortírozása és rászorultakhoz való eljuttatása. Mivel az adományok sok esetben a helyi közösségekben maradtak, így a karitászcsoportokra és önkéntesekre is bőven hárult feladat a felajánlott élelmiszerek szétosztásában. 

 

Tanodás gyermekeket is támogattak

Idén kiemelt figyelmet fordítottak a Nyíregyházi Egyházmegye Tanodairányító Szervezete által fenntartott négy tanodába járó gyermekek, összesen közel 90 családjára is, akik nagy örömmel és szeretettel fogadták a karitász munkatársait és az adományokat. Ezen kívül jelentős mennyiségű tartós élelmiszert, elsősorban lisztet, cukrot és konzervet sikerült a nehéz helyzetben élő kárpátaljai közösségek részére is eljuttatnunk a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei Karitászon keresztül.

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász köszönetét szeretné kifejezni mindazok felé, akik valamilyen formában, akár adakozással, akár önkéntesként az adományok szétosztásában részt vettek a programban és ezáltal sokak húsvéti asztala válhatott gazdagabbá!

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász 2025-ben összesen több mint 300 rászoruló család számára nyújtott már segítséget elsősorban tartós élelmiszerrel, konzervvel, tisztálkodási- és tisztítószerekkel, igény szerint ruhával, tűzifával, összesen több mint 5 és fél millió Ft értékben.

 

A Karitász nemcsak ad, hanem kap is – hála érte!

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkáját a közelmúltban több olyan nagylelkű támogató is segítette, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a Karitász adomány csomagjai igazán bőkezűek lehessenek. Külön is szeretnénk köszönetet mondani a Nyíregyházi Kenyérgyár és a Henkel Magyarország Kft. nagy értékű adományáért, valamint a soproni Határok Nélkül Alapítvány önzetlen munkájáért és nagylelkű, bőkezű adományaiért. A soproniak rendkívül sikeres háromnapos gyűjtésének köszönhetően tartós élelmiszeren túl elsősorban ruhával, cipővel támogatták az egyházmegyében élő rászorulókat, de felnőtt és gyerekbicikli, autósülés, roller is bőven került a Karitász kisbuszába, utánfutójára. Támogatóink bőséges adományaiból jelentős mennyiséget juttattunk el a Kárpátalján élő rászorulók részére is.

Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: „Bőven adott a szegényeknek; igazságossága fennmarad örökkön örökké.” 2Kor 9,7-9

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász

Nyíregyházi Egyházmegye

karitász, adomány, szolgálat, nagyböjt, tartós szeretet
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert