Az alábbiakban Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök április 17-én, nagycsütörtökön a Szent Miklós-székesegyházban elhangzó prédikációját olvashatják.
Főtisztelendő paptestvérek, diakónus atyák, tisztelendő urak! Szent Pio atya szavaival köszöntöm kedves mindnyájukat:
„A papnak tisztának kell lennie, mint a hegyek hava, szentnek, mint az oltár, és úgy szeretni, mint Jézus Krisztus.” (Szent Pio atya)
Ma a papi tekintélyről szeretnék beszélni, arról a tekintélyről, amelyet a világ szemében kezdünk elveszíteni. Ma, amikor az Úr Jézus emlékezetét ünnepeljük: azt az estét, amikor keze megáldotta a kenyeret, mielőtt elindult volna a kereszt felé.
Ma nemcsak az Eucharisztiát ünnepeljük, hanem a papság születését is – a pillanatot, amikor az Úr nem csupán apostolokat ültetett maga köré, hanem számára kedves barátokat. Ma itt, a templomban mi is mellé ülünk, mint egykor a titkos vacsora termében a tanítványok.
De hogyan vagyunk itt jelen? Milyen szívvel? Milyen tekintettel nézünk egymásra? Milyennek látjuk önmagunkat? Vajon milyennek látnak minket szeretteink, vagy azok, akik ránk vannak bízva. És milyennek lát minket Isten, nevezzük Édesapánknak: Ő mit lát? Milyennek lát engem az Atya, tisztának, szentnek, szeretetteljesnek?
Ezeket a kérdéseket ma nem szabad felszínesen megválaszolnunk. Mert ma az Úr lábainál vagyunk, Annak a lábainál, Aki a szívünkbe, a vesénkbe lát. Vele csak őszintén lehet beszélni. Ha mások előtt meg is tudjuk játszani magunkat, előtte nem lehet!
Ez a nap nem a külsőségekről, hanem a belső valóságról szól, a nagybetűs Papról: a papról, akinek „tisztának kell lennie, mint a hegyek hava, szentnek, mint az oltár, és úgy szeretni, mint Jézus Krisztus.”
Nézzük meg, mit jelentenek nekünk, papoknak ezek a szavak, itt és most.
Tisztának lenni, mint a hegyek hava…
A hó fent, a magasságban születik, és a magasban is marad meg a legtovább, a hegyek csúcsán. Ott, ahol nem érinti az út pora, nem szennyezi be a városok füstje, zaja. Tisztasága miatt csillan meg felületén a nap sugara.
A pap tisztasága is olyan minta hó, a magasban, Istennél születik, és minél magasabban marad, Isten közelében, annál tovább tudja megőrizni tisztaságát. Ha nem borítja be az út pora, a városok szennye. Tisztasága miatt tündököl rajta az Isten ragyogása.
A papi tisztaság nem a tökéletességről szól, hanem arról a törekvésről, hogy Isten erejéből tiszták kívánunk lenni, hogy egész életünkben Krisztus fényességét akarjuk az emberek felé tükrözni. Ne magyarázkodjunk, ne bújjunk szavak álarca mögé. Ne akarjunk szerepeket játszani, képmutatónak lenni; miközben latyakossá és sárosakká válunk, azt gondolni még mindig ragyogóak és tiszták vagyunk, s abban remélni, hogy ezt mások nem veszik észre, hogy nem látják meg gyengeségeinket és hibáinkat. Ne váljunk másmilyenné, mint amilyenné lennünk kell. Vigyázzunk hát a tisztaságunkra. Önmagunk, szeretteink, embertársaink és Isten előtt legyünk tiszták. Tiszták, mint a hegyek hava.
Szentnek lenni, mint az oltár
Az oltár nem önmagáért szent. Egyszerűen, csendben, hűséggel nap mint nap odaadja önmagát, és ezáltal részesül megszentelésben, általa, rajta történik meg a legnagyobb csoda, az áldozat. Mi, papok csak akkor válhatunk „szentté”, ha készek vagyunk odaadni önmagunkat nap mint nap: egyszerűen, csendben és hűséggel, azért, hogy naponta általunk történjen meg a legnagyobb csoda.
Az oltár, bár elkülönítve áll, de mindig elérhető: nem fordul el, nem panaszkodik, nem kérdőjelezi meg, hogy érdemes-e a feladatra vagy épp érdemes-e oltárnak lennie. Ott van, mindig kész Isten dolgainak a szolgálatára.
Nekünk, papoknak is, időnként bár elvonulva a világtól, mindig elérhetővé kell válnunk mások számára. Nem zárkózhatunk be a parókiára, nem panaszkodhatunk, nem kérdőjelezhetjük meg, érdemesek vagyunk-e. Legyünk készek és készségesek mindig Isten dolgainak a szolgálatára.
Akkor vagyunk igazán jó papok, ha oltárrá válunk, ahol Isten és az ember találkozik. Akkor vagyunk jó papok, ha a titkos vacsora részévé vállunk, és nemcsak elmondjuk az átváltoztatás szavait, hanem mi magunk is átváltozunk – krisztusivá válunk.
Szeressünk, mint Jézus Krisztus
Talán ez a legnagyobb kihívás: úgy szeretni, mint Ő. Nem csak azokat, akik hálásak. Nem csak azokat, akik megértenek, akik minket is szeretnek. Jézus az árulónak is megmosta a lábát. Még a gyengét is megerősítette és a kételkedőt is megértette. Mi, papok sem válogathatunk abban, kit és hogyan szeressünk. Legyünk részesei embertársaink szenvedésének, hallgassuk meg azokat is, akiket mások nem hallgatnak meg. Türelemmel viseljük az igazságtalansággal járó nehézségeket. Ne uralkodjunk, mert Krisztus sem uralkodott mások felett. Inkább alázattal szolgáljunk, mint Ő, és csendben hordozzuk a papi életünkkel járó nehézségeket.
Ez a krisztusi szeretet nem a gyengeség jele, hanem a papságunk ereje. Mert az Evangélium szerint: aki szeret, az nem fél; aki szeret, az nem fárad el, aki szeret, az nem fut el; aki szeret, az a keresztre néz és tudja, itt kezdődik a papi hűség.
Kedves Paptestvérek, nem akarom idealizálni a papságot, és nem is akarok felesleges terhet pakolni rátok. Tudom, mennyire elfáradhat egy pap. Tudom, hogy vannak napok, amikor nehéz felkelni, amikor a papi szolgálat súlyosabb, mint a fizikai munka. De tudom azt is, hogy mindannyian hordozzuk magunkban azt a pillanatot, amikor először mondtuk ki Krisztusnak, hogy: IGEN! Követni akarlak Uram! Gondoljunk vissza erre a pillanatra, amikor mindenre készek voltunk Érte, amikor kezébe tettük az életünket!
Ez a meghívás azóta sem múlt el, akkor sem, ha halványabbnak tűnik. Isten továbbra is hív bennünket.
Ma ezt a meghívást akarja megerősíteni bennünk. Ne féljünk újra IGENT mondani.
Legyünk tiszták, mint a hó: ragyogjon általunk Isten kegyeleme.
Legyünk szentek, mint az oltár: mindig készen az áldozatra.
És szeressünk, mint Jézus Krisztus: minden körülmény között, minden embert.
Ha így élünk, megerősíthetjük papi tekintélyünket, akkor az emberek, a munkatársaink, a híveink, a szeretteink, nemcsak egy papot fognak látni, hanem az Isten emberét. Azt, akinek szívében még mindig lobog az a láng, amelyet Krisztus gyújtott meg azon az éjszakán, a titkos vacsorán.
Kedves Paptestvérek!
Örülök, hogy a papi szolgálatban testvérek vagyunk. Köszönöm, hogy számíthatok rátok! ígérem, hogy ti is számíthattok rám. Jó érzéssel tölt el, hogy szerettek engem, én is szeretlek titeket. Kérlek benneteket imádkozzatok értem, mert én is imádkozom értetek. Ámen.
Fotó: Juhászné Szabó Erika/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |